Dragan Đilas bejelentette az EU-párti szerb ellenzék választási összefogását, a leendő szövetségesek többsége azonban erről láthatóan még nem értesült. Miközben a hatalom leváltását sürgető pártok egy...
Alighogy repedezni kezdett a Budapest–Belgrád gyorsvasút körüli sikertörténet, előkerült egy még nagyobb terv a kalapból. Szerbia és Észak-Macedónia szerint néhány éven belül létrejöhet az a nagy...
Nehéz eldönteni, hogy Aleksandar Vučić magyarázata vagy maga az akció volt-e abszurdabb. A szerb elnök szerint a Montenegróból kitoloncolt aktivisták azért érkeztek Tivatba, hogy néhány „szép...
Az Európai Parlament Külpolitikai Bizottsága elfogadta a Szerbiáról szóló éves jelentés módosított tervezetét, amely élesen bírálja a szerb vezetés által terjesztett összeesküvés-elméleteket, a tüntetőkkel szembeni fellépést...
Három év telt el azóta, hogy szerb tüntetők és szélsőségesek súlyos sérüléseket okoztak a KFOR katonáinak Zvečanban, de a felelősök többsége továbbra sem került bíróság elé....
Donald Trumpnak talán nincs még egy olyan lelkes rajongója Európában, mint Aleksandar Vučić szerb elnök. A Breitbart Newsnak adott interjújában Vučić arról beszélt, hogy Trump népszerűbb...
Szerbiában még mindig nem tudni, hogy mikor lesznek a következő választások, de azért hamarosan készülhet a választói névjegyzék új, nemzetközi kiadása. Egy parlament elé került törvényjavaslat...
Ritkán fordul elő, hogy egy politikai kampányt végül nem az ellenzék, hanem néhány éhes madárfióka állít meg. Belgrádban azonban éppen ez történt: az Albánia-palotára kifeszített „Szerbia...
Több mint 1600 gyermek halt meg Szarajevó közel négy évig tartó ostroma alatt, miközben a várost körülvevő dombokról mesterlövészek tartották rettegésben a lakosságot. Harminc évvel később...
Régen a monoszkóp azt jelentette, hogy véget ért a műsor. A Balkánon most inkább azt jelezhetné, hogy tulajdonost vált a független média. Ha nem lenne 24...
A montenegrói Vijesti elleni sajtóper elvesztése fölöttébb kellemetlen Andrej Vučić és a szerb rezsim számára, a történet azonban jóval túlmutat egy egyszerű médiavitán. A podgoricai bíróság...
A szlovén Necenzurirano.si szerint Aleksandar Vučić és Milorad Dodik körei ma már nemcsak gazdasági, hanem politikai befolyást is gyakorolnak Szlovéniára. A portál elemzése arra utal, hogy...
Szerbiában politikai válság van, a társadalmi elégedetlenség nem csökken, a bűnözés viszont egyre inkább erősödik. Mindeközben Aleksandar Vučić kínai körútján közel egymilliárd eurós beruházásról tárgyalt, robotokat...
Szerbiában hónapok óta tüntetések és politikai feszültségek rázkódtatják meg Aleksandar Vučić hatalmát, ugyanakkor a szerb elnök arra törekszik, hogy megacélozza kapcsolatait Hszi Csin-pinggel. Vučić kínai látogatás...
Súlyos kémbotrány és szerb-orosz befolyás gyanúja rázza Észak-Macedóniát: az ellenzék szerint a macedón kormány egyik miniszterelnök-helyettese kapcsolatban állhat a szerb titkosszolgálatokkal és Aleksandar Vučić belgrádi rendszerével....
Miközben Aleksandar Vučić szerb elnök Pekingben tárgyal, újabb egyiptomi katonai teherszállító repülőgép landolt a batajnicai légibázison. A Dunav Intel szerint a gép ismét kínai katonai felszereléseket...
Az amerikai szankciók, az orosz tulajdonrész, a MOL terjeszkedése és a szerb energiabiztonság egyszerre alakítja a NIS jövőjét. Belgrád hivatalosan kompromisszumról beszél, miközben egy sokszereplős geopolitikai...
A Charlie Hebdo úgy véli, hogy az Orbán-rendszer a bukás után is aktív maradt: miközben Magyar Péter új kormánya a NER pénzügyi hálózatának felszámolására készül, Orbán...
A Fox News oldalán megjelent hosszú véleménycikkében Aleksandar Vučić szerb elnök Donald Trumpot méltatta, miközben élesen bírálta az európai politikai eliteket az amerikai elnökhöz való viszonyuk...