Martha egy bevállalós amerikai hölgy. Vérbeli újságíró, aki haditudósítói munkát végez Boszniában, abban a legutóbbi nagy balkáni öldöklésben. Martha mindezt próbálta, próbálja teljes egészében megérteni, feldolgozni,...
Nem áll szándékunkban név szerint felsorolni az összes kitüntetettet, annyi azonban részünkről itt mindenképp megjegyzendő, hogy Belgrádban az idén a legsikeresebb elsőfilmesnek járó díjat Moldovai Katalin...
A szerb elnök arról is beszélt, hogy neki államfőként "racionálisan és pragmatikusan" kell hozzáállnia a kérdéshez, amit az a filozofikus megállapítás követett, miszerint "az emberi méltóságot...
Annak a sztorinak, amelynek szálai Boszniába vezetnek. Természetesen a háborús Bosznia borzalmaiba szövődnek, ahol is, meg amikor is: szerb katonák megerőszakolnak egy nőt. Persze, nem csak...
Máskülönben Kockásországban a nap videója a spliti Vladimir Nazor V. gimnázium érettségi bálja volt. A tanári kar egy komplett revüműsorral kedveskedett a végzős diákoknak
Magyarországon is gyorsan népszerű lett, nem kellett ahhoz otthon maradni, jött utánunk, vagy inkább ment előttünk. A kilencvenes évek menekültjei hozták magukkal az anyaországba is. Állítólag...
Ki is az a III. Radovan? A Szülőföld egyszerű gyermeke, akit körülményes körülmények között harminc éves korában nyugdíjaztak. Keveset dolgozott, de rendkívül sok kárt okozott
A személyi fogyasztás növekedéséhez sokban hozzájárultak az év elejétől emelkedő alapbérek, a nyaralási pótlékok, a karácsonyi és év végi bónuszok, például 13-dik fizetés formájában. Ilyen helyzetekben,...
Annak állít nehezen feledhető emléket a mű, amikor is az történt – méghozzá 1943-ban, a háborús tombolászat-rombolászat csúcsidején –, hogy néhány ifjú budapesti művész – név...
Putyin elítélte a Pussy Riotot, amiért táncolni mertünk egy templomban, és kiálltunk a nők jogaiért. Azt mondja, megvédi a kereszténységet a hozzánk hasonló sátáni boszorkányoktól. Úgy...
Emlékeimben úgy él, hogy egy parkolóban, még a hetvenesekben Újvidéken, mesterfokon rajzoló édesapja, a karikaturista Szeles Károly egy füzet csücskére – vagy valami ilyesmire – rárajzolta...
Olivera Zekić ráadásul nem egy szimpla náci egyenruhába álmodta bele magát, hanem Reinhard Heydrichnek, a holokauszt egyik kezdeményezőjének és szervezőjének uniformisába photoshopolta be fényképes mását, amit...
Két év sem telt el a legutóbbi választások óta Szerbiában. Aleksandar Vučić előbb visszakozott, gondolkodott, majd végül szinte az utolsó pillanatban, kiírta a választásokat november 1-jén....
2010. nov. 20-án délelőtt egy érdekes vasúti szerelvény haladt át Magyarországon. Mint utóbb kiderült, a Belgrád melletti Vinča atomközpontreaktorából szállított sok-sok nagy dúsítású, kiégett fűtőelemet –...
„Ilyet én is tudok” című könyvében ír kalapács alá került sokmilliós művekről Martos Gábor művészeti író. (Ezzel a kalapáccsal nem a szegény szétvert Pietára célzunk, ugye?)...
Mint ezt Gordan Grlić Radman (GGR) horvát külügyminiszter elmondta: a szerbiai előrehozott választások előtt elvben számítottak a Szerbia és Horvátország viszonyában beálló feszültségre, de ez a...
Talpalatnyi Párizs a pesti dzsuvában – ezzel a szimpatikus, lélekemelő mondattal indította útjára 2004-ben Wehner Tibor művészettörténész a legendás párizsi Magyar Műhely megnyíló galériáját a magyar...
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma és pénzügyminisztériuma kibővítette a balkáni szankciós listát, amelyre egy szellembokszoló is felkerült. Az Idegen Vagyont Ellenőrző Hivatal (Office of Foreign Assets Control,...
Carter Revard amerikai költő, indián nevén Non-pe-va-de, azaz Félelmet Gerjesztő mesélte még régebben a kismagnójával vacakoló B. A.-nak a budapesti Építész Klubban, hogy az ő osage...