Milorad Dodik eddigi tevékenysége során több pozíciót is elfoglalt már Bosznia-Hercegovinában, volt entitási miniszterelnök, a bosznia-hercegovinai elnökség tagja, most pedig a boszniai szerb entitás elnöke, de...
Zukan Helez boszniai védelmi miniszter az N1 Bosna televízió Pressing című műsorban adott nyilatkozatában részletesen beszámolt arról, hogy ő maga akarta megakadályozni dr. Sticz László vezérőrnagy...
Talán Aleksandar Vučić nyugdíjasoknak írt köszönőlevele volt az utolsó, ami a háztartások postaládájában landolt október végén, éppen abban az időszakban, amikor a postások első csoportja sztrájkba...
Jens Stoltenberg Szarajevóban kezdte a nyugat-balkáni körútját. A főtitkár a saját bevallása szerint meglepődött a Bosznia-Hercegovinában uralkodó orosz befolyás mértékén és a boszniai szerb politikai elit...
Kötelezettségvállalás volt rá, a törvénytervezet készen van és cél ugyan a kisebbségekkel való együttműködés hagyományainak folytatása, mégsem lesz kisebbségi törvény Szlovákiában. A szlovák többségnek évtizedes adósságát...
Egy kis bédekkert készítettünk azzal kapcsolatban, hogy hogyan is állunk a szerbiai választásokkal kapcsolatban. Aleksandar Vučić államfő november elsején írta ki a választásokat Szerbiában, egy nappal...
Környezetvédelmi aktivisták, értsd nacionalista zöldek, törtek be kedden (november 7-én) egy ásványi erőforrásokról szóló nemzetközi találkozóra a belgrádi Metropol szállodában, ahol a lítium kiaknázásától (egyelőre) eltiltott...
Az ICSID (International Centre for Settlement of Investment Disputes – Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja, lényegében a Világbank mellett működő választottbíróság), hivatalos határozatot hozott a joghatóságról...
A belgrádi ellenzéki Danas című napilap reagált a szerb elnök egyik kijelentésére, miszerint Fahri Musliu koszovói albán újságíró nem a “biológiai apja”, ez a téma a...
“Aleksandar Vučić – Szerbiának nem szabad megállnia”. Ezt a nevet viseli az a lista, amellyel a Szerb Haladó Párt indul a december 17-ére kiírt rendkívüli parlamenti...
A balkáni térségben pánikhangulat kezd kialakulni, miután az internetes portálok felkapták a hírt, hogy Horvátországban, a magyar határ szomszédságában gyermekrablásokra utaló kísérletek történtek. Az információk szerint...
A szerb parlament a jövő heti zárás előtt egy hét alatt több mint félszáz törvényt fogadott el. A tempót azért gyorsították fel, mert az előre hozott...
Három migráns életét vesztette egy lövöldözés során, amely kora reggel történt az egykori “Bácska” mezőgazdasági birtok elhagyatott létesítményeiben Horgos közelében. Szerbiai médiabeszámolók szerint ezt a nagykikindai...