Aleksandar Vučić szerb államfő ezúttal az elnöki palotából jelentkezett be a Pink televízió Nemzeti híradójába egy élő interjú erejéig, amelyben a kőolajválságtól a világkiállításig, a kultúrharctól...
Aleksandar Vučić szerb elnök most először jelezte, hogy kész lenne televíziós vitára politikai ellenfeleivel – pontosabban a blokádot fenntartó diákokkal –, miközben néhány nappal ezelőtt még...
Az illetékes ügyészség szerint nem történt bűncselekmény, ők úgy értelmezik a törvényt, hogy csak szabálysértésről van szó. Ennek felderítése pedig kommunális rendőrség feladata lenne – ők...
A bűnözők, vagyis Korać részéről általában Branimir Vujović tartotta a kapcsolatot, a szerb kormány egykori főtitkárával, Novak Nedićtyel, aki a Vučić fivéreket képviselte. Vujović személyesen is...
Aleksandar Vučić szenvedélyes beszédet tartott Nišben, miközben drónok pásztázták a tömeget, és többször is felhangzott a „Aco, Srbine!”
Vučić úgy nyilatkozott, hogy őt a nép "tisztességesen és nagy többséggel" választotta meg azzal a megbízatással, hogy ne engedjen az utca nyomásának
A gázolásról szóló esetről a kormánypárti média jóformán be sem számolt, ugyanakkor eléggé pörgette az egy öreg hölgy fellökésével kapcsolatos esetet, természetesen a maga részrehajló módján
A sajtótájékoztató idején az elnöki palota körül diákok demonstráltak, akik akkora zajt csaptak, hogy az folyamatosan behallatszott az épületbe. Az újságírókkal való találkozót követően Aleksandar Vučić...
Az emberek többségében ismét fennakadt a szó, megint gombóc lett a torkokban, újra könny szökött a szemekbe, hiszen az újvidéki tragédia áldozatainak száma tizenötre emelkedett, miközben...
Aleksandar Vučić bejelentette, hogy a Belgrád-Budapest gyorsvasút Szabadkáig, vagyis az államhatárig terjedő szakaszát november 24-én adják át, reményei szerint hatalmas ünnepség keretében, Orbán Viktor, valamint egy...
Miután olyan vagyok, amilyen, elképzeltem, hogy milyen lehet a hangulat X. Y. hadúr főhadiszállásán. Hogy most ne írjak hosszú, kacskaringós történetet, a csattanó a következő: -...
Ezt a cikket leginkább azoknak ajánljuk, akik politikai trillereken nevelkedtek, és kedvelik az olyan összeesküvéselméleteket, amelyekben szép számmal vannak valóságfragmentumok. Igyekezünk hűen tolmácsolni az írást, hogy...
A szerb elnök ma sem mondott igent, viszont a nemet már visszavonta, most úgy fogalmazott, hogy "nem akar visszautasítani, de elfogadni semmit sem". Viszont ezt majd...
A szerb elnökhöz közeli Informer idézi Vučićot, aki válaszában ironikusan megjegyezte, hogy Severinának eddig nem volt problémája a szerbiai „diktatúrával”, hiszen rendszeresen járt oda fellépni, és...
A szerb nacionalista propaganda azonnal lecsapott a kínálkozó alkalomra, és felvetette a kérdést, hogy vajon veszélyben van-e minden Horvátországba induló szerb, aki videókat tett fel az...
A szerbiai állampolgárok kötelesek fizetni a közszolgálati rádió- és televíziók műsoraiért, és el sem lehet ugrani előle, mert a díj a villanyszámlán feltüntetve érkezik. Ezt a...
Aleksandar Vučić nagylelkűen felajánlotta az ellenzéknek a lehetőséget, hogy szervezzenek népszavazást az elnöki tisztségéből történő visszahívásáról, de a választási feltételek és a média szabadságának kérdésében egyáltalán...
A gyakori választási csalások, a kormányzati média túlsúlya (hazugsággyár) és még sok minden más miatt soha nem tudjuk meg, hogy a szerb nép valójában mit gondol...
A szerb elnök az interjúban reagált a németországi kommentárokra is, miszerint a szerbiai terrorista támadások nem meglepőek, tekintettel a Srebrenicáról szóló határozattal kapcsolatos szerb magatartásra. Vučić...