Connect with us

Montenegró

Nagy-Britannia kiadta a legismertebb montenegrói “üzletembert” a hazájának

Kneževićet azzal is gyanúsítják, hogy a montenegrói Telekom (Crnogorski Telekom) vitatott privatizációja során több bankon keresztül pénzt utalt át a Brit Virgin-szigetekről, Svájcon és Cipruson keresztül Montenegróba. Megjegyzendő, hogy a cég privatizációja 2005-ben történt, amikor a Magyar Telekom megvásárolta a társaság részvényeinek többségét, amelyeket (76.53%) 2017-ben a Horvát Telekomnak (Hrvatski Telekom) adott tovább

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A podgoricai repülőtérre érkezést követően kicsit becsomagolták, és betették egy autóba. A csomagolásra azért volt szükség, mert többet tud a kelleténél, és ráadásul még fenyegetődzik is az Istenadta (Forrás: X platform)
A podgoricai repülőtérre érkezést követően kicsit becsomagolták, és betették egy autóba. A csomagolásra azért volt szükség, mert többet tud a kelleténél, és ráadásul még fenyegetődzik is (Forrás: X platform)
Értékeld ezt a cikket a szívecskék segítségével!
[Összesen: 0 Átlag: 0]

Hallgasd meg ezt a cikket!

Úgy tűnhet, hogy az elmúlt hónapok a szervezett bűnözés üldözéséről szólnak Montenegróban. A múlt hét legfontosabb híre ez ügyben az volt hogy Nagy-Britannia kiadta Duško Kneževićet Montenegrónak. A hír futótűzként járta be a montenegrói és a regionális médiát is. A következő cikkben azoknak segítünk, akik tudni szeretnék, hogy ki is az a Duško Knežević, és hogy az újabb szervezet bűnözéssel összefüggő ügynek milyen politikai háttere van, a szervezett bűnözés a Balkánon ugyanis gyakran összefonódik a politikai struktúrákkal.

Knežević gazdasági felemelkedése

Duško Knežević üzleti felemelkedése a kilencvenes évek közepén kezdődött, 2002-ben indította az Atlas Group vállalkozását, amely több mint 30 vállalatból állt, ezek pénzügyi-, ingatlanbefektetési-, egészségügyi- és médiaterületen tevékenykedtek. Ezen kívül számos, értékes tengerparti ingatlanban szerzett tulajdonjogot, és több arab befektetőt hozott Montenegróba, sőt 2006-ban Mediteran néven még egy magánegyetemet is alapított Podgoricában.

Knežević gazdasági felemelkedését sokan a Szocialisták Demokratikus Pártjával (Demokratska Partija Socijalista Crne Gore, DPS) kötötték össze, amely az 1990-es évek elejétől egészen 2020-ig irányította az országot.

Egy nagy ország és egy kis ország Nagyembere

Egy nagy ország és egy kis ország Nagyembere (Forrás: X platform)

A vállalkozó vagyona 2010-et követően egyre gyorsabban növekedett, egészen annyira, hogy 2011-ben egy budvai konferencián ő tette lehetővé Bill Clinton volt amerikai elnök jelenlétét, ezért aligha véletlen hogy a neve ott szerepel egy 10 és 25 ezer dollár közötti összeggel a Clinton Alapítvány 2015-ös adományozói listáján, amelyet a Washington Post hozott annak idején nyilvánosságra. (Hillary Clinton 2015. április 12-én jelentette be, hogy indul a 2016-os amerikai elnökválasztáson.)

Akkor azonban már nem ment olyan jól a dolog, 2014 folyamán Knežević ugyanis számos csapást volt kénytelen elviselni, az Atlas Group addigi moszkvai kirendeltségét ugyanis az oroszok bezáratták, míg az addig gyümölcsöző arab befektetői kör is elfordult tőle.

Mindennek a tetejébe 2014-ben Milo Đukanović kabinetje megtagadta a Herceg Novi közelében lévő meljinei, korábbi katonai kórház privatizációjáról szóló szerződés módosításának elfogadását. Ugyanebben az évben Szerbiában sikkasztással vádolták meg a csoportjához köthető bankot.

Knežević igazán súlyos montenegrói problémái 2017-ben kezdődtek, amikor bankjának több alkalmazottját letartóztatta és pénzmosással gyanúsította meg a Speciális Ügyészség. A nyomozás eredményeként 2018-ban a montenegrói rendőrség bejelentette, hogy több mint félmilliárd eurónyi pénzt mostak át a bankon keresztül, és több tucat magánszemélyt és céget gyanúsítanak bűnszervezetben való részvétellel.

Mintegy válaszul 2019 januárjában Knežević nyilvánosan megvádolta az akkori elnököt és a kormányzó DPS vezetőjét, Milo Đukanovićot, hogy ő és érdekköre megpróbálta átvenni ügyleteit és vagyonát.

Ezzel párhuzamosan Knežević azt állította, hogy Milivoj Katnić akkori különleges ügyész és Blaž Jovanić, a Kereskedelmi Bíróság elnöke is segítette Đukanovićot ebben a szándékában. Érdekesség, hogy az előbb említett két személyt azóta már letartóztatták más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.

