A Teheránt érő légicsapások következtében megrongálódott a szerb nagykövetség épülete. Személyi sérülés nem történt, a diplomatákat ideiglenesen Bakuba vezényelték át. A konfliktus újabb eszkalációjának különös történelmi...
Szerbia 2025 első felében több mint 55 millió euró értékben exportált lőszert Izraelbe – többet, mint a teljes előző évben. A szállítmányok címzettjei között olyan izraeli...
A srebrenicai népirtás 30-dik évfordulójáról zajlott megemlékezések keretében a potočari emlékkomplexumban még hét áldozat földi maradványait helyezték örök nyugalomra.
Milorad Dodik az X platformon azt írta, hogy Oroszország továbbra is fontos partner a Szerb Köztársaság számára, különösen az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ahol Moszkva rendszeresen kiáll...
A szerbek és a zsidók együtt szenvedtek. Megértjük, mit jelent, ha valaki célkeresztbe kerül, ha átírják a történelmét, ha mindenért őt hibáztatják - mondta Dodik, aki...
Egy 2005-ös becslés szerint világszerte több mint hétmillió bektási él, bár újabb tanulmányok szerint ez a szám 20 millióra is tehető. Albániában a muszlim lakosság 9,...
Aleksandar Vučić beszédében külön figyelmet fordított a nyugat képmutatására, amely szerinte azzal válik nyilvánvalóvá, hogy a nagyhatalmak a nemzetközi jogot csak akkor tartják be, amikor az...
A vádlottak mindannyian ártatlannak vallották magukat, és védőik jelenleg Russel tanúvallomásának hitelességét és elfogulatlanságát próbálják kétségbe vonni. És az sem mellékes körülmény, hogy mennyire szolgál jól...
Koszovó hivatalosan is a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánította július 11-ét, követve az ENSZ Közgyűlésének határozatát. Albin Kurti és a koszovói kormány tagjai egyperces néma csenddel emlékeztek...
Februárban egy, márciusban kettő, májusban pedig már három izraeli katonai gép érkezett Belgrádba, nyilván nem ariljei málnáért mentek Szerbiába, főleg hogy idén nem is jó a...
A balkáni népek és a magyarok között sok közös vonás van. Ezek egyike, hogy nehezen felejtenek. Annak bebiztosítása érdekében, hogy a minap lezajlott szavazás eredménye hosszú...
A srebrenicai ENSZ-határozat szponzorálása miatt Szerbiában az utóbbi időben Németország gyalázása a "népsport" formáját öltötte, főleg hogy erre az orosz nagykövet is ráerősített az ENSZ Közgyűlésében,...
Vuk Drašković szerb író egy szarajevói televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy a határozati javaslat egyetlen helyen sem vádolta Szerbiát és a szerb nemzetet népirtással, ezért Szerbiának...
Ratko Mladić 2024. április 26-án kérelmet nyújtott be, amelyben humanitárius okokból feltételes szabadlábra helyezésért folyamodott, vagy alternatívaként kérte, hogy hátralévő büntetését Szerbiában tölthesse le. Mladić szerint...
A szerb elnök és Porfirije pátriárka közös imán vettek részt Belgrádban, mielőtt Vučić New Yorkba utazott az ENSZ közgyűlésére a srebrenicai népirtásról szóló szavazás előtt. A...
Ismét diplomáciai feszültség alakult ki a szerb elnök és a szlovén vezetés között, miután Aleksandar Vučić lekicsinylő nyilatkozatott tett a szlovénokkal kapcsolatban. Robert Golob szlovén miniszterelnök...
Szerbiában veszélyben vannak az orosz állampolgárok, természetesen nem mindannyian, csak azok, akik nem szeretik Putyint, a szerb hatóságok ugyanis nem hosszabbítják meg azoknak az oroszoknak a...
Miloš Vučević szerb miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter a szerb állami televízióban arról beszélt - nem pontosan ugyanezeket a szavakat használva -, hogy a Koszovóval kapcsolatos szappanoperának...
Szerbiára nagyon jellemző módon az uniós parlamenti határozat egy csúsztatás által ultimátummá aljasult, és ilyen értelemben már alkalmassá vált egy történelmi hasonlat megvonására, és miután a...