Aleksandar Vučić szerb elnök szombaton még háromhavi olajtartalékokról beszélt, vasárnap késő este viszont már exporttilalmat rendelt el. A döntés egy éjfél előtti telefonhívás alapján történt, ami...
Az Európai Ügyészség szerint az eddig lefoglalt javak korántsem fedezték az a visszaélések által az uniós költségvetésben okozott teljes kárt, amelyet jelenleg 92 millió euróra becsülnek,...
E sorok írója is megismerkedett a "vitezittel" a gyalogsági kiképzés során, amikor is a robbanóanyag-rúdba előbb kihegyezett ággal lyukat kellett fúrni, majd ide behelyezni a gyutacsot,...
Ismételten bebizonyosodott az, amit gyakran hangoztatunk, tudniillik, hogy a horvátok kimondottan keveset tudnak Magyarországról, és őszintén szólva nem is érdekli őket, hogy mi történik a szomszédban
Az M-84A felkeltette a kuvaiti hadsereg figyelmét, és a sivatagi próbákon összevetette az amerikai M1A1 Abrams-szal, majd 200 darabot rendelt a jugoszláv tankból. Most ezek a...
Máskülönben Kockásországban a nap videója a spliti Vladimir Nazor V. gimnázium érettségi bálja volt. A tanári kar egy komplett revüműsorral kedveskedett a végzős diákoknak
Trump alatt a cracking a fénykorát élte, és ennek eredményeképpen az Egyesült Államok LNG-importőrből kiszállítóvá vált. A jövedelmező biznisz útjában az olcsó orosz földgáz állt, ezért...
Az új gázvezeték alapjait a Szerbia és Bulgária közötti gázösszeköttetés (interkonnektor) immár lefektette, a Niš és Horgos közötti csővezeték által pedig további üzemanyag-ellátási útvonal létesül, amely...
A magát "balkáni tigrisnek" tekintő Szerbiából, onnan is a főleg Újvidékről, Palánkáról, Šidből és Belgrádból érkező vásárlók leginkább a húskészítmények iránt érdeklődnek, de tankolnak is a...
- Jó ember és jó apa volt. Olyan szeretet táplált a fia iránt, amilyet még soha nem láttam, és soha többé nem is fogok látni -...
Az amerikaiak szerint a daytoni szerződés nem tartalmazza az elszakadás jogát, ezért az USA cselekedni fog, ha valaki megpróbálja megváltoztatni Dayton ezen alapelemét
A JANAF mandarinnyelven megírt nyilatkozatában visszautasította Hernádi megállapítását, és megesküdött arra, hogy minden piszkoskodás kizárt, mert ügyelnek arra, hogy minden kedves kliens azonos feltételek mellett vehesse...
Tegnap este (november 14-én) leszállt a batajnicai katonai repülőtéren a második C295MW katonai szállítórepülőgép, amelyet Szerbia vásárolt tavaly februárban Spanyolországtól egy úgynevezett G-to-G (kormány a kormánynak)...
A zöld megállapodás részeként az Európai Unió 2050-re kitűzött céljai a vasúti kapacitás hatékonyabb kihasználása, a belvízi hajózási kapacitás növelése, az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítése, az...
Talán a hirtelen beálló őszi időjárás nyomán – a hőmérséklet 27 fokról 11-re zuhant -, és talán azért, mert mindenki belefásult a világvége-hangulatba, Horvátországban a hétfő...
A horvátok csak ne aggódjanak, Magyarországon drágább az élelmiszer! – körülbelül ez volt az üzenete Davor Filipović horvát gazdasági és fenntartható fejlesztési miniszter egyik mondatának, aki...
A jövő év végén lejár az a felmentés, amit Bulgária kapott az EU-tól: ennek értelmében az unió egyedüli tagállamaként továbbra is importálhat/importálhatott orosz olajat tengeri útvonalon....
Miloš Vučеvić szerb védelmi miniszter az Instagramon jelentette be, hogy Aleksandar Vučić köztársasági elnök, valamint a szerb kormány kérésére a szerb hadsereg katonákat küld Szlovéniába. Vučić...
A hétvégi erdőtüzet követően a horvát tűzoltók még kedden is a helyszínen voltak, hogy figyeljék a veszélyeztettet területeket, mert imitt-amott még füstölt a kiégett erdő. A...