Olvadó radiátorok és egyebek (Baráthékkal a fókuszban 2.)

Történt egyszer, nem először, hogy haragra lobbant az Úr. Dühös megnyilvánulását ezúttal az odalenti rezsicsökkentés váltotta ki. De valójában nem is az, nem maga az új köntösű rezsicsökkentés, mint amennyire – érzése szerint – gőgösnek mondható pöffeszkedésükkel, Istent majmolásukkal, végtelen üres beszédeikkel, mindenhatóskodásukkal maguk a rezsicsökkentők, illetve hát a lenti kiskirályok okolhatók a kiborulásáért. Másodsorban feltétel nélküli bálványimádásával maga az a birka nép. – Nevezhetjük ezt akár másisten-imádásnak, ugyanazt az eredményt kapjuk.

Isten négy napig törte a fejét (3+1), mire megszületett a pokoli ötlet. Télidő volt odalent, és Ő azt cselekedte, ami ugyan merő képtelenség, ám isteni akarattal minden lehetséges. Például olyan forró vizet küldeni a radiátorokba, amitől azok valósággal olvadozni kezdenek. Rendesen eldeformálódnak, szabályosan megszakadoznak, fűtésre alkalmatlanokká válnak, ugyanakkor a különféle alakzatok változatos, szemet gyönyörködtető látványával ajándékoznak meg.

Mi lehetett a célja ezzel, egész pontosan nem tudni, Isten cselekedetei sem mindig racionálisak (főleg, ha bedurvul, ahogy láthatjuk pl. az Ótestamentumban).

Mindenesetre megtörtént, ami megtörtént. Valami, aminek a művészetben is nyoma maradt. – Kérünk hát esdve, olvasd tovább ezt a szöveget, közben nézd meg a mellékelt képeket! Lebilincselő, egyben bizonyító erővel bírnak.

A furcsa esemény szülte művek valódi meglétét kétségbevonhatatlan ténnyé varázsolja ugyancsak, hogy kiállítás nyílt belőlük. Legutóbb például a berlini Gipsz utcában… (Jakabéknál?), még ha anyaguk nem is gipsz, hanem vászon & akril.

Annál gyönyörködtetőbb mindahány.

Valóságos gyógyja és tápja a léleknek valahány.

Nyissuk hát rebegő fohászra ajakink!

Aztán most legyünk egy kicsi tényszerűbbek, kevésbé spirituálisak. Arról van szó, hogy a berlini Gipsstrasse 11-es szám alatti Circle Culture galériában március folyamán kiállítása nyílt Baráth Áron újvidéki születésű, Budapesten élő festőművésznek, grafikusnak. Az OLVADÓ RADIÁTOR – MELTING RADIATOR címet viseli, és június 22-ig tekinthető meg ugyanott. Közben elmondjuk röviden, hogy mi köze a köznek a közhöz.

Kapcsolódó cikk

BAYER ASPIRIN & PARIPACITROM (Baráth Ferenc online kiállításához)

Áron annak a Baráth Ferenc nevű, híres plakátművészünknek a fia, akit már sikerült ugyanitt bemutatnunk. Már csak azért sem szólunk róla most bővebben. Mármint az apáról, szikár életrajzi adatai szerint Ferenc fia Áron viszont kettőezer egyben végzett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolán. Utána a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytatta, méghozzá a tervezőgrafikai szakon, ahol végül diplomázott.

Alkotóként a figuratív ábrázolásból indult ki, hogy a felhasználásra kerülő anyagokkal való merész kísérletezés közben – biztos léptekkel – az absztrakt felé haladjon. Ezen az úton ért el az általa GESZTUSFESTÉSZET-nek nevezett stílusig, hogy ott hosszabb időre horgonyt vessen. – Dióhéjban az olvasható róla még, hogy a rendszerint színespapír-alapú festményein általában tiszta színeket használt, így például zöldet, sárgát, pirosat stb., uralkodó kékkel a fontosabb szerepben. A már említett vászon és akril a kettőezres évek derekán került előtérbe. Ezzel együtt a színvilág még letisztultabb lett, hogy a statisztikák szerint végül Áron egy-egy képén három-négy színnél több ne is hivalkodjon.

(Érdekes, hogy a tavalyi USA-beli kiállítása a művésznek, ha jól értjük, címében pont a színek narkotikus, doppingoló hatását tűnik kidomborítani, de ez is nyilván attól függ, honnan szemléljük ugyanazt a dolgot. Közben nem a keverten pompázó színek kavalkádjára kell gondolunk.)

Interjúkban, így például a Népszavának adott interjújában Baráth Áron elmondta, hogy a szülővárosából jöttek át Pestre 1993-ban, aminek egyértelmű oka volt a balkáni háború. A kis „linkóci” gyerek rendesen bukdácsolt az iskolákban, rakás gyenge osztályzatot gyűjtött be, de képzőművészetből meggyőzően a legjobb helyen állt, aztán ez maradt is így.

Egyébként van egy bátyja, Baráth Dávid, aki úgyszintén grafikus. Szerencsére nem egy Káin-Ábel kapcsolat a kettejüké. Áron elmesélte azt, hogy Dávid sokat segített neki a gyakorlati boldogulásban. Dávid segítette regisztrálni az iWiW-re, amelyre Áron profilkép helyett az egyik absztrakt festményét töltötte fel. Az oldalon hamarosan megkereste egy férfi, aki vásárolt tőle, így a művész kezdte megérezni, hogy az interneten akár népszerű is lehet. A Nagy Bumm azonban csak évekkel később következett be, amikor – szintén a kedves fivére ajánlására – regisztrált az Instagramon. Úgy, hogy nemsokára megtalálta Áron profilját az Abstract Mag nevű online platform, amely posztolta az egyik munkáját. – És innen a sikertörténet.

Az emberé, aki a főzés művészetébe is belekóstolt, kísérletezvén az alapanyagokkal és az arányokkal. Bár, mondjuk, absztrakt leves nehezen képzelhető el, de a próba-szerencse abba is belefér. Készített Baráth Áron príma aszalt szilvás kacsamájat meg vörösborban párolt kakukkfüves marhanyakat, például ott, a budapesti Corvin Áruház aljában, az itteni „balkáni” Jelenben, ám mégis a másik út mellett döntött. – Egyszer majd tán megírja a Hogyan nem lettem Jamie Oliver c. könyvében.

MEGJ. Említett derék Dávid tesóról itt röviden szóvá tennénk, hogy egy brandinggel, arculattervezéssel és stratégiai tervezéssel foglalkozó stúdió alapítója. Nevéhez fűződik – ennek megfelelően – számos népszerű magyarországi étterem márkajellegének, vizuális pofázmányának és kommunikációs stratégiájának a kialakítása. Konkrétan nem sorolnánk fel neveket. Baráth Dávid munkásságával, aki tavaly Aranyrajzszög-díjat kapott, egy harmadik „baráti dobás” alkalmával foglalkozunk majd.