Koldusopera, parasztopera és nemzeti hip-hop (egy kis eklektika)

Penge Mackie vagy Bicska Maxi, mindegy. A kettő ugyanaz, tehát egyre megy: Mackie vagy Maxi egy elképzelt személy Bertolt Brecht világhírű KOLDUSOPERA című zenés drámájából. (A szerzőpáros másik híres embere név szerint: Kurt Weil.) A dologban némi – kissé ferdített – Shakespeare-célzás is fellelhető, ugyanis Mackie eredeti neve Macheath, de ez csupán másodlagos fontossággal bír. Mindenesetre mi Bicska Maxira szavazunk, ahogy az Blum Tamás magyarításában megjelenik.

– Éljen hát Bicska Maxi!

A történés ideje valahol a 19. század vége és a 20. eleje. Maga a sztori pedig az, hogy Maxi – ez a hírhedt bicskás figura – feleségül akarja venni magát a kolduskirály lányát. A gatyás királyét, a Jeremiah Peachum Koldusruhatára elnevezésű, tegyük fel, amolyan turkálószerű létesítmény tulajdonosának a szemefényét. Holmi TOP-RONGY-ét, amilyen a pesti Király utcában létezik, vagy már csak létezett (?), de nem perdöntő. Csupán érdemes megemlíteni amolyan hangulati elemként.

A bonyodalom abból származik, hogy a papának egyáltalán nem tetszik ez az elképzelés, jobb férjet szeretne a leányzónak. Ezzel együtt vélhetően megbízhatóbb pénzforrást saját magának. Ezért úgy látja, legjobb lesz likvidálni a férjjelöltet. Kolduskirályunk elképzelése elől Maxi az angol lápvidékre menekül, ahol megpróbál egy időre eltűnni. Baj az, hogy őt a rendőrök is üldözik, márpedig a kopókat eléggé nehéz lerázni.

Mármost, nem áll szándékunkban ezt a híres művet itt egészében újra elmesélni, amely mű egyébként akárha a döbbenetesen korai posztmodern eklektika holdudvarában fogant volna. Nevezetesen egyszerre opera, musical és operett, ugyanakkor mindezek paródiája. Már ennél a képlékeny, cikcakkos, merész ugrásokkal teli, kifordítom-befordítom jellegénél fogva megengedni látszik részünkről is egy arcátlan (huszár)vágást.

Ugye, a magyar népmesevilágból ismerjük a felkiáltást, hogy: hipp-hopp, ott legyek, ahol csak akarok! Akkor hát az legyen itt csak így, hogy HIP-HOP. Netán csupán a mi PUSZTA épülésünkre és szórakozásunkra.

– Pusztát mondtunk? – Nos hát: erre a varázsszóra az angol lápvidék emitt minálunk nyomban magyar pusztává változik. Jancsós, kakastollas csendőrökkel, betyárokkal, köztük a híres Sobri Jóskával. De legyen akár a leghíresebb Rózsa Sándorunkkal. A zenei betét recitativ szövegrésze pedig így szól (többek közt a vajdasági falfirkászok kissé talányos megszólítása után):

A kilencvenes évek végén alakult, bizonyos Bauxit, Még5lövés és Tokyo nevű srác alapította, Bëlga nevű pesti banda egyik nagy slágere ez. Megjelenik benne, ugye, a sok vicik-vacak külföldi bóvlival, közönséges kacattal – szellemi topronggyal szemben kvázi – a valódi magyar hip-hop igénye. Mert nem azért jöttünk Levédiából, hogy itt ilyen határon túli szarokat hallgassunk! Persze, a dolog duplacsavaros, ahogy maga a brechti Koldusopera ugyancsak, amely egyébként egy újabb megvalósításban fogékony lehet a hip-hopra, annak akár egy ilyen „nemzeti” változatára is.

Tegyük fel úgy, hogy benne Bicska Maxi fokozatosan átképződik ideológiailag, aminek köszönhetően éles kanyarral balra fordul, ahogy egyébként alkotója, Bertolt Brecht is megtette volt. (Anno Domini.)

Itt van egyébként egy újabb drMáriás alkotás, félig-meddig ehhez való. Vicces, tanulságos, ezért biggyesszük csakszépen ide! Rajta – a címe szerint is – az látszik, ahogy a honi politikai ég újabb kori üstököse, MAGYAR PÉTER – hip-hop! – RÁRÚGJA AZ AJTÓT A MAGYAR RENDSZERVÁLTÁSOK TEMETŐJÉRE. Szemléletes, sokatmondó, ugyanakkor legyen itt ennyi.

