Connect with us

Szerbia

PARANCS VAN: Harckészültségben a szerb hadsereg Koszovó miatt

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

n vucevic harckeszultseg gigapixel
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc

Az új szerb védelmi miniszter közlése szerint Aleksandar Vučić köztársasági elnök a hadsereg főparancsnokaként elrendelte, hogy a fegyveres erők tagjai legyenek készenlétben, és emeljék a harckészültséget arra a szintre, hogy bármilyen feladatot végre tudjanak hajtani. Az újvidéki polgármesteri posztról védelmi miniszterré avanzsáló Miloš Vučević szerint senki sem akar “konfliktust vagy háborút”, de amikor Szerbia a békéről beszél, akkor az nem a gyávaság jele.

A szerb védelmi miniszter a kormánytagok kedvenc gyülekezőhelyének számító Happy televízióban egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy “természetesen senki sem akar konfliktust vagy háborút, és senkinek sem jut eszébe sem, hogy ilyen játékot űzzön”.

– Szerbia komoly ország, és minden lépést megtesz annak érdekében, hogy válaszolni tudjon bármilyen kihívást jelentő helyzetre és lehetséges problémára

– mondta Vučević a Happy televízióban. A szerb elnök hűséges követőjének számító Vučević ezzel reagált Albin Kurti koszovói miniszterelnöknek arra a bejelentésére, hogy csak részben halasztja el a rendszámtáblák cseréjéről szóló döntését, illetve hogy a következő cirka fél évben fokozatosan kíván érvényt szerezni az elképzeléseinek.

Vučević azt is elmondta, hogy szerinte nem sikerült megoldani semmit sem, mert Kurtival sosem lehet “tisztában az ember”.

A szerb védelmi miniszter tudomása szerint a koszovói hatóságok már ma reggel (november 1-jén) kiadták az első figyelmeztetéseket a szerbiai regisztrációk miatt a KM (Kosovska Mitrovica) rendszámú járművekkel közlekedő szerbeknek, amivel kapcsolatban majd kiderül, hogy mi lesz a koszovói szerb közösség reakciója.

A miniszter nem hiszi, hogy a nemzetközi közösségnek, de mindenekelőtt a Quinta-országoknak (öthatalmi nagyköveti tanács államai: az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Olaszország és Nagy- Britannia) ne lenne befolyásuk Kurtira és Pristinára.

Vučević arról is beszélt, hogy részt vett a szerb elnök és a NATO-delegáció találkozóján, és az ott tapasztaltak szerint “úgy tűnik, hogy ők sem akarnak eszkalációt”: inkább azt szeretnék, hogy vissza lehessen ülni a tárgyalóasztalhoz, és párbeszéd útján szülessen megoldás.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a Szerb Hadsereg készen áll az elnök minden parancsának végrehajtására, amelyet főparancsnoként hoz Szerbia és minden szerbiai állampolgár védelme érdekében, “gondoskodva a koszovói (és metóhiai) szerbek biztonságáról is”.

– Amikor Szerbia békéről és stabilitásról beszél, ez nem jelenti azt, hogy gyengék vagy gyávák vagyunk, és megalázhatnak bennünket

– fejtette ki az új szerbiai védelmi miniszter, aki ezzel egy régi szólamot ismételt meg, amely egyre gyakrabban kerül elő.

Vučević szerint aligha lehet kétséges, hogy Pristina megszegve az ENSZ 1244-es határozatát, valamint a kumanovói megállapodást erői felfegyverzésén dolgozik, hogy az általuk “Koszovónak nevezett valami” hadsereggel rendelkezhessen.

