Connect with us

Szerbia

A szerb elnök most a szlovénokat sértette meg, bekérették a szerb ügyvivőt

Ismét diplomáciai feszültség alakult ki a szerb elnök és a szlovén vezetés között, miután Aleksandar Vučić lekicsinylő nyilatkozatott tett a szlovénokkal kapcsolatban. Robert Golob szlovén miniszterelnök azt mondta, hogy a szerb elnök szavai „nem méltók” a két ország kapcsolatában elért szinthez, és finoman arra is utalt, hogy Vučić gyakori vendég Szlovéniában, amit lehet, hogy a történtek után múlt időben értett. Ez már nem az első incidens Szerbia és Szlovénia között az utóbbi időben

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Most a szlovénoknak ment neki a szerb elnök. Ehhez a képhez tartozik a következő vučići idézet is: Megmutattuk az egész világnak: hogy néz ki, amikor egy kis állam görcsösen küzd a szabadságért és az igazságért
Ehhez a képhez a következő vučići idézet tartozik: Megmutattuk az egész világnak, hogy hogy néz ki, amikor egy kis állam görcsösen küzd a szabadságért és az igazságért. Az egyik hozzászólás szerint az a legrosszabb, hogy "tényleg megmutattátok" (Forrás: X platform, Szerb Haladó Párt)
Cikk meghallgatása

Ismét diplomáciai feszültség alakult ki a szerb elnök és a szlovén vezetés között, miután Aleksandar Vučić lekicsinylő nyilatkozatott tett a szlovénokkal kapcsolatban, ami miatt bekérették a ljubljanai külügyminisztériumba a szerb nagykövetség ügyvivőjét. A Biztonsági Tanács Koszovóról szóló ülése – amelyet a napokban tartottak – állítólag az amerikaiak, a svájciak és a szlovénok miatt késett, ezzel kapcsolatban a szerb elnök megjegyezte, hogy „nem is tudni: kik az undorítóbbak, a szlovénok vagy valaki más”, ami számos negatív diplomáciai reakciót váltott ki Ljubljanában. Ez már nem az első incidens, amelyet a szerb elnök a Szlovéniával kapcsolatos kijelentéseivel generált.

Csak a szlovén politikusok undorítók

A szerb elnök kedden azt állította, hogy Szerbia beleesett abba a csapdába, amelyet az USA, Svájc és Szlovénia állított neki, majd szerdán korrigálta magát: az új verzió szerint nem a szlovénok, hanem a szlovén politikusok „undorítók”.


Vučić szerdán New Yorkból azt üzente, hogy nem akarta megbántani Szlovénia lakosságát, mert csak a legjobbakat gondolja róluk, de esze ágában sincs bocsánatot kérni a szlovén politikusoktól, mert – mint megjegyezte – „undorító politikát folytatnak”.

– Azt mondtam, hogy a szlovénok undorítók, a Biztonsági Tanács ülésére gondolva. Ez volt a téma, és mindenki számára világos volt, hogy ez egyetlen személyre, és a politikájukra vonatkozik. Természetesen nem ezt a szótárt kellett volna használni, de emberi módon elmondtam, amit gondolok a politikájukról

– jelentette ki a szerb elnök, aki kiengesztelésként hozzátette, hogy nem a szlovén népre gondolt, mert hogy sok barátja és rokona él Szlovéniában.

– Ha bárkit is megbántottam, bocsánatot szeretnék kérni az egész szlovén közvéleménytől, viszont egyúttal elmondanám, hogy nem kérek bocsánatot a szlovén politikusoktól, mert undorító politikát folytatnak Szerbiával és a szerb néppel szemben

– üzente a szerb elnök, aki szerint a kijelentését kiragadták a szövegkörnyezetből, és ennek alapján minősítették „szörnyűnek”, miközben Szerbia területi integritásának megsértését senki sem nevezte ugyanúgy „szörnyűnek”.

Ennek kapcsán Vučić belgrádi látogatásra hívta meg Robert Golob szlovén miniszterelnököt és Nataša Pirc Musar államfőt, mert szükségesnek látja annak ismételt tisztázását, hogy egyáltalán nem a szlovén népre gondolt, és hogy a szlovén vezetők szemébe mondhassa, mit is gondol a Szerbiával és a szerb néppel szembeni rossz politikájukról.