De annyit mégis tegyünk hozzá, hogy felettébb érdekes az egyik kortárs szörfölőnek a Bëlgáék hiphop-számához írt kommentje, amely szerint – elnézve a fellépő tagokat – eszébe jutott: mindig is az volt az érzése, hogy ismeri ezt a Magyar Pétert valahonnan. (hi-hi!)

HOP!

Van egy ebbe a Koldusopera kitágított képzetkörébe tartozó magyar színpadi alkotás, mégpedig a viszonylag újabb időkből. Nevezetesen a Pintér Béla drámaíró, színész és rendező – meg majdnem minden ő – agyából kipattant PARASZTOPERA. Persze, itt is van egy zenei felelős, ezúttal Darvas Benedek személyében (egyébként zenélnek benne többen). Bajos lenne arra gondolni, hogy Brecht színes és szabad kezelésű műve nem érintette meg Pintért, de miért is lenne ebben bármi tagadni való?

Pintér Béla és Nagy-Abonyi Sarolta a Parasztopera előadásában (Forrás: Színház.hu, Pintér Béla és Társulata)

Ugyanakkor Pintérnél nincsenek koldusok, pusztai betyárok sincsenek, amolyan ágrólszakadt csuparongy figurák. Nincs egészen ki a valaguk, ám a Koldusország történelmi fogalma, képzete mintha tartósan élne benne is tovább. Mindenesetre egy erős, helyenként egészen megható ESENDŐSÉG az, amely érzelmileg-hangulatilag uralja a mezőnyt, s amely lépten-nyomon ott van az előadásban. Közben Bicska Maxi árnya is pillanatokra feltűnni látszik. (Vagy az megmár csak egyéni hangulat kérdése?) Amúgy itt szintén van egy lakodalmas motívum. Benne Nagy-Abonyi Saroltánk a szépséges ara, akinek ilyen formában már nagyon sokszor kerülhetett menyasszonyi fátyol a fejére.

Került is az előadás hosszú évei során, vándorútján a BME-színpadtól egészen az újpesti „piacközeli” színpadig. (Nem is tudjuk, volt-e még valami állomás közte.)
Érdekes, hogy a figurák színességéről Fellini ugrik be egyenest. Lehet, ez sem véletlen, ugyanakkor hip-hopra nem emlékszünk benne, bár ha lenne, nem lenne meglepő a zenét érintő műfaji színességre nézve. Ugyanis itt a szerzőpáros másik, zenefelelős tagja ugyancsak fogékony az ilyesmire.

Végül jó kérdés, hogy például sevdalinka kerülhet-e ebbe az egészbe? Nem alaptalanul gondolunk erre, ugyanis Szarajevóban most rendezi Urbán András. Illetve már megrendezte április tizenhetedikei bemutatóval a Parasztoperát.
Remélhetőleg könnyen vette a lapot a bosnyák főváros közönsége.

ZÁRÓ AKKORDOK:
– Mikor elmék Bembasára, tra-la-la-la-tralala…

Apropó, egyébként meg hogy állunk a bosnyák nemzeti hip-hoppal? Esetleg.

Rendkívüli szerkesztői bejelentés:

Látván a nagy érdeklődést a bosnyák tra-la-la-la-tralala iránt, kénytelenek vagyunk megszakítani az adást, hogy helyt adjunk egy rendkívüli bejelentésnek, a “dubiózus kollektíva” ugyanis felforgató tevékenységbe kezdett.

A “bosnyák banda” petíciót írt az Eurovíziós Dalfesztiválnak, és követeli, hogy képviselhesse azokat az országokat, amelyeknek nem lesz képviselőjük a dalversenyen: tehát Montenegró, Macedónia (és nem Észak-Macedónia), Bulgária, Szlovákia, Magyarország és Törökország képviseletében lépnének fel, az össznemzeti Abszurdisztán zászlaja alatt.

A “dubiózusok” arra kérnek mindenkit, aki látja, és érti: írja már alá a követelést, hogy az EBU engedélyezze a Dubioza Kolektiv háromperces fellépését, amivel tehát azokat képviselnék, akiknek nincs képviselőjük, ezt nem lehet elégszer mondani.

A petícióhoz a BALK részéről csatoltuk a mostani generációk himnuszát a “kollektíva” előadásában, és élő adásában a civilizáció segge lyukából.