Még egyetemet is alapított

Még egyetemet is alapított (Forrás: X platform)

Körözést adtak ki ellene

2019 januárjában Montenegró körözést adott ki Knežević ellen, aki brit állampolgárként Londonban tartózkodott ekkor, ugyanakkor az ügy itt még nem ért véget.

Knežević mintegy válaszul a körözésre közzétett egy videót, amelyen az látható, hogy a DPS-es podgoricai polgármesternek, Slavoljub Stijepovićnak egy borítékot ad át, állítólag 100 000 euróval, a párt kampányának finanszírozására a választások előtt.

Az üzletember mindezek mellett azt is állította, hogy az ilyen jellegű pénzátadások rendszeresnek voltak tekinthetők közte és a DPS politikusai között az elmúlt évtizedekben. Knežević azonban nem állt meg itt. Dokumentumokat hozott nyilvánosságra azzal kapcsolatban, hogy számos alkalommal ő finanszírozta Đukanović külföldi útjait, nyaralásait.

A nyilvánosságra hozott dokumentumok miatt Montenegró szerte tüntetések szerveződtek, Đukanović és a DPS elmozdításának a céljával. Kétségtelen, hogy a tüntetések, és az általános választói elégedetlenség nagyban hozzájárult a DPS 2020-as bukásához.

Idén, április 30-án jelent meg a hír, hogy Nagy-Britannia öt év után kiadja Montenegrónak Kneževićet, a podgoricai vezetés ugyanis 2019 óta több büntetőeljárás lefolytatása érdekében kereste. Természetesen a keresést ebben az esetben úgy kell érteni, hogy a Különleges Állami Ügyészség pontosan tudta, hogy az üzletember hol tartózkodik, de azonban Nagy-Britannia mindezidáig nem adta ki Kneževićet.

A kiadatás hírére már a reggeli órákban felbolydult a montenegrói média. Számos médium próbálta elérni az üzletembert, akinek a Montenegróba érkezését lényegében élőben követték a hírportálok.

Andrej Milović igazságügyi miniszter is megszólalt az ügy kapcsán, mondván, hogy az akció a montenegrói és a brit igazságügyi hatóságok elkötelezett munkájának és koordinációjának eredménye.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Knežević kiadatásáról, vagy Montenegróba érkezéséről már hosszú ideje szó volt az ottani közbeszédben, ez év januárjában ugyanis jelentek meg hírek azzal kapcsolatban, hogy az üzletember hajlandó lenne visszatérni Montenegróba.

Nyilatkozatában a montenegrói hatóságokkal való együttműködés feltételeként azt szabta meg, hogy engedélyezzék számára az ország elhagyását. Cserébe rendszeresen jelentkezik az ügyészséggel kötendő megállapodás értelmében a tárgyalásokon. Ez azonban nem valósult meg, Knežević végül április 30-án érkezett meg az országba, immáron rendőrök kíséretében.

Az üzletembert azzal is gyanúsítják, hogy a montenegrói Telekom (Crnogorski Telekom) vitatott privatizációja során több bankon keresztül pénzt utalt át a Brit Virgin-szigetekről, Svájcon és Cipruson keresztül Montenegróba. Megjegyzendő, hogy a cég privatizációja 2005-ben történt, amikor a Magyar Telekom megvásárolta a társaság részvényeinek többségét, amelyeket (76,53%) 2017-ben a Horvát Telekomnak (Hrvatski Telekom) adott tovább.

2019 januárjában a Vijesti és a Montenegrói Oknyomozó Újságírás Központ bejelentette, hogy Knežević ciprusi cégén keresztül mintegy másfél millió eurót juttatott Milo Đukanovićnak, amelyet a politikus a londoni székhelyűt Piraeus Banktól vett fel 2007-ben.

A fentiek következtében három vádemelés indult Duško Knežević ellen Montenegróban: szervezett bűnözésben való részvétel, valamint pénzmosás és üzleti tevékenység során elkövetett visszaélés miatt.

Máris fenyegetődzött

Máris fenyegetődzött: azt mondta, hogy kék táskával érkezett haza, és emiatt sokan nem érzik majd jól magukat (Forrás: X platform)

Az ügynek azonban van még egy fontos mozzanata, a Đukanovićhoz való egykori közelsége miatt az elmúlt években ugyanis a DPS politikai ellenfelei rendszeresen kérlelték Kneževićet, hogy tanúskodjon az egykori kormány ügyeiről.

Bár Knežević büntetőügyének a kifutása egyelőre nem ismert, azt mindenképpen borítékolhatjuk, hogy bizonyára felmerül a kérdés, hogy ez a büntetőeljárás egy esetleges vádalku keretén belül elérheti-e Đukanovićot?

Értékeld ezt a cikket a szívecskék segítségével!
[Összesen: 0 Átlag: 0]
QR Code

Küld el ezt a cikket e-mailben

Ehhez kattints ide

Meteorológia



Követés a Facebookon

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

Négy nap legjava