Albánia
A Balkánnal kapcsolatos kettős beszéd, amely hiteltelenné teszi a Nyugatot
Világos, hogy a nyugati országok továbbra is a kettős beszédet és a kettős mércét alkalmazzák a Balkánon: ösztönzik ugyan a demokratikus úton történő haladást, miközben támogatják az ottani autokratikus vezetőket, akiket a legegyszerűbb megoldásnak tekintenek a felmerülő problémákra
A nyugati országok demokráciát és jogállamiságot szorgalmaznak, de támogatják a balkáni korrupt autokratákat, Aleksandar Vučićot vagy Edi Ramát, különösen akkor, amikor az utóbbi azt javasolja, hogy „megszabadítja” Olaszországot a menedékkérőktől, írja a Le Courrier des Balkans portálon Fatos Lubonja, aki szerint a nyugati országok nem naivak, cselekedeteik ugyanis az adott pillanatban érvényes érdekeik szerint alakulnak. Lubonja albániai író, aki 17 évet töltött Enver Hoxha börtöneiben, ahogy ő nevezi, az albán Gulagon.
Az olasz-albán paktum
Az olasz Demokrata Párt (PD) határozottan reagált a Giorgia Meloni és Edi Rama által tavaly novemberben aláírt megállapodásra, amelynek célja a Földközi-tenger vizein elfogott menekültek Albániába történő áthelyezése. Nemcsak az olasz miniszterelnök döntése ellen lázadoztak, hanem az Albán Szocialista Párt ellen is, és még azt is kilátásba helyezték, hogy követelni fogják az albánok kizárását „az európai szocialista családból”, amit azzal indokoltak, hogy Edi Rama albán miniszterelnök és társai “nem képviselik az európai baloldali értékeket”.
De vajon az olasz baloldal azért lázadt-e fel, mert végre felfedezte az Albán Szocialista Párt valódi céljait, vagy csak belenézett a saját politikai menetrendjébe, miszerint júniusban európai és regionális választások lesznek? Valójában több mint tíz éve, hogy az albán miniszterelnök és pártja hatalmon van, és lehetetlennek tűnik, hogy az olasz “testvérpárt” ne legyen tisztában Edi Rama irányvonalával.
Hogyan lehetséges az, hogy az olasz baloldal és az őket támogató újságírók nem tudják, hogy Edi Rama tízéves kormányzása alatt – ami nagy részben egybeesik az olasz PD hatalmi időszakával – több mint 700 000 ember hagyta el Albániát, amelynek a lakossága 2,8 millió volt az Eurostat adatai szerint? Fatos Lubonja cikkében megjegyzi, hogy ugyanezt a kérdést fel lehetne tenni az olasz jobboldalnak is.
Hogyan lehetséges, hogy senki sem hallgatott Olaszországban Nicola Gratteri híres ügyész figyelmeztetésére, miszerint az albán maffia és az albán politikai szféra kapcsolatban áll egymással. A calabriai maffia, a ‘Ndrangheta tagjai közötti telefonbeszélgetések világossá tették, hogy szerintük “az albániai helyzet ma olyan, mint az 1960-as évek Calabriája”, ezért kell most Albániába menni, és ott befektetni”.
Kapcsolódó cikk
Miként lehet azt értelmezni, hogy a vezető olasz médiaszereplők, akik ma Edi Ramát kritizálják a Melonival kötött “piszkos megállapodása” miatt, tegnapig dicsérték Tirana modernizációját, anélkül hogy észrevették volna, hogy az albán miniszterelnök jelentős olasz építészeti irodákkal együttműködve rombolta le Tirana történelmi központját, hogy felhőkarcolókat építsen, ahol a calabriai maffia nyilvánosan tisztára mossa a fekete pénzt? Ugyanez az Edi Rama évekig sürgette a demokrata párti (PD) Matteo Renzi olasz miniszterelnököt, akivel hasonló szeretetteljes kapcsolatot ápolt, mint amilyet mostanában Meloni szélsőjobbjával, hogy Albániába ösztönözze az olasz befektetőket, ahol nincsenek szakszervezetek, amelyek “botot dobnának a küllők közé”.
Valójában lehetetlennek tűnik, hogy az olasz politikusok és újságírók ne tudjanak arról, hogy Albániában, valamint Szerbiában és másutt a Nyugat-Balkánon, nincs értelme bal- és jobboldali pártokról beszélni, mivel inkább “állampártokról” van szó. Minél tovább maradnak hatalmon ezek a pártok, annál több szavazatot kapnak uralkodásukkal párhuzamosan, ami magában foglalja a szervezett bűnözés országlását is.