– De facto a hadseregük létrehozásán irányába haladnak, amire nem tekinthetünk közömbösen

– tette hozzá Vučević, aki szerint a szerb katonaság sokszorta erősebb, mint volt korábban, és az állami vezetés döntéseinek megfelelően cselekszik.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Szerbia

Vučić a KFOR-t kéri az északi területekre, a Quinta szerint nagyon veszélyes a helyzet

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

QUINTA KFOR
A szerb elnök tegnap az orosz nagykövettel, ma a Quinta-országok nagyköveteivel találkozott (Forrás: Szerb elnöki Instagram)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc

Aleksandar Vučić szerb elnök találkozott a Quinta-országok – az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Németország – nagyköveteivel, valamint az Európai Unió küldöttségének vezetőjével. A találkozót követően a szerb elnök alig írt valamit az Instagramon, az amerikai nagykövet a többiek nevében is nyilatkozva ugyanakkor úgy vélte, hogy nagyon veszélyes a helyzet Koszovóban.

Vučić a KFOR-t kéri

Vučić az Instagramon azt írta, hogy a Szerbia számára egyik legnehezebb pillanatban “volt egy fontos beszélgetése a Quinta képviselőivel”.

Ehhez még hozzátette, hogy megismételte Szerbia álláspontját a legutóbbi koszovói (és metóhiai) eseményekkel kapcsolatban, és kérte, hogy “Kurti rendőrsége” helyett a KFOR gondoskodjon minden biztonsági kérdésről Észak-Koszovóban.

Vučić kérdés formájában felvetette azt is, hogy a koszovói rendőrség miért utasította el, hogy az EULEX részt vegyen abban a műveletben, amelyet Koszovó északi részén hajtottak végre a koszovói albán rendőrök.

KFOR QUINTA

A szerb elnök “farkasszemet nézett” a fotósnak háttal lévő amerikai nagykövettel (Forrás: szerb elnöki Instagram)

Szerb nemzeti amnézia

Christopher Hill amerikai nagykövet a szerb elnökkel folytatott megbeszélést követően kijelentette, hogy a Quinta nagykövetei szerint nagyon veszélyes a helyzet Koszovó északi részén, és további erőfeszítésekre lesz szükség a kiváltó okok megtalálásához.

Hill tragikus eseménynek nevezte, ami történt, és hozzátette, hogy mindenkinek el kell ítélnie a koszovói rendőrség egyik tagjának meggyilkolását. Megjegyezte, hogy természetesen mindig sajnálják az emberéleteket, viszont nem szabad elfeledni, hogy folytatni kell a politikai folyamatot.

Az amerikai nagykövet úgy fogalmazott, hogy a következő napokban, hetekben erősíteni kell a diplomáciai tevékenységet. Egyúttal elmondta azt is, hogy a jelenlegi európai válságot, valamint a különleges biztonsági és politikai helyzetet illetően fontos beszélni arról, hogy Szerbia hol szeretne lenni.

Hill úgy fogalmazott, hogy Szerbiának magának kell döntenie az útjáról, de annak a véleményének adott hangot, hogy a jólét nem keletről jön, mert az az útvonal folyamatosan javítás alatt áll, és a kérdés az, hogy Oroszország mikor tudja visszaszerezni azt a szerepet, amellyel hozzájárul a civilizációhoz.

A nagykövet úgy vélte, hogy sok ember megérti, hogy Szerbiának nincs más választása, minthogy a Nyugat részévé váljon, merthogy katonai értelemben a semlegesség drága, a független országoknak maguknak kell finanszírozniuk a védelmüket, mert számukra nem létezik a kollektív segítség elve.

Az amerikai nagykövet kijelentette, hogy mindazzal, amit elmondott nem arra szeretne utalni, és nem osztja azokat a véleményeket, hogy Szerbiának el kell felejtenie a múlt keserű tapasztalatait, és nemzeti amnéziát kell tartania.

Hill hozzátette, hogy Oroszország megbízhatatlan beszállító, és nem sok eladható fegyverrel rendelkezik, pedig az ukrajnai háború előtt sokan azt hitték, hogy az orosz a második legerősebb hadsereg a világon.

Az amerikai nagykövet kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy gondolta, hogy meggyengítheti és megoszthatja a NATO-t, és hogy a NATO eltűnhet, mint a Szovjetunió, amihez hozzátette, hogy amikor Svédország is csatlakozik, akkor éppen az ellenkezője következik be, és újra kell fogalmazni a NATO-szövetség határairól szóló földrajzi adatokat.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava