Connect with us

Macedónia

Átmenetileg ismét három albán miniszterelnök van a Balkánon

Sokan emlékeznek még arra, hogy Talat Xhaferi – aki lévén “civilben” katonatiszt – 2001 tavaszán dezertált a macedón hadseregből, és átállt a Macedón Köztársaság ellen harcoló albán gerillacsoporthoz, a Nemzeti Felszabadító Hadsereghez (Ushtria Çlirimtare Kombëtare, UÇK), ahol dandárparancsnok lett, Komandant Forina álnéven, vagyis a (jelenlegi) hazája ellen harcolt, amelynek most egy kicsit a miniszterelnöke lett

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Felállt (a lépcsőkre) az új macedón kormány, amelyet egy albán nemzetiségű politikus vezet (Forrás: Koha)
Felállt (a lépcsőkre) az új macedón kormány, amelyet egy albán nemzetiségű politikus vezet (Forrás: Koha)
Cikk meghallgatása

Az elkövetkező száz napban, meg még kicsit tovább, Észak-Macedóniának albán miniszterelnöke lesz, első alkalommal. Korábban is volt már majdnem három albán miniszterelnök a Balkánon, miután jó ideig Dritan Abazović vezette a montenegrói kormányt, de ő inkább elkötelezett montenegrói, és nem igazán albán politikus, így korábban csak két és fél, és nem három albán miniszterelnökről beszélhettünk, most viszont nagyon három a három, miután Talat Xhaferri 2001-ben albán lázadóként fegyverrel harcolt Macedónia ellen, amelynek most éppenséggel a miniszterelnöke lett, ha átmenetileg is, mivel az általa vezetett technikai kormánynak 100 napos mandátuma van.

Nagy szavak

Dimitar Kovacsevszki eddigi miniszterelnök csütörtökön mondott le posztjáról, ezt követően kapott kormányalakítási megbízást Xhaferri az új kabinet létrehozására, amelynek legfőbb feladata a május 8-ára tervezett parlamenti választások előkészítése.

Szkopjei médiajelentések szerint a macedón parlamentben (Sobranje) a 111 jelenlévő közül 65 szavazott Xhaferrire, hárman ellene, tartózkodó ugyanakkor nem volt.

A matek úgy jön ki, hogy az ellenzéki nacionalista Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységért (Внатрешна македонска револуционерна организација – Демократска партија за македонско национално единство, VMRO-DPMNE, de miután ember nincs, aki ezt egymás után háromszor hiba nélkül el tudja ismételni, ezért maradjunk a VMRO rövidítésnél) képviselői korábban elhagyták a termet, és nem vettek részt a szavazáson.

Észak-Macedónia új/átmeneti miniszterelnöke, Talat Xhaferi ma már át is vette Dimitar Kovacsevszki helyét, ezzel hivatalosan is ő lett az első albán miniszterelnök az ország történetében.

Ez nem hatott a meglepetés erejével, mert a pártok már december elején megállapodtak abban, hogy az új parlamenti választásokat május 8-án tartják meg az elnökválasztás második fordulójával együtt, az elnökválasztások első fordulója április 24-én lesz.

Kovačevski tavaly jelezte, hogy 100 nappal a választások előtt, vagyis január 28-án megalakul a technikai kormány, és tiszteletben tartják a korábbi megállapodást, miszerint a miniszterelnök az albánok legbefolyásosabb pártjánál, a DUI-nak vagyis a Demokratikus Unió az Integrációért nevet viselő szervezet (Демократска унија за интеграција, albánul: Bashkimi Demokratik për Integrim, BDI) tagja lesz.

A megállapodás része az is, hogy a parlamenti választásokat február végén írják ki, és hogy április 4-én kezdődik a választási kampány.

Xhaferi elmondta, hogy legfőbb prioritása a tisztességes és demokratikus elnök- és parlamenti választások lebonyolítása lesz, ami a Balkánon igencsak nagy szó, különös tekintettel a 2022-es boszniai és a december 17-i szerbiai választásokra, illetve arra a csalási kísérletre, amely miatt korábban lecsukták a volt macedón belügyminisztert.

Az említett országokhoz – tehát Bosznia-Hercegovinához és Szerbiához – képest szintén eléggé idegenül hangzanak azok a macedón célok, hogy a jogállamiság és az alkotmány tiszteletben tartása, valamint az EU-val, az Egyesült Államokkal és a NATO-val való stratégiai kapcsolatok javítása.

Az albán párt bárkivel összefeküdt

Talat Xhaferi a miniszterelnöki poszt átvételével tehát történelmet írt, de azért Észak-Macedóniában nem gyúltak örömtüzek, sokan emlékeznek ugyanis még arra, hogy Xhaferi – aki lévén “civilben” katonatiszt – 2001 tavaszán dezertált a macedón hadseregből, és átállt a Macedón Köztársaság ellen harcoló albán gerillacsoporthoz, a Nemzeti Felszabadító Hadsereghez (Ushtria Çlirimtare Kombëtare, UÇK), ahol dandárparancsnok lett, Komandant Forina álnéven.

Talat Xhaferri, amikor éppen gerillaparancsnok volt

Talat Xhaferri, amikor éppen gerillaparancsnok volt (Forrás: X platform)

Vagyis a (jelenlegi) hazája ellen harcolt, amelynek most egy kicsit a miniszterelnöke lett, miután a 2001. évi Ohridi Megállapodásnak megfelelően amnesztiát kapott. Az első sokk azonban nem, ez volt, hanem az, hogy 2013 és 2014 között a védelmi miniszteri posztot töltötte be.

Nem mennék már vissza a történelemben, de azt azért még megjegyeznénk, hogy a DUI, amelynek Xhaferri tagja, nem éppen a legegyenesebb párt, mert hol ezzel, hol azzal a macedón párttal feküdt össze, amely éppen hatalmon volt.

Erre emlékeztetett Biljana Szekulovszka, a TV24 szerkesztője is, aki szerint a DUI tagja volt a Nikola Gruevszki által vezetett koalíciónak is, amely Szekulovszka szerint kormányzása idején “autokratikus, korrupt és bűnözői” allűröket mutatott.

A belgrádi Vremenek nyilatkozó újságíró megjegyezte, hogy a macedóniai albán párt összeállt az eddig kormányzó szociáldemokratákkal is, akik az “nulla reformot hajtottak végre az európai integráció terén”, és ezáltal közösen okoztak csalódást mind a macedónoknak, mind az albánoknak, miközben a korrupció járványos méreteket öltött az országban.

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

Facebook

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

7 X 7

×

Kövess minket a Facebookon!