IMPORTÁLNÁK RIÓT HORVÁTORSZÁGBA: Borúra nedű, avagy a Megváltó Krisztus zagorjei mása

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Az embernek meglehetősen nehéz megőriznie a jókedvét, még akkor is, ha objektíve semmi baja. Mindenfelől ömlenek a rossz hírek: omikron, Ukrajna, energiaárak, általános drágulás, arról a szörnyűségről már nem is beszélve, hogy New Yorkban kifogyott az üzletekből a krémsajt, és nem lesz mivel enni a bagelt.

Nincs minden veszve(?)

Horvátországban sem sokkal jobb a helyzet, bár krémsajt még van.

A dalmát hátországban azonban árvizek pusztítanak, hivatalosan is itt az omikron, a kormány feloldotta az üzemanyagárakat, mondván: a java már elmúlt, ismét szabad a vásár, illetve a piac. Zágrábban reggel kiraboltak egy bankfiókot, és így tovább.

Hogy maradjon az ember normális mindennek közepette a kicsinyke kis horvát honban? Hogy lehet ezt túlélni?

A legegyszerűbb védekezés az egész baljós cirkusz ellen, hogy ha mindenki felveszi a harmadik oltást, kikapcsolja a tévét, a számítógépen pedig filmeket, sorozatokat néz, és nagy ívben elkerüli a hírportálokat.

No, jól van, nem mindet, a BALK például kivétel, merthogy nem hírportál, hanem magazin.

Megváltó Krisztus zagorjei módra

Ilyenkor aztán szembejön, hogy mivel szórakoznak a pihent agyú horvátok, illetve a „zagorjeiek”, akik a minap azzal a követeléssel álltak elő, hogy a riói Megváltó Krisztus analógiájára szeretnének egy szobrot maguknak a Zágrábbal szomszédos területen.

A jelzett tájegység lakosai a „zagorecek” bizonyos fokig olyan státust élveznek Horvátországban, mint az Egyesült Királyságban a skótok, vagy az írek, azzal a különbséggel, hogy a zagorecek szinte egyáltalán nem fogyasztanak tömény italt, hanem a házilag előállított – meglehetősen savanyú – bort nyakalják literszámra.

Ki arrafelé a „direktor”?

A kérdés helyesebben úgy hangzik, hogy mi arrafelé a direktor. A „direktor” ugyanis a vidék specialitása – rossz nyelvek szerint ez okozza a lakosság látványos IQ-csökkenését.

Nevezetesen egy pancsolt borról van szó, amely úgy jön létre, hogy a kisajtolt szőlőre vizet öntenek, és jócskán adnak hozzá cukrot. De ne gondoljuk, hogy a borszaporítás ilyen alávaló módja anyagi nyerészkedés célját szolgálja – ti., hogy ezt eladják, a jó bort meg megtartják maguknak.

Nem. A direktort a szükség hozta létre, mert nincs annyi bor Zagorjeban, amennyit ne tudnának meginni. A szőlőskertek közel sem képesek kielégíteni a keresletet, így ez a borzalom is megivódik Márton-napig, azaz az újbor érkezéséig.

Most, ha jól sejtem: a nyájas olvasó szemöldöke kissé felszökik, túlzást szimatolva a jámbor tudósító részéről, ám sietve megnyugtatok mindenkit, túlzásról szó sincs.

Amikor egy közlekedési baleset következtében tíz feledhetetlen napot töltöttem a zágrábi traumatológián, azt tapasztaltam, hogy tíz ápolt közül hét zagorjei illetőségű volt, és ezek közül hat illuminált állapotban elszenvedett baleset következtében került kórházba: felült a motorra, leesett a traktorról, létráról, tetőről, vagy nekiment biciklivel a fának, se sora, se száma a rendre vidáman elújságolt eseteknek.

A jókedélyű zagorjeiek ilyen történetekkel szórakoztatják a szobatársakat, amennyiben azok egyáltalán megértik őket, mert hogy a zagorjei tájszólás „hard core” dolog, az ország más tájain senki sem érti őket, de akkor is zavar keletkezik a kommunikációban, ha egymástól távol eső zagorjei falvak lakói találkoznak.

A kórházban értesültem többek között arról is, hogy hogyan fest a zagorjei piknik.

A családok felvonulnak egy nagyobbacska dombra a „jó kilátás” érdekében, itt több kilónyi húst és hústerméket – kolbászt például – sütnek meg, és falnak fel, miközben rendíthetetlen hittel iszogatnak.

A pikniknek akkor van vége, amikor elfogyott a bor. A hazatérés némi nehézségekbe ütközik, Zagorjeben ugyanis nemi egyenjogúság uralkodik az alkoholfogyasztás tekintetében, nem csak a hölgyek, de a gyerekek jelentős hányada is kóstolgatja a hegy levét.

Ezért nem is csoda, hogy néha útba ejtik a kórházat.