Szerb Köztársaság
A boszniai Szerb Köztársaság idén csaknem egymilliárd KM hitelt vesz fel
A boszniai szerb entitási vezetés a hazai piacról 141 millió konvertibilis márka, azaz körülbelül 70 millió euró beszedésére számít, miközben külföldről 810 millió konvertibilis márkát, vagyis körülbelül 400 millió eurót szeretne besöpörni, ami viszont már nem lesz könnyű, tekintettel az amerikai szankciók következményeire
A boszniai állami televízió, a BHRT jelentése szerint a boszniai Szerb Köztársaság idén is növeli az adósságát, mert majdnem egymilliárd konvertibilis márka, azaz közel ötszáz millió euró hitelt vesz fel, aminek nagy részét kötvények és kincstárjegyek kibocsátásával szeretné elérni. A beszámoló szerint azonban ezt az elképzelést nem lesz könnyű végrehajtani, miután az Egyesült Államok megszankcionálta a Szerb Köztársaság magas rangú tisztségviselőit, és emiatt csökkent a befektetők érdeklődése a szerb entitás által kiadott értékpapírok iránt. A sorok közül az olvasható ki, hogy az érdeklődés lanyhulása miatt Milorad Dodik előbb vagy utóbb bekopogtat kevéske barátjánál egy kis pénzinjekcióért.
Mennyi lesz az egymilliárdból?
A beszámoló szerint a boszniai Szerb Köztársaság kormánya idén annyira akadálytalanul jutott pénzhez a Banja Luka-i Értéktőzsdén történő értékpapírok eladásával, hogy az első négy hónapban 14 millió konvertibilis márkával nagyobb összeggel adósodott el a hazai piacon, mint ahogy azt egész évre tervezte.
Ez azonban csak a kisebb összeg, mert a szerb entitási vezetés a hazai piacról 141 millió konvertibilis márka, azaz körülbelül 70 millió euró beszedésére számít, miközben külföldről 810 millió konvertibilis márkát, vagyis körülbelül 400 millió eurót szeretne besöpörni, ami viszont már nem lesz könnyű.
Jelena Trivić, volt elnökjelölt, a tavaly alakult Népfront vezetője szerint a Szerb Köztársaság önállóan már nemigen jelenhet meg a londoni vagy a bécsi tőzsdén, így ezek a pénzforrások nehezen aknázhatók ki boszniai szerb szempontból.

Jelena Trivić ellenzéki vezető szerint a boszniai szerb vezetőkre kirótt amerikai szankciók miatt a Szerb Köztársaság már nehezen tud kötvényeket kibocsátani a londoni vagy a bécsi tőzsdén (Forrás: YouTube, BHRT)
– Senki sem fogja nyíltan kimondani, hogy ez a szankciók miatt van, de ez a Szerb Köztársaság vezetőinek és hatóságainak a tevékenységéből és magatartásából fakad
– mondta a boszniai szerb ellenzéki pártvezető, de persze semmi sem lehetetlen, a kérdés csak az, hogy a boszniai szerbek milyen drágán tudnak hitelhez jutni, és hogy milyen garanciákat kell vállalniuk.
A boszniai Szerb Köztársaság kormánya a bécsi tőzsdén történt megjelenése során garantálta a befektetőknek, hogy ha elmarad a pénzvisszafizetés, akkor bármely boszniai szerb céget privatizálhatják, amelyben a kormány legalább 51 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.
Kincstári optimizmus
A közgazdászok pesszimista előrejelzései ellenére Radovan Višković miniszterelnök szerint a boszniai Szerb Köztársaság gazdaságilag napról napra stabilabb és erősebb.
Višković ennek alátámasztására közölte, hogy a boszniai szerb entitás a tavalyi évet úgy zárta, hogy 300 millió konvertibilis márkával kevesebb hitelt vett fel, mint a tervezett 1,1 milliárd KM, azaz 550 millió euró.

Radovan Višković, boszniai szerb miniszterelnök szerint tavaly jóval kisebb mértékű volt az eladósodás a tervezetnél (Forrás: BHRT)
– A boszniai Szerb Köztársaság 800 millió márkát vett fel, és 1,15 milliárd márkát adott vissza különféle jogcímek alapján. Ez azt jelenti, hogy 350 millió márkával többet fizettünk vissza, mint amennyi pénzt felvettünk
– jelentette ki a boszniai szerb miniszterelnök, aki tehát nem osztja a gazdasági szakértők pesszimizmusát, ha viszont más oldalról vizsgáljuk meg a tervezett alatt maradt hitelfelvételt, akkor azt mondhatjuk, hogy az előre meghatározott összegnél kevesebbet sikerült összekalapozni.
A boszniai állami televízió meg nem nevezett szakértőkre hivatkozva megállapította, hogy a korlátozott tőkepiaci hozzáférés behatárolja a boszniai Szerb Köztársaság eladósodásának mértékét, és ha van valami jó az egész történetben, akkor az talán ez lehet, miközben nagyon úgy néz ki, hogy össze kell húzni a nadrágszíjat.

