Connect with us

Szerbia

Belgrádban tárgyalt az ukrán külügyminiszter, Várhelyi is beúszott a képbe

Vučić elmondta, hogy az EU-val folytatott kereskedelmi forgalom 2023-ban 50,8 milliárd eurót tett ki, ennek majdnem fele, vagyis 24,8 milliárd euró szerbiai exportból származik, köszönhetően a német, olasz és francia befektetők által működtetett cégeknek. A statisztikák szerint Szerbia 2023-as teljes kereskedelmi forgalmának 59,7%-ban az EU-val zajlott. Minderről a RIA Novosztyi is beszámolt, hogy az oroszok is értsék, miről van szó

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A szerb elnök az ukrán elnök nejével is találkozott, de találkozott az ukrán külügyminiszterrel is
A szerb elnök az ukrán elnök nejével is találkozott (Forrás: szerb elnöki Instagram)
Cikk meghallgatása

Külpolitikai napot tartott a szerb elnök, miközben röpke néhány óra alatt különböző pozíciókat töltött be, ő volt a miniszterelnök, amikor délelőtt telefonon beszélt Olaf Scholz német kancellárral, délután ő volt a külügyminiszter, amikor fogadta Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztert, és ő volt az ügyeletes, amikor találkozott a belgrádi búcsúlátogatáson tartózkodó Várhelyi Olivér bővítési biztossal. Persze fel-fel tűnt a színen Miloš Vučević, aki formálisan a miniszterelnöki posztot tölti be, és megjelent imitt-amott Marko Đurić is, aki éppen a külügyminiszteri pozícióban rostokol, de egyikük sem nagyon tud hozzáférni a saját munkájához a túlbuzgó Aleksandar Vučić miatt. Vlagyimir Zelenszkij felesége, Olena Zelenszka szintén Szerbiában tartózkodik, őt is fogadta Vučić, miután az ukrán first lady a szerb elnök feleségével tartalmas időt töltött, könyvtárban járt, és a belgrádi várban, a Kalamegdánon sétálgatott.

Aki mindenkit helyettesít, annak sok dolga van

Vučić ugyan államfőként ébredt, de rögtön átment miniszterelnökbe, mert a német kancellárral kellett beszélni Miloš Vučević helyett, aki a pozíciójánál fogva Scholz partnere lenne, de Szerbiában a szerepek nem így vannak leosztva.

Az elnöki tevékenységről egyelőre csak diplomáciai közhelyeket lehet sorolni, ezek értelmében “jó és nyílt” párbeszéd folyt a szerb elnök és a német kancellár között a “kétoldalú érdeklődésre számot tartó kérdésekben”, mint például az EXPO 2027.

Ezzel kapcsolatban a szerb elnök elhúzta a mézesmadzagot Scholz orra előtt annak a reményének hangot adva, hogy a német cégek megtalálják a számításaikat, és érdeklődnek a legnagyobb projektek egyike-másika iránt, az ezt követő közhely törölve.

Telefon

Annyi világos, hogy a telefonbeszélgetés középpontjában Koszovó volt, amivel kapcsolatban Vučić kedvenc Instagramja szerint a német kancellár részletes tájékoztatást kapott a koszovói és metóhiai szerb közösség szempontjából szinte elviselhetetlen helyzetről, és természetesen arról is, hogy Pristina kitartóan kerüli vállalt és aláírt kötelezettségei teljesítését, különös tekintettel a Szerb Községek (Önkormányzatok) Közösségének megalapításával kapcsolatban.

A szerb elnöki Instagram arról hallgatott, hogy a német kancellár emlékeztette a szerb elnököt, hogy végre kellene hajtani a szóban elfogadott ohridi (német-francia) rendezési tervet, aminek az említésétől is sajogni szokott a szerb elnök jobb keze.

A német kancellár által említett elvárásról Steffen Hebestreit, a német kormány szóvivője számolt be, aki szintén elővette a diplomáciai közhelyszótárt, amely szerint a felek hangsúlyozták, hogy “együttesen érdekeltek a konstruktív és eredményorientált együttműködésben”.

Beöltözött külügyminiszternek

A szerb elnök a német kancellárral folytatott eszmecsere után beöltözött külügyminiszternek, és fogadta ukrán kollégáját Dmitro Kulebát, akivel szintén “jó és korrekt” megbeszélést folytatott, és jelezte neki, hogy hamarosan visszatér kijevi állomáshelyére a szerb nagykövet.

Aleksandar Vučić az Instagramon egy olyan fotót népszerűsített, amelyen látható Volodimir Tolkacs ukrán nagykövet, és az igazi szerb külügyminiszter Marko Đurić is, akinek fiatal korára való tekintettel van mit tanulnia idős barátjától, ahogy egy alkalommal Vučić nevezte magát.

Balról két szerb, jobbról két ukrán, középen a két főszereplő

Balról két szerb, jobbról két ukrán, középen a két főszereplő (Forrás: szerb elnöki Instagram)

A szerb elnöki közlemény szerint hamarosan közös ukrán-szerb gazdasági fórumot is tartanak, és a béke megteremtéséről is ejtettek néhány szót, de elbeszélgettek az európai útról is, amelyen lehet, hogy nem túlzás azt állítani, a két ország “a vak vezet világtalant” szellemében tapogatódzik.

