Connect with us

A Háború

PUTYIN ROSSZ SZELLEME: Dugin most a Balkánt fenyegeti a szláv újjászületés jegyében

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

dugin ujjaszuletes
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

A nyugati elemzőknek több orosz könyvet kellene olvasniuk. Ha például elolvasták és komolyan vették volna a Vlagyimir Putyin államfő fő ideológusának tartott Alekszandr Dugin 1997-ben írt könyvét, alighanem más politikát folytattak volna az utóbbi 25 évben, és nem lepődtek volna meg az Ukrajna elleni invázión sem. A alapjai: Oroszország geopolitikai jövője című kötet ugyanis pontosan elárulja a Kreml céljait: a „dekadens Nyugat” visszaszorítását és az orosz világ kiterjesztését. Figyelem: a múlt héten „Putyin Raszputyinja” bejelentette, Moszkvának hamarosan a Balkánra is ki kell terjesztenie a szláv újjászületést.

Őrült beszéd, de van benne rendszer

– Hősies tett volt Szerbia részéről, hogy nem volt hajlandó csatlakozni az Oroszország elleni szankciókhoz. Ez nagyon sokba fog kerülni Belgrádnak, ugyanúgy meg fogják büntetni az országot, mint 35 évvel ezelőtt tették. De hiszek abban, hogy Szerbia és Oroszország geopolitikai programja a szláv újjászültés lesz. Látni fogják, amint megfogalmazzuk a Balkánnal kapcsolatos programunkat. De előbb be kell fejeznünk azt, amit (Ukrajnában) elkezdtünk

– mondta egy moszkvai sajtókonferencián Alekszandr Dugin orosz filozófus politológus.

Dugint több szempontból is komolyan kell venni. Főleg azért, mert évtizedek óta hangoztatott nézetei egyre inkább visszaköszönnek a Kreml politikájában. A nacionalista, sokak által antiszemitának tartott filozófus szerint a világ két részre szakadt: a liberális, dekadens és hanyatló Nyugatra és a keresztény értékekért harcoló Oroszországra, illetve az Oroszországhoz csatolandó szláv térségégre.

A közelmúltban Dugin már arról beszélt, hogy attól függ a „lélek sorsa”, hogy jó kezekbe kerül-e Ukrajna: ha a Sátán ellenőrzi a térséget és nem a „Tiszta Szűzanya”, akkor még tovább erősödnek azok, akik el akarják pusztítani az orosz nemzetet, államiságot és kultúrát.

– Ukrajna nem nekünk, oroszoknak kell, hanem Krisztusnak. Ezért vagyunk ott, és ezért nem megyünk el onnan

– írta egy közösségi oldalon megjelent posztban. Gyakorlatilag ugyanerről beszél Putyin is, aki ostromlott várként állítja be az Ukrajnában éppen klasszikus rabló- és területfoglaló háborút folytató Oroszországot, és azt hangsúlyozza, hogy a Nyugat azért akarja meggyengíteni és legyőzni hazáját, mert a liberális USA és (alárendelt) szövetségesei világuralomra törnek.

Azért is érdemes Dugint komolyan venni, mert évek óta tartó érdeklődés fűzi őt a Balkánhoz. Számtalanszor járt a térségben, és minden látogatása során azt hangsúlyozta, örök és mély barátság köti össze a szerbeket, a montenegróiakat, a macedónokat és az ugyancsak ortodox vallású oroszokat.

Még arra is hajlandó volt, hogy ostorozza a Kreml politikáját – persze, nem Putyinét, hanem elődjéét, Borisz Jelcinét, aki Dugin szerint többször is elárulta Szerbiát. Dugin szerint Szerbia egyelőre tartja magát, mert akármennyire is Nyugat-párti egy szerb politikus, Koszovó függetlenségét egyetlen szerb sem hajlandó elismerni.

– Ha Szerbia elismeri Koszovó, akkor az ország megszűnik létezni, ezzel a lépéssel Belgrád lelki és erkölcsi öngyilkosságot követne el

– mondta Dugin, akit még hozzátette:

– A Szerbia elleni NATO-támadás felébresztette a szerbeket, a szerbek pedig felébresztették Oroszországot, végül pedig Kína ébredt fel.

Délszláv turnék

Dugin mindig ott van, ahol éppen a legnagyobb az orosz érdekeket érintő veszély: mielőtt 2017-ben Montenegró hivatalosan is a NATO tagjává vált a szakállas és ezért valamelyest a XX. század elején élt és meggyilkolt Raszputyinra is hasonlító filozófus a 600 ezer lakosú volt jugoszláv tagköztársaság körül tüsténkedett.

