SCHOLZ BELGRÁDBAN: Ez most nem diplomáciai bájolgás volt

Aleksandar Vučić, szerb elnöke a német kancellárral Belgrádban folytatott megbeszélés után kijelentette, hogy Olaf Scholz “határozottan és élesen kérte Szerbiát, hogy csatlakozzon az Orosz Föderáció elleni szankciókhoz”. Ezt megerősítette Scholz is, aki elmondta, hogy Németország támogatja Szerbiát az Európai Unióhoz történő csatlakozási folyamatban, de elvárja tőle az Oroszország elleni szankciók bevezetését és az elmozdulást a Pristinával folytatott tárgyalásokon.

Négy téma Belgrádban

Mindössze néhány órát időzött Belgrádban a német kancellár, de mégis emlékezetes marad a látogatása. Olaf Scholz zárt ajtók mögött tárgyalt a szerb elnökkel, de azért lehetnek elképzeléseink arról, hogy mi folyt bent, ha még a találkozót követő sajtótájékoztatón is szikrázott a levegő.

Vučić és Scholz valamivel több mint két órát töltött együtt, a megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón pedig mindkét oldalról éles üzenetek hangzottak el a leginkább égető témákról – a szankciókról, Koszovóról, valamint Szerbia uniós útjáról és a két ország közötti gazdasági együttműködésről.

Ez négy olyan kérdés, amelyről ilyen nyíltan még senki sem beszélt a szerb fővárosban, ami szerb részről nem maradt válasz nélkül, ebből pedig az következik, hogy a Balkánon “a helyzet fokozódik”. Ez némileg az ukrajnai háború következménye, némileg pedig “helyi sajátosság”.

Első téma: a szankciókról

A német kancellár Belgrádban jelezte, hogy Szerbiának fel kell hagynia az Európai Unió és Oroszország közötti hintapolitikával, és be kell vezetnie az Oroszország elleni szankciókat, ha komolyan gondolja az uniós csatlakozást. Scholz úgy fogalmazott, hogy Szerbiának ezt “már tegnap meg kellett volna tennie”, ezért a belgrádi vezetésnek minél előbb lépnie kell.

A feszült légkör annak a következménye, hogy az Európai Uniót frusztrálja a különutas szerb politika, miszerint a 6,9 milliós Szerbia nem szakította meg kapcsolatait a Kremllel.

– Nekünk más a hozzáállásunk a szankciókhoz. Mi a különbség aközött, hogy valaki az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata nélkül támadja meg Szerbiát, vagy ha valaki ENSZ-határozat nélkül agressziót hajt végre Ukrajnával szemben?

– vont párhuzamot Vučić Ukrajna és Szerbia között, amihez hozzátette, hogy a szerbek még jól emlékeznek az ellenük bevezetett szankciókra. Egyúttal megjegyezte, hogy Szerbia “történelmi kapcsolatokat” ápol Oroszországgal, ami persze, a jövőt illetően inkább kibúvó, mint igazi érvelés, emlékszünk ugyanis olyan időkre, amikor Szerbia, illetve a volt Jugoszlávia, az oroszok, vagyis inkább a szovjethatalom szemében a Nyugat láncos kutyája volt.

Második téma: az uniós csatlakozás

A szankciós purparlé – mint feljebb már láthattuk – egybefolyt az uniós csatlakozás felemlegetésével, a Nyugat ezt a kártyát gyakran előhúzza, pedig ebben az esetben az ötödik ász a szerbek kabátujjában van, de erről lejjebb még lesz szó.

Scholz minden nézeteltérés ellenére azt mondta, hogy új lendületet szeretne adni a nyugat-balkáni uniós törekvéseknek, amelyek a jelenlegi tagországok tiltakozása, valamint a tagjelöltek közötti viták miatt elakadtak. A német kancellár emlékeztetett arra, hogy majdnem 20 év tel a 2003-as szaloniki találkozó óta.

– Jövőre lesz 20. évfordulója annak, hogy kilátásba helyeztük a Nyugat- Balkán uniós csatlakozását, de bizonyára kevesen gondolták, hogy mindez 20 évig fog tartani. Nekem ez nagyon fontos téma, így újraindítom az úgynevezett “berlini folyamatot”, ahol nagyszámú hazai partnerrel közösen próbálunk lendületet adni a csatlakozási törekvéseknek

– mondta Scholz, akinek ezt a kijelentését a szerb elnök arra használta ki, hogy némileg csökkentse a feszültséget. Vučić egy “verbális vállveregetést bemutatva” úgy fogalmazott, hogy amikor mások sürgetik az uniós integráció felgyorsítását, akkor “annak nem mindig kell úgy lennie”, de amikor ezt a német kancellár teszi, akkor ő elhiszi, hogy “a kancellár igazat mond”.

Harmadik téma: Koszovó, mint olyan

A balkáni térség egyik legsúlyosabb problémája továbbra is Koszovó kérdése, amely 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, csaknem egy évtizeddel azt követően, hogy a NATO kizavarta területéről a szerb csapatokat, amelyek véres akciókkal torolták meg az illegális Koszovói Felszabadítási Hadsereg támadásait.

