Koszovó
Ljubljana azt szeretné, hogy Borut Pahor volt szlovén elnök közvetítsen Lajčák helyett
Pahorért a szlovén külügyminisztérium mellett a Nyugat-Balkán Barátai Intézet tanácsadó bizottsága is lobbizik. Ide tartozik többek között Catherine Ashton volt EU kül- és biztonságpolitikai főképviselő, Carl Bildt volt svéd miniszterelnök és az ENSZ egykori bosznia-hercegovinai főképviselője, Jadranka Kosor volt horvát miniszterelnök, Atifete Jahjaga volt albán elnök és Borisz Tadić volt szerbiai államfő

A ljubljanai Delo szerint a szlovén külügyminisztérium segíti Borut Pahor volt köztársasági elnököt a lobbizásban, amely a Belgrád-Pristina párbeszéddel foglalkozó uniós különmegbízotti posztért folyik. Miroslav Lajčák augusztus végén távozik, a hivatalos indoklás szerint a szlovák diplomata az európai diplomaták nagy rotációjának részeként új megbízatást kap, és szeptember 1-jétől az EU svájci nagykövete lesz. Pahor számára kellemetlen incidensnek számíthat egy cirka másfél évvel ezelőtti esemény, amikor a szerb elnök az Oroszországgal kapcsolatos találkozójuk alkalmával Szerbia területi integritásának megsértésével vádolta meg Szlovéniát, mindeközben a szerb kormányközeli sajtó olvasói szerint nem közvetíthet olyan személy Belgrád és Pristina között, akinek a hazája elfogadta Koszovó függetlenségét.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Alcímek
A Balkán barátja
Tavaly decemberben lejárt Pahor egyéves „köztársasági elnöki státusza”, amely során egy évig két alkalmazottat foglalkoztató hivatal működtetésére volt jogosult.
A volt elnök ezt követően megalapította a Nyugat-Balkán Barátai Intézetet. A magánintézet a régió országainak uniós integrálását, a párbeszéd megteremtését, valamint a megbékélés és a gazdasági fejlődés előmozdítását segíti.

Ott repül a kismadár, Bohut Pahor és Aleksandar Vučić a természet lágy ölén
A Delo úgy értesült, hogy Pahor egykori párttársa, Tanja Fajon által vezetett európai- és külügyminisztérium segítségével készül átteleportálni magát a Belgrád és Pristina közötti párbeszéddel foglalkozó uniós különmegbízotti posztra, amelyet augusztusig Miroslav Lajčák, szlovák diplomata tölt be. A szlovén külügyi tárca úgy vélte, hogy Pahor alkalmas jelölt ennek a „fontos és tekintélyes” pozíciónak az átvételére.
Szlovénia stratégiai területnek tekinti a Nyugat-Balkánt, ezért úgy döntött, hogy a szlovén diplomáciai hálózatnak segítenie kell a volt köztársasági elnököt a jelöltségben.
Megjegyzendő, hogy az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízotti posztját Pahornak meg kell pályáznia az Európai Külügyi Szolgálatnál, amely élén a a Spanyolországot képviselő szocialista Josep Borrell áll. A Delo információi szerint Pahor ezt még nem tette meg.
Többen lobbiznak Borut Pahorért
Pahorért a szlovén külügyminisztérium mellett a Nyugat-Balkán Barátai Intézet tanácsadó bizottsága is lobbizik. Ide tartozik többek között Catherine Ashton volt EU kül- és biztonságpolitikai főképviselő, Carl Bildt volt svéd miniszterelnök és az ENSZ bosznia-hercegovinai főképviselője, Jadranka Kosor volt horvát miniszterelnök, Atifete Jahjaga volt albán elnök, Borisz Tadić volt szerb elnök és Peter Grk, a Bledi Stratégiai Fórum főtitkára, szlovén külügyi tanácsadó.
Borut Pahor a szlovén Szociáldemokraták (SD) egykori elnökeként a 2009-es európai parlamenti választások előtt felvette a listára Tanja Fajont, aki szép pályát futott be az Európai Parlamentben, és most a külügyminisztériumot vezeti. Az elmúlt időszakban volt néhány rövid kapcsolatfelvétel a két politikus között, a volt köztársasági elnök fia, Luka Pahor pedig a ljubljanai külügyminisztérium alkalmazottja.
Pahor számára ugyanakkor kellemetlen incidensnek tekinthető egy cirka másfél évvel ezelőtti esemény, amikor a szerb elnök egyik belgrádi találkozójuk alkalmával Szerbia területi integritásának megsértésével vádolta meg Szlovéniát.
Incidens Szerbia és Szlovénia között
A 2022 szeptemberében, a szlovén elnök belgrádi látogatása alkalmával a kíváncsi szlovén újságírók megpiszkálták Vučićnál az Oroszország elleni szankciók ügyét, meg is kapták a választ egy viszontkérdés formájában.
A szerb elnök értetlenkedve lamentált el azon, hogy miként magyarázza el a szerb nemzetnek, hogy Szerbia nem Szlovénia, hanem Oroszország ellen vezet be szankciókat, amikor Oroszország nem sértette meg Szerbia területi integritását, Szlovénia viszont igen.
A kijelentés miatt annak idején bekérették a szlovén külügyminisztériumba a szerb nagykövetet, és elutasították, hogy a szerbek Koszovó függetlenségének szlovéniai elismerését kiegyenlítsék az Ukrajna elleni orosz agresszióval.
Pahor utódja, Nataša Pirc Musar is járt már Belgrádban, és békés párbeszédre szólította fel Szerbiát és Koszovót, egyúttal pedig sürgette a prištinai kormányt, hogy tartsa tiszteletben a 2013-as brüsszeli megállapodásban vállalt kötelezettségét, és tegye lehetővé egy szerb önkormányzati közösség létrehozását Koszovó északi részén. Erre már az Egyesült Államok is megpróbálta rávenni Koszovót, mégsem lett belőle semmi.
Borut Pahor nem csak Belgrádban, hanem Koszovóban is járt elnökösködése alatt, és ott úgy fogalmazott, hogy Szlovénia érdekelt a Szerbia és Koszovó közötti párbeszédben történő előrelépés iránt, Albin Kurti pedig fontosnak nevezte Szlovénia szerepét ebben a folyamatban.

Pahor Koszovóban is járt, ott kedvesebben fogadták, elvégre Szlovénia elismerte Koszovó függetlenségét (Forrás: KosovaPost)
Szerb baráti sajtó
A Pahor esetleges különmegbízottá történő kinevezésének híre bejárta a szerb sajtót is, és nem nyerte el a baráti táborba tartozó olvasók tetszését, ami kiderül a legkomolyabb kormányközeli lapból származó eléggé ellenséges bejegyzésekből.
Az egyik hozzászóló szerint Szlovénia és Pahor nem semleges vagy jóindulatú Szerbiával és a szerbekkel szemben, és a szerbek sem bíznak Szlovéniában, akkor miért neveznek ki valakit ilyen pozícióra? Mintha valaki szándékosan akarna minél több frusztrációt és haragot kelteni a szerbekben.
Egy másik olvasó szerint Szlovénia elismerte Koszovó függetlenségét, ezért világos, hogy mindez hova vezet. A bejegyzés szerzője szerint két közvetítő kellene a tárgyalásokhoz: egy az EU-ból és egy Oroszországból, merthogy a kommentelő szerint ez lenne igazságos.
A szerbek szemében a volt szlovén elnök ellen vagy éppen mellett szólhat egyik kijelentése – ez nézőpont kérdése – amelyet a koszovói sajtó beszámolója szerint a Nyugat-Balkán jövőjéről szóló budvai konferencián tett. Pahor akkor azt mondta, hogy szomorú lenne, ha kiderülne, hogy az albán rendőrjárőrt ért tavaly szeptemberi banjskai támadás mögött Szerbia áll, mert a azt jelentené, hogy Belgrád lemondott az Európai Unióról, és Moszkva érdekövezetén belül maradt.
Mini közvélemény-kutatás
Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.
Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.
[ays_poll id=128]

- Szerbia6 nap telt el azóta
Terrorizmus miatt feljelentették a szerb elnököt és a Szerb Haladó Pártot
- Horvátország4 nap telt el azóta
Magyar-szerb katonai szövetség? Remélem, nem
- Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB KURIR: Szerb-magyar katonai szövetség, történelmi pillanat
- Szerbia3 nap telt el azóta
Vučić a niši események után: fasizmus hömpölyög az utcákon