Vučić tehát arra kérte a ljubljanai kormány vezetőjét és a szlovén államfőt, hogy menjenek házhoz a tejfölért.

Golob szerint ez nem méltó viselkedés

A szerb elnök nyilatkozatára reagálva Robert Golob szlovén miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy ezek a szavak „nem méltók” a két ország kapcsolatában elért szinthez, és finoman arra is utalt, hogy a szerb elnök gyakori vendég Szlovéniában.

Szlovénia teszi a dolgát az ENSZ Közgyűlésében, ahol őszintén kiáll a békéért és a nemzetek közötti megbékélésért, így az illő beszéd a legkevesebb, amit a baráti Szerbia elnökétől elvárunk, aki rendszeres vendég hazánkban

– közölte Golob hivatala, miközben beszólították a ljubljanai külügyminisztériumba a szerb nagykövetség ügyvivőjét, amit Tanja Fajon külügyminiszter – aki korábban az Európai Unió és a Szerbia közötti stabilizációs és társulási parlamenti bizottság elnöke volt – azzal indokolt, hogy sértőnek és elfogadhatatlannak találták Vučić megnyilvánulását.

Magyarázatot és bocsánatkérést várunk, mert ez nem felel meg a jószomszédi és baráti kapcsolatoknak

– közölte Fajon, aki szerint nem a jó bilaterális együttműködésben gondolkodik az, aki ilyen szavakat használ, és egy nemzetet sérteget.

Ivica Dačić, Szerbia névleges külügyminisztere, aki helyett a külügyi teendőket is jórészt a szerb elnök végzi, úgy vélte, hogy Szlovénia tévesen, illetve inverz módon ítéli meg a helyzetet, mert nem Szerbiának kellene bocsánatot kérnie Szlovéniától, hanem éppen fordítva.

A kilencvenes évekből bicskanyitogató kijelentéseiről ismert Dačić szerint Szlovéniának ezt azért kellene megtennie, mert „Koszovó és Metóhia elismerésével semmibe vette (lerombolta) Szerbia területi integritását”.

A szerb külügyminiszter azt is a szlovénok szemére vetette, hogy a Biztonsági Tanács az összes szabályt megszegve lehetővé tette az általa „ideiglenes pristinai intézmények elnökének” nevezett Vjosa Osmani jelenlétét a BT-ülésén, aki „Szerbia előzetes tájékoztatása nélkül állítólagos áldozatokat is felvonultatott”.

Erről Szerbiában nem igen tudnak, mert a belgrádi média nemigen vesézte ki a Biztonsági Tanácsban történteket, amikor Osmani keményen kérdőre vonta a szerb elnököt, hogy érez-e némi megbánást azzal kapcsolatban, amit a kilencvenes években tett.

Visszatérve a szlovén ügyre, Dačić feltette a kérdést, hogy a szlovén illetékesek most talán azért várják el a bocsánatkérést, mert Vučić elnök felháborodását fejezte ki egy olyan lépés miatt, amit, úgy néz ki, hogy a szerbek háta mögött fundáltak ki, vagyis így sétáltatták bele a szerbeket a csapdába.

Szerb részről az ugyan nem került kimondásra, hogy mindebben Szlovénia ha nem is főkolompos, de legalább társtettes volt, ami a belgrádi, de leginkább a dačići logika szerint bizonyára magától értetődik: így zárnak össze a kilencvenes évek antihősei.

Ezek után már nem kérdés, hogy a szerb külügyminiszter szerint „egyáltalán nem korrekt dolog a felelősséget Szerbiára hárítani, amely csak Szlovénia lépéseire reagál”, ennek pedig egyenes következménye, hogy a ljubljanai szerb nagykövetség ügyvivője visszautasította a szlovén állításokat.






Mini közvélemény-kutatás

Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.


Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.


[ays_poll id=136]




A helyzet súlyosbodása miatt a NATO fokozta a balkáni jelenlétét

[ays_poll id=28]








HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap