A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a Korrupcióellenes Ügynökség sürgős vizsgálatát kéri, miután a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor Bálint elismerte, hogy az „Agenda” Polgárok Egyesülete segíti...
A Vajdasági Magyar Szövetség eddigi, kényelmes hatalmi pozíciója egyik napról a másikra omlott össze: a párt, amely két szövetséges rezsim árnyékában évekig ellenőrizhette a vajdasági magyar...
Montenegróban egyszerre több fronton is zajlanak az események: Aco Đukanović ügye ismét reflektorfénybe került, miközben a koszovói elismerés körüli politikai vita új lendületet kapott, és közben...
Szerbia szerint minden készen áll a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának elindítására, a késlekedésért pedig immár kizárólag a magyar oldalon jelentkező technikai problémák felelősek. A szerb miniszteri optimizmust...
A rendszer nem mozdul: a VMSZ marad a szerb hatalmi struktúrában, az intézményi felelősség pedig továbbra is szét van terítve. Az egyetlen nyitott kérdés, hogy a...
A szerb–orosz vegyesbizottság plenáris ülése a nagy számok, és a még nagyobb ígéretek jegyében zajlott, kötelező történelmi kitérőkkel, miközben a valóság köszönő viszonyban sincs az elképzelésekkel....
A balkáni energiapolitika ismét bebizonyította, hogy a valóság és a kommunikáció két teljesen külön univerzum: az egyikben senki nem tud semmit, a másikban már minden el...
Az orosz befolyás újabb, immár intézményesített formában jelent meg a Vajdaságban: Újvidéken megnyílt Moszkva tiszteletbeli konzulátusa, ami politikai és ideológiai térfoglalást jelez. A gondosan szelektált nyilvánosság...
Félmillió eurónyi magyarországi közpénz landolt egy politikailag beágyazott vajdasági „civil” szervezetnél a választások előtt, anélkül, hogy bárki érdemben elszámolt volna vele. Az Agenda Polgárok Egyesülete működése...
Belgrádban már azt találgatják, hogy a TISZA vajon „testvérpártot” gründol-e Szerbiában, 2026. április 18-án Zentán eközben megszületett valami egészen más: egy vajdasági magyar ellenzéki összefogás, amely...
Cservenák Péter kimondta, hogy Ratko Mladić háborús bűnös – valaki pedig gondoskodott róla, hogy ez ne maradjon következmények nélkül. Nem egyedi esetről van szó, hanem valószínűleg...
A Balkánon a régi témák sosem mennek ki a divatból. Milan Knežević montenegrói szerb politikus újra elővette Koszovó elismerésének ügyét, mintha mi sem történt volna 2008...
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének szabadkai szervezete közleményben jelezte, hogy aggodalommal figyeli a Pásztor István Alapítvány finanszírozása körül felmerült kérdéseket. A VMDK szerint az alapítvány körül...
Belgrád hűvösen reagál Magyar Péter győzelmére, és a sorok között már látszik az egyre inkább fokozódó aggodalom is, a kormányközeli televíziókban pedig a növekvő ellenszenv. A...
A választások után gyorsan elfogyott a mozgástér: akik tegnap még teljes erőből kampányoltak a Fidesz mellett, ma már Magyar Péternél kopogtatnak. A Vajdasági Magyar Szövetséggel tárgyalni...
Van-e „szerb Magyar Péter”, aki a rezsimmel szakítva megrendítheti Aleksandar Vučić hatalmát? A válasz egyre inkább az, hogy nincs — legalábbis nem abban a formában, ahogyan...
Aleksandar Vučić a belgrádi „Banjica 2” laktanyában tartott találkozón nemcsak a szerb hadsereg robotizálásáról beszélt, hanem egyre markánsabban rajzolta fel a politikai keretet is, amelyben a...
A kártyaparti megy tovább, csak az egyik játékos alól kihúzták a széket. Orbán bukását követően helyette másik játékos jön, a lapok újrakeverve, a tétek viszont maradtak...
Magyar Péter szívesen találkozna a szerb vezetéssel, mert pontosan látja, milyen kapcsolatok alakultak ki az Orbán-kormány és a Vučić-féle szerb vezetés között, illetve milyen viszony köti...