Az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy Kuleba tárgyalt az igazi szerb külügyminiszterrel, sőt az igazi szerb miniszterelnökkel is.

A látogatással kapcsolatban az ukrán sajtó azt említette meg, hogy ez az első ilyen jellegű találkozó, és hozzátette, hogy Szerbia régóta kapcsolatban áll Oroszországgal, és tartózkodik a Moszkva elleni szankciók bevezetősétől, vagy az oroszok más módon történő elszigetelésére irányuló nemzetközi kísérletektől, viszont Aleksandar Vučić Ukrajnát is “baráti országnak” tartja, és 2023 januárjában kijelentette, hogy a Krím és Donbász szuverén ukrán terület.

A szerbiai kormánypárti média nem túlzottan kultiválta Kuleba látogatásának megemlítését, ez egyaránt vonatkozik a Pink Televízióra, továbbá az Informerre vagy a Kurirra, amely vagy nem is szólt a látogatásról, vagy csak eldugott helyen foglalkozott vele, hogy ne nagyon zavarja össze az orosz propagandához szoktatott nagyérdeműt.

Az orosz Szputnyik hírügynökség szerbiai portálja sem igen tért ki az ügyre, Kuleba nevét csak Olena Zelenszka könyvtárlátogatásával kapcsolatban említette meg teljesen mellékesen.

Az N1 ellenzéki televízió egyik tudósításában ugyanakkor megjegyezte, hogy az orosz offenzíva közepette Ukrajnában minden aknára szükség van, egy szakértő pedig szerb lőszerszállítmányokat emlegetett, miközben az N1 állítása szerint egyes orosz sajtótermékek már leárulózták Szerbiát.

Az oroszok megnyugtatását ezúttal Ana Brnabić kapta feladatul, parlamenti elnökként, és a szerb elnök bizalmasaként ő fogadta Alekszandr Bocan-Harcsenko orosz nagykövetet, akivel a hivatalos közlemény szerint a szerb és az orosz parlament közötti együttműködésről tárgyalt. (Az amerikai nagykövetet kedden Miloš Vučević miniszterelnök fogadja, Christopher Hill eddig általában a szerb elnökkel tárgyalt, így ez minőségi változás.)

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség részletesen kitért az ukrajnai vendégek fogadására, és idézte a szerb elnök észrevételét, miszerint nem teheti meg, hogy ne tárgyaljon egy olyan negyvenmilliós ország képviselőivel, amely soha semmi rosszat nem tett Szerbiának, és amely nem ismerte el Koszovó függetlenségét.

Ebben a szellemben szerinte neki feladata és kötelessége, hogy megkérje az ukránokat, hogy az Európa Tanács Koszovóról szóló szavazásán ne álljanak a másik oldalra, és ne legyenek Szerbia ellen az ENSZ Közgyűlésében sem Srebrenica ügyében.

A szerb államfő a Várhelyi Olivérrel tartott közös sajtótájékoztatón azt mondta, hogy nem azért fogad vendégeket Ukrajnából, “mert gerinctelen”, és nem tartja magát sem orosz, sem európai sem amerikai bérencnek.

Várhelyi megbízható személy

Az alcímben szereplő állítást az is alátámasztja, hogy Várhelyi és Vučić sajtótájékoztatóját a Pink Televízió is közvetítette, így a nézősereg a szerb elnöktől arról értesülhetett, hogy Szerbia hamarosan megkapja az első 125 millió eurót az EU nyugat-balkáni országoknak szánt növekedési tervének keretében.

Vučić elmondta azt is, hogy az EU-val folytatott kereskedelmi forgalom 2023-ban 50,8 milliárd eurót tett ki, ennek majdnem fele, vagyis 24,8 milliárd euró szerbiai exportból származik, köszönhetően a német, olasz és francia befektetők által működtetett cégeknek. A statisztikák szerint Szerbia 2023-as teljes kereskedelmi forgalmának 59,7%-ban az EU-val zajlott. Minderről a RIA Novosztyi is beszámolt, hogy az oroszok is értsék, miről van szó.

Várhelyiről Belgrádban, illetve az egész Balkánon azt tartják, hogy a szerb elnök nagy barátja

Várhelyiről Belgrádban, illetve az egész Balkánon azt tartják, hogy a szerb elnök nagy barátja (Forrás: szerb elnöki Instagram)

Az utóbbi időben “megerősödött” Várhelyi a sajtótájékoztatón nem rejtette véka alá, hogy szerinte a következő összetételű bizottság a bővítés csapata lesz, és hogy Szerbia az új bizottság mandátuma során, vagyis 2029-ig már az Európai Unió tagjának mondhatja magát.

Várhelyi azt reméli, hogy az új szerb kormánnyal még inkább sikerül stabilizálni a reformok ütemét, szerinte ugyanis reformokra van szükség a jogállamiság területén, ami rendkívül fontos lesz a bővítési folyamat folytatása szempontjából.

Ami a jelenlegi helyzetet illeti sem Szerbia, sem más balkáni ország esetében – kivéve talán Montenegrót – a balkáni bővítés nem halad előre, úgy hogy Várhelyinek nemigen van oka elégedettségre, ami persze nem csak rajta, az általa képviselt országon vagy az Európai Bizottságon múlott, hanem leginkább azon a politikusi garnitúrán, amely jelenleg a Balkánt uralja.

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

Facebook

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

7 X 7

×

Kövess minket a Facebookon!