Aleksandar Vučić szerb elnök szombaton még háromhavi olajtartalékokról beszélt, vasárnap késő este viszont már exporttilalmat rendelt el. A döntés egy éjfél előtti telefonhívás alapján történt, ami...
Dijana Hrka éhségsztrájkja folytatódik a szerb parlament előtt, ahol a lakosság egyre nagyobb számban gyülekezik, hogy kifejezze szolidaritását. A rendőrség 37 embert állított elő az éjjel,...
Kaotikus jelenetek zajlottak Belgrádban, miután a szerb elnök rendőrileg megtámogatott hívei megakadályozták Dijana Hrka éhségsztrájkjának megkezdését a parlament előtt. A tiltakozók és a kormányt támogatók között...
Most nem mélyedünk el mélyebben a szerb politikai vezetők habitusának elemzésében, inkább azt mutatjuk meg, hogy kik lépnek fel Vučić nagygyűlésén, kikkel blamálja magát a szerb...
A mostani terrorelhárító akció során „lefoglalt” felszereléseket valójában azok a diákok használják, akik a tüntetéseken önként vállalják, hogy rendet tartanak, és megvédik a résztvevőket egy esetleges...
A szerb államfő azzal vádolta meg az egyetemistákat, hogy Kragujevácban a gázolások megjátszását gyakorolták be, szerinte ez is bizonyíték arra, hogy az országban színes forradalom zajlik....
Közben a szerb sajtóban egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy vajon mik a diákok további tervei, és hová vezet ez a lázadás? A diákok általában...
Egész Szerbiából gyalog érkeztek Kragujevacba a diákok, hogy február 15-én együtt ünnepeljenek, és tartsák meg a Találkozzunk Gyertyaszentelő napján (Sretenje) című rendezvényt, közben a szerb elnök...
A Fiat Grande Panda egyik legkiemelkedőbb újítása a beépített spirálos töltőkábel, amely a töltési folyamatot egyszerűbbé teszi. A kábel egy speciális házban található a motorháztető alatt,...
Ahogy az Európai Unió tagállamainak többsége, Szerbia is támogatja az elektromos autók vásárlását, ebben az évben 1,45 millió euróval. Változtak viszont a szabályok, 250 és 5000...
Talán Aleksandar Vučić nyugdíjasoknak írt köszönőlevele volt az utolsó, ami a háztartások postaládájában landolt október végén, éppen abban az időszakban, amikor a postások első csoportja sztrájkba...
A szerb elnök tárgyalt Orbán Viktor magyar kormányfővel, majd válaszolt azokra a vádakra, hogy két széken ül. A magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően stadionok építéséről és...
A legnagyobb szerbiai kormánypárt estére tartja Belgrádban a Remény Szerbiája elnevezésű nagygyűlést, amelyen a balközép Blic hírportál értesülései szerint négyen szólalnak fel, az egyik felszólaló Szijjártó...
Szerbiában mindennapossá váltak a letartóztatások, ezúttal a második tömeggyilkosság elkövetőjének édesapját vették őrizetbe, akinél szintén találtak fegyvereket. Közben a Vajdaságban is több személyt előállítottak, az egyikre...
Szerbiában ma van a nemzeti gyász harmadik napja a Belgrádban és a Mladenovac környékén végrehajtott gyilkosságok miatt, amelyeket követően ma a Mladenovac melletti Dubonában három áldozatot...
Újabb lövöldözés történt Szerbiában, ahol három Mladenovac környéki faluban nyolc személy vesztette életét, és legalább tizennégyen megsebesültek, heten közülük súlyosan. Ez már a második tömeggyilkosság Szerbiában...
A szerb államiság napja nem csak arra volt jó, hogy a szélsőjobb tobzódjon, és néhány szabadnapos őrült megpróbálja végrehajtani a maga „öt töltényes forradalmát”, hanem arra...
A szerb elnök bejelentette, hogy két hónap múlva megkezdődik az infrastruktúra kiépítése a leendő nemzeti stadion környékén, amelyet a belgrádi repülőtér felé vezető út mentén létesítenek....
Két hadiipari cégben helyezi el a szerb állam azt a körülbelül ötszáz munkást, akit elbocsátottak a Fiat Stellantis kragujeváci üzeméből. A nagyvállalat elindította az utcára kerülő...