Görögország felnyitja a szemét
Amikor tavaly decemberben, két nappal a helyi választások előtt az albán rendőrség letartóztatta Fredi Beleri görög kisebbségi jelöltet, Athén az asztalra csapott, és megfenyegette Tiranát, hogy megakadályozza Albánia
uniós csatlakozási folyamatát. Itt is felmerül azonban a görög politikusok és újságírók korábbi magatartásának kérdése: hogyan lehetséges az, hogy Görögország csak azután fedezte fel, hogy Albániában autokratikus rezsim működik, miután az brutális lépéseket tett a görög kisebbség ellen, és hogy csak most vette észre, hogy ez a rezsim együttműködik a szervezett bűnözéssel, és ellopja az albán emberek tulajdonát, illetve hogy Albániában az emberi jogok nyíltan és erőteljesen sérülnek?
A görög Kathimerini tavaly december 15-i cikkében közvetve próbált válaszolni ezekre a kérdésekre. Bár a cikk nem említi meg az előző görög miniszterelnökök barátságos kapcsolatait Edi Ramával, foglalkozik viszont a Beleri-ügy miatt az albán uniós tárgyalások megnyitásával kapcsolatban emelt görög vétóra adott német reakciókkal. A lap szerint Washington, London és Berlin nem érti, hogy az új albán igazságügyi rendszer, amelyet “a Nyugat-Balkán leginkább kidolgozott reformjának példájaként” emlegetnek, hogyan válik “politikai eszközzé” Edi Rama kezében. A Kathimerini szerint az Egyesült Államok, Németország és az Egyesült Királyság az albániai helyzet hiányos ismerete miatt milliókat invesztált ebbe az hiábavaló reformba. A Kathimerini ugyanakkor nem említi, hogy a Beleri-ügy előtt a görögországi politika ugyanilyen naiv volt.
Nem elég azonban csak azt mondani, hogy a Nyugat jó szándékkal közelít a térséghez, de “nem érti meg” a Balkán országaiban uralkodó valóságos helyzetet? Amikor az albán ellenzék elítéli Edi Rama visszaéléseit, a propagandát, a lobbitevékenységet és a korrupciót, amelyet a nyugati partnerországokban gyakorol, az albán ellenzék mindig ügyel arra, hogy ezeket a partnereket “rosszul tájékozottként vagy naivként’ kezelje, és semmiképpen se vádolja meg bűnrészességgel.
Ugyanakkor bőségesen akadnak példák arra, hogy a Nyugat rossz lóra tett, vagy sikertelen fogadásokat kötött, ezt mostanában leginkább Afganisztánnal lehetne illusztrálni. De naivitás lenne azt hinni, hogy ezek a befektetések egyszerű tudatlanságból vagy tapasztalatlanságból származnak. Az albániai igazságügyi reform kudarca néhány éve már európai körökben is nyilvánvaló volt, ezért az EU képviselői azt tanácsolták Koszovónak és Észak-Macedóniának, hogy ne alkalmazzák az “albán modellt”, mert az eddig már több problémát okozott, mint amennyit megoldott.
Manipuláció és korrupció
Edi Rama pártja többször is megmutatta, hogyan képes manipulálni és korrumpálni a nyugati országokat. A Charles McGonigalt érintő legutóbbi ügy tökéletes példa erre. Az FBI New York-i terrorelhárítási osztályának volt vezetőjét bíróság elé állították, mert titkos készpénzfizetéseket fogadott el egy albán kormányközeli személytől, aki állítólag azon dolgozott, hogy az ellenzék vezetőjét, Sali Berishát persona non gratává nyilvánítsák az Egyesült Államokban.
A naivitásnak azonban megvannak a határai, és minden bizonnyal sokkal közelebb kerülnénk az igazsághoz, ha felhagynánk a Balkánnal való nyugati kapcsolatok orientalista megközelítésével, ami arra késztet bennünket, hogy a nyugatiakat jónak, racionálisnak és igazságosnak tekintsük, akik arra törekszenek, hogy neveljék a keleti, kapzsi és primitív tolvajokat.”
Ez a harminc év még azokban a kelet-európai országokban is egyértelműen bebizonyította, amelyek másoknál jobban hittek abban, hogy a Nyugat őszintén elkötelezett a demokrácia és a jogállamiság felépítése iránt a hazájukban, hogy ezen kötelezettségvállalás mögött erőteljes gazdasági és geostratégiai érdekek állnak – nyilvánosan vagy sem -, de ez a kettős beszéd és “kettős mérce” bevezetését eredményezte a nyugati politikában.