2018-ban, amikor Macedónia megkezdte Görögországhoz fűződő kapcsolatainak a normalizálását – ennek a folyamatnak lett a vége az, hogy Athén véget vetett a macedón euróatlanti törekvések bojkottjának, a volt jugoszláv tagköztásaság pedig átnevezte magát Észak- Macedóniává – Putyin embere több alkalommal is ellátogatott Szkopjéba, ahol nagy sikerű előadásai során azt bizonygatta, hogy a nyugati liberalizmus megbukott és eljött az ideije annak, hogy Macedónia is rátérje a szláv testvériség elmélyítéséhez vezető útra.

– A liberális eszme a valóságban totalitárius. El akarja pusztítani a hagyományokat. Egyre több ország akad, amely elveti ezt az eszmét, és lépéseket tesz nyelve, kultúrája és vallása megvédésére. Örülök annak, hogy ennek a folyamatnak Oroszország vált a jelképévé

– fogalmazta meg filozófiájának lényegét Macedóniában Dugin, majd a példamutató országok között Görögországot és Magyarországot is megemlítette.

Bár a nézőtéren sokan „Oroszország, Oroszország” kiáltozásban törtek ki, Dugin Macedóniában is kudarcot vallott: megteremtődött a görög-macedón alku, és a volt jugoszláv tagköztársaságot azóta már felvettél a NATO-ba. Dugin most Szerbia mellett Boszniában, pontosabban a boszniai szerb entitásban, a Szerb Köztársaságban aktív, és egyike azoknak, akik a Boszniából való kiválásra próbálják rávenni a helyi szerbeket.

Visszatérő befolyás

Dugin annak ellenére befolyásos és veszélyes, hogy nincs igazi rangja: kapcsolatban áll ugyan a konzervatív orosz oligarchákkal, közülük is leginkább Konsztantyin Malofejevvel, de hivatalos tanácsadói posztot sohasem kapott.

Befolyásának első fénypontja az ezredforduló környékére esett – akkor Putyin a kedvenc filozófusának nevezte őt – s most úgy tűnik, hogy eszméi ismét visszatérnek és meghatározzák a Kreml kül- és belpolitikáját.

Dugint az orosz ortodox egyház is erősíti: Kirill pátriárka, az egyház feje szintén a jó és a gonosz küzdelmének tekinti az ukrajnai háborút, s azt ismételgeti, azért próbálja Ukrajna külföldi segítséggel megsemmisíteni a kelet-ukrajnai Moszkva-párti „népköztársaságokat” mert azok nem fogadják el a liberális értékeket.

Bulgária

CSATATÉR: Ukrajna ismét fegyvert kért, Bulgária azonban visszautasította a kérést

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

elobujt a bokorbol
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 1 perc

Ukrajna ismét fegyvereket kért Bulgáriától, de a kérelmet a bolgárok elutasították. Ezt Dimitar Sztojanov ideiglenes védelmi miniszter jelentette be szeptember 29-én a bolgár biztonsági tanácsának ülésén.

A bolgár állami televízió (BNT) jelentése szerint Ukrajna szófiai nagykövete, Vitalij Moszkalenko nehézfegyvereket kért Bulgáriától, nem pedig kézifegyvereket vagy lőszert.

Sztojanov azt nem volt hajlandó elárulni, hogy Kijev milyen nehézfegyverekre gondolt.

Az ideiglenes bolgár miniszter azzal utasította el az ukrán kérését, hogy a bolgár parlament megszavazta ugyan a katonai-technikai segítségnyújtást Ukrajna számára, de az nem vonatkozik arra, hogy Bulgária fegyvereket küldjön az oroszok által megtámadott Ukrajnának.

– Amíg én vagyok a miniszter, addig nem biztosítunk fegyvert nekik

– jelentette ki Sztojanov. Véleménye szerint Bulgáriát egyelőre nem fenyegeti közvetlenül a veszély, hogy belekeveredik a katonai konfliktusba, de hozzátette, hogy léteznek nemzetbiztonsági kockázatok.

A miniszter az oroszországi mozgósításról is beszélt, és megjegyezte, hogy az orosz hatóságok az orosz-bolgár útlevéllel rendelkező kettős állampolgárokat is besorozhatják.

Bulgária a napokban szólította fel állampolgáriát Oroszország elhagyására.

Sztojanov úgy nyilatkozott, hogy 300 ezer ember mozgósításával sem várható fordulat az ukrajnai háborúban, az oroszok csak akkor tudnak áttörést elérni, ha 1-1,5 millió embert vezényelnek a frontra.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava