Az orosz Rybar információs hálózat vezetője, Mihail Zvincsuk a Balkánon forgatott dokumentumfilm-sorozatot, amikor a montenegrói biztonsági szolgálatok úgy döntöttek, hogy inkább ők vetik ki a hálót....
Vlagyimir Putyin alig néhány nappal a bosznia-hercegovinai választások előtt kívánt sikert Milorad Dodik kormánykoalíciójának. A moszkvai találkozón azonban nemcsak a választásokról volt szó: Dodik intézményesítené Oroszország...
Aleksandar Vučić tizennégy év után úgy készül elhagyni a szerb elnöki széket, ahogy politikai pályájának jelentős részét töltötte: Moszkva és a Nyugat között egyensúlyozva. Az utolsó...
Branimir Nestorović augusztus végén Moszkvában járt, majd azzal tért vissza Szerbiába, hogy orosz tárgyalópartnerei a szerbiai oroszbarát politikai erők összefogását várják tőle az október 25-i parlamenti...
Szerb útlevelet kapott gyorsított eljárásban Szergej Prjadkin, az orosz labdarúgás egykori nagyhatalmú vezetője és volt hírszerző. A szerb kormány nem közölte, milyen államérdek indokolta a döntést,...
Orosz diplomaták kiutasítása ritkán jelent önmagában külpolitikai fordulatot, a mostani magyar döntést azonban a Balkánon éppen így értelmezik. A régiós sajtó szerint Magyar Péter kormánya tíz...
Áprilisban négy kilogramm robbanóanyag került elő a Magyarország felé vezető gázvezeték közelében. Júniusban két férfit fogtak el a szerb rendőrök, amikor a magyar határ felé tartottak...
Németországban idén már több mint száz szabotázst vagy szabotázsgyanús esetet regisztráltak, de a lipcsei dróntámadás különösen érdekes fordulatot vett. A robbanószerrel felszerelt drón ügyében a német...
Alekszandr Bocan-Harcsenko orosz nagykövet szerint a választási eredménytől függetlenül az Európai Unió megkísérelhetnek egy újabb „színes forradalmat” Szerbiában. A kiélezett politikai helyzetben a diákmozgalom és Aleksandar...
Négy nappal azután, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök arról beszélt, Szerbiának nincs szüksége külföldi segítségre a tüzek megfékezéséhez, mert elegendő emberrel, tudással és helikopterrel rendelkezik, egy...
Moszkva ismét látványosan jelezte, hogy a Balkánt továbbra is saját geopolitikai érdekszférájának tekinti. Az orosz külügyminisztérium Horvátország, Albánia és Koszovó katonai együttműködését destabilizáló „kvázi-blokként” bírálja, miközben...
Volodimir Zelenszkij belgrádi látogatása látványos külpolitikai gesztus volt Kijev, Brüsszel és részben Washington felé. A szerb elnök ismét kiállt Ukrajna területi integritása mellett, de ugyanakkor fenntartotta...
Zelenszkij szombati belgrádi látogatása mögött egy olyan üzlet körvonalazódhat, amely alaposan átírná Szerbia helyét az ukrajnai háború körüli geopolitikai térképen. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Belgrád...
A boszniai Föderáció az Elbruszon életüket vesztett öt zenicai hegymászóra emlékezik: a Föderáció kormánya ugyanis gyásznappá nyilvánította a mai napot. Közben megszólalt az egyik túlélő is,...
Montenegró történelmi fordulatra készül a vízumpolitikájában: a kormány javaslata szerint novembertől megszűnne az orosz és belarusz állampolgárok vízummentes beutazása. A döntés még nem végleges, de jól...
Öt bosznia-hercegovinai hegymászó vesztette életét Európa legmagasabb hegyén, az 5642 méteres Elbruszon, miután a kedvezőnek induló időjárás néhány óra alatt orkánerejű hóviharrá változott. A hétfős zenicai...
Továbbra is bizonytalan, hogy az Egyesült Államok július 31-e után meghosszabbítja-e a NIS működéséhez és a MOL–orosz tárgyalások folytatásához szükséges engedélyeket. Dubravka Đedović Handanović szerb bányászati...
Nemzetközi kémbotrány körvonalazódik a szerb–magyar határon történt múlt havi letartóztatásból. A német Bild szerint két „eldobható” orosz ügynök akadt horogra, amikor állítólag Németországba tartottak robbantani. Szerbia...
Aleksandar Vučić Kijevben ismét előadta a szerb diplomácia jól ismert produkcióját, Volodimir Zelenszkij és Ursula von der Leyen ugyanakkor egy másik szimbolikus jelenettel vonta magára a...