Ennek a politikának a legújabb bizonyítéka a Giorgia Meloni által üdvözölt „innovatív megoldás”, amelynek célja a migránsok és menedékkérők „áthelyezése” az EU-hoz csatlakozni kívánó Albániában felállított táborokba. Olaszországban ezt a modellt Meloni úgy mutatja be, mint azt a módszert, amellyel Albániát közelebb lehet hozni az európai családhoz”, de egyben „elrettentő stratégiaként” is arra, hogy elriassza az Albánián keresztül Olaszországba érkező migránsokat. A modellt azonnal támogatta az olasz PD testvérpártja, a Német Szociáldemokrata Párt: Olaf Scholz kancellár sietett kijelenteni, hogy a németek nagy érdeklődéssel tanulmányozzák a Rama-Meloni féle memorandumot.
Ugyanazokról a németekről van szó, akiket a Kathimerini emlegetett, és akiket az ukrajnai háború utáni erőszak vitt azoknak a táborába, akik Albánia gyors, azonnali és feltétlen integrációját akarják az EU-ba, miközben korábban ragaszkodtak ahhoz, hogy Albánia esetében a csatlakozás előtt arra van szükség, hogy az ország tiszteletben tartsa az európai normákat és a jogállamiságot. A görög lap szerint az irónia az, hogy a Beleri-ügyig Görögország volt az, amely két külügyminiszterén keresztül is próbálta elmagyarázni a németeknek, a franciáknak és a hollandoknak, hogy miért “létfontosságú előmozdítani Albánia és Észak-Macedónia EU-csatlakozási folyamatát”.
Kettős beszéd a Balkánnal kapcsolatban
A „kettős beszéd és a kettős mérce” játékának feltárásához hozzájárul az a nyugati reakció, amelyet a Nyugat Aleksander Vučić autokrata elnök szerbiai manipulációjára adott, akit mindeddig elkényeztetett Brüsszel. Nyilvánvaló, hogy a nyugat csendje nem azért tört meg, mert panaszkodott nála a szerbiai ellenzék, amely tiltakozás gyanánt évekig nem vett részt a parlamenti munkában, és azzal vádolta meg az európai országokat, hogy támogatják a szerbiai autoriter rendszert, hanem inkább azért, mert a Nyugat célja sokkal inkább az volt, hogy Aleksander Vučićot rákényszerítse az Oroszországtól történő elhatárolódásra.
Edi Ramát nem nyűgözték le az olasz baloldal reakciói a Melonival kötött megállapodást követően, amellyel nyíltan közelebb került az olasz jobboldalhoz és a szélsőjobbhoz. Amikor Berlin megtapsolta a megállapodást, Németországba sietett, hogy részt vegyen a bajor jobboldali CSU parlamenti frakciójának ülésén, ahol a bajor miniszterelnök az “albán-olasz modell” általánossá tételét szorgalmazta a menekültekkel kapcsolatban.
Ellentétben azonban azzal, amit Edi Rama állít, ezt a megállapodást az európai jobb- és baloldal értékei alapján tisztességtelennek kell tekinteni, mivel sérti az emberi jogokat. Ráadásul a nyugati országok baloldalának és jobboldalának is szégyellnie kellene magát amiatt, hogy Albániát használják fel az őket fojtogató menekültprobléma megoldására.
Világos, hogy ezek az országok továbbra is a kettős beszédet és a kettős mércét alkalmazzák a Balkánon: ösztönzik ugyan a demokratikus úton történő haladást, miközben támogatják az ottani autokratikus vezetőket, akiket a legegyszerűbb megoldásnak tekintenek a felmerülő problémákra. Ha a nyugati országok mindeddig alapvető célként tűzték ki az emberi jogok tiszteletben tartását, akkor ezek az országok a második világháború óta még soha nem éltek át ilyen hitelességi és legitimitási válságot, mint most.
- Horvátország7 nap telt el azóta
Kis ország, nagy cirkusz
- Szerbia1 nap telt el azóta
Az Utiber felszólította a kínaiakat, hogy tiltsák be az újvidéki vasútállomás egy részének használatát(?)
- Szerbia3 nap telt el azóta
Đajić: Az újvidéki építkezés ellenőrzését az Utiber végezte
- Szerbia4 nap telt el azóta
Húsz embert hallgatnak meg, köztük egy minisztert is az újvidéki tragédiával kapcsolatban