Szerbia nem hajlandó elismerni Koszovó szuverenitását, és ezzel önmagát gátolja abban, hogy döntő előrelépést tegyen a csatlakozási folyamatban, miután a mérvadó uniós országok – élükön az Egyesült Államokkal -, éppen ezt várják el tőle, és ez nem vicc.

Scholz péntek délutáni szerbiai látogatása előtt Koszovóban járt, ahol kijelentette, hogy mindkét ország uniós csatlakozásához kölcsönös elismerésre van szükség. Ebben a formában – mint az uniós csatlakozás feltétele – ez először hangzott el, és a szerb elnök ezt meg is jegyezte, majd hozzátette:

– Ne haragudjon azért, mert a mi hozzáállásunk Koszovóhoz eltér az Önétől, mert amennyire Ön szereti Ukrajna területi integritását, ne haragudjon, a szerbek szeretik Szerbia területi integritását. Bocsánat.

Szerbia esetében ez a vörös vonal, amelyet Vučić aligha lép át, vagy ha netalán mégis, akkor annak nagyon megfizetteti az árát. Egyelőre ezt az árat nemigen emlegetik, és csak sejthető, hogy ez az azonnali uniós csatlakozás lehet.

Közben Albin Kurti koszovói miniszterelnök a német kancellár délelőtti pristinai látogatásán fellelkesedve bejelentette, hogy Koszovó az év végéig hivatalosan is be kívánja adni a csatlakozási kérelmet az Európai Unióba.

– Európa a sorsunk, Európa a jövőnk

– szögezte le Kurti, aki folyamatosan Szerbiától követeli az elismerést, miközben öt uniós ország, Románia, Szlovákia, Görögország, Ciprus és Spanyolország sem támogatja Koszovó önállóságát, nyilván önös okokból, de ez egy másik történet. Az viszont nem hangzott el eddig talán egyetlen alkalommal sem, hogy az EU vagy az USA, alias Nagy Testvér, tőlük is megkövetelné Koszovó elismerését. De ami késik, az nem múlik.

Negyedik téma: gazdasági együttműködés

A német kancellárral folytatott megbeszélése után Vučić elmondta, hogy Szerbiában és Németországban az emberek gyakran könnyen túlteszik magukat azon, hogy a két ország egyre szorosabb és jobb gazdasági kapcsolatokat ápol, és hogy csak az idei év első négy hónapjában 25,7 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelem a tavalyi évhez képest.

– Ez hihetetlen ugrás. Arra számítunk, hogy idén több mint 7,5 milliárd eurós kereskedelmi forgalmat érünk el Németországgal

– mondta Vučić, aki szerint Szerbiában jelenleg 77 ezren dolgoznak német cégeknél, ez a szám 2104-ben 17 ezer volt. A szerb elnök erről nem előszőr beszél, de ez elég nyomós oknak tűnik ahhoz, hogy Szerbia folytassa az együttműködést Németországgal. És hogy Németország folytassa az együttműködést Szerbiával.

Epilógus

Ebből a felsorolásból több következtetés is levonható. Az első mindenképpen az, hogy egyre inkább növekszik a nyomás Szerbiára a nyugati követelések elfogadása érdekében, és ez most már nem csak “zárt ajtók mögött” folyik.

Akárhogy is vesszük, ez inkább Szerbiának, és nem a Nyugatnak kedvez, régi piaci törvény ugyanis, hogy bárki hajlandó magasabb árat fizetni azért, amit nagyon szeretne megszerezni, így most folyik a “politikai licitálás”, de a mindkét fél által elfogadható árat még senki nem mondta ki, odáig még nem jutottunk. És vagy eljutunk, vagy nem, egy idő után ugyanis a vevő lemond a portékáról, és ott hagyja az egészet a fenébe. Az viszont biztos, hogy Szerbia még jó ideig kéreti magát.

Láthatjuk azt is, hogy az Egyesült Államok balkáni támaszpontjának számító Koszovó – miután maga mellett tudja a Nagy Testvért – egyre erőszakosabban követelődzik, amire valamelyest feljogosíthatja, hogy a Koszovó elleni támadások idején Aleksandar Vučić a szerbiai elnyomógépezetet olajozgatta a “nacionalista katyvasszal”.

Ez azonban ma már kevés ahhoz, hogy akár Európa, akár a Koszovót szponzoráló Egyesült Államok kiközösítse Szerbiát, amely fontos geopolitikai pozíciót foglal el a Balkánon.

Ezért arra kellene felkészülni, hogy a továbbiakban még inkább növekedni fog a nyomás a belgrádi kormányra és magára Vučić elnökre Nyugatról és Keletről egyaránt, viszont azzal is tisztában kell lennünk, hogy Szerbiának addig van értéke, amíg nem játssza ki az “ötödik ászt”, vagyis nem adja be a derekát az egyik, vagy a másik oldalnak, mert miután ezt megteszi, már csak az egyik szekér lesz valamelyik szekértáborban.

Más kérdés, hogy mi a jobb: fogcsikorgatva kitartani a “magánvélemény” mellett, vagy élvezni a szekértábor előnyeit és a “nyáj langymelegét”. Harmadik út nincs, vagy ha netalán mégis lenne, az nagyon rögös, és sok veszély leselkedik az arrafelé bóklászóra.