Európai Unió
KUNA VAGY EURÓ: Öt nap alatt összegyűlt az aláírások fele ahhoz, hogy népszavazást tartsanak a horvát valuta védelme érdekében
Marko Milanović Litre, a Horvát Szuverenisták (HS) parlamenti képviselője szerint Horvátországban szombatra összegyűlt a szükséges aláírások csaknem fele ahhoz, hogy népszavazást lehessen kiírni a kuna védelmében. Az euró bevezetésének elleni aláírásgyűjtés szervezőbizottságának tagja közölte, hogy elégedettek az aláírásgyűjtés dinamikájával, amelyből arra lehet következtetni, hogy a referendum kiírásához törvényi határidőn belül elegendő aláírás lesz.
A szuverenisták nem akarják
A népszavazásról szóló kezdeményezést a 151 tagú törvényhozásban négy képviselővel rendelkező szuverenisták, valamint három jobboldali, parlamenten kívüli párt, a Horvát Jogpárt (HSP), a Függetlenek Horvátországért (NHR) és a Megújulás Generációja (GO) indította el.
November 7-ig a horvát választói névjegyzékben szereplők tíz százalékának, közel 369 ezer embernek az érvényes aláírását kell összegyűjteniük. Ennyi akár össze is jöhet, öt nap alatt ugyanis 157 000 aláírás már megvan.
A kuna védelmére alakult csoport országszerte 250 helyen gyűjti az aláírásokat azoktól, akik szeretnék, hogy az Alkotmányba kerüljön be a rendelkezés, amely szerint a Horvát Köztársaság pénzneme a kuna, annak váltópénze pedig a lipa.
Ha a kezdeményezőknek sikerül összegyűjteniük a megfelelő számú aláírást, a népszavazási kérdés hitelesítését még az alkotmánybíróságnak is meg kell vizsgálnia.
A szervezők elégedettek
Milanović Litre nyilatkozata szerint a kormány ugyan figyelmen kívül hagyja a kezdeményezést, a horvátoknak viszont joguk van eldönteni, hogy akarják-e az euró bevezetését.
– Ismételgethetik a mantrájukat, hogy az már eldőlt az EU-csatlakozásról szól népszavazáson, de ez csak részben igaz
– mondta a szuverenista politikus, aki Andrej Plenković kormányfőre utalva hozzátette, hogy ez nem lehet egy ember döntése, személyes érdeke.
A szuverenista képviselő kiemelete, hogy harcolnak a kuna fenntartásáért, szerintük jelenleg az emberiség ugyanis az egyik legnagyobb gazdasági válsággal néz szembe története során, és Horvátországnak nem kellene egy új monetáris unióba sietni, amelynek bizonyára meglesznek a maga érdekei.
Elmondása szerint nem “ad hoc” döntés volt az aláírás megkezdése, mert már jó ideje készültek rá. Ennek során alkotmányjogászokkal is egyeztettek, és arra a következtetésre jutottak, hogy a kezdeményes nem ütközik azokkal a nemzetközi megállapodásokkal, amelyeket Horvátország kötött az Európai Unióval.
Az ellenzéki politikus korábban arról is beszélt, hogy a népszavazással szeretnék a horvát nép kezébe helyezni a hatalmat, hogy az maga dönthessen Horvátország jövőjéről.
A kormány akarja
A kormány szerint nincs szükség népszavazásra, mert Horvátország azzal, hogy csatlakozott az Európai Unióhoz, elfogadta a közös fizetőeszköz bevezetését.
Andrej Plenković horvát miniszterelnök úgy véli, hogy az eurózónához való csatlakozás Horvátország kötelezettségei közé tartozik, amelyet az Európai Unióhoz való csatlakozási szerződése által vállalt, és amelynek ez szerves részét képezi. Szerinte ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, az euró bevezetése ráadásul jót tesz a horvát gazdaságnak, és ezáltal maguknak a horvátoknak is.
Horvátország arra készül, hogy 2023 januárjában, azaz alig több, mint egy év múlva bevezeti az eurót.
Zágráb 2019. július elején kérte felvételét az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM- II).
Az euró bevezetéséhez az országnak meg kell felelnie minden maastrichti kritériumnak. Ezek között szerepel, hogy az infláció legfeljebb 1,5 százalékponttal lehet magasabb, mint a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam inflációs rátájának átlaga.
További feltétel, hogy az éves államháztartási hiány nem haladhatja meg a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát, a bruttó államadósság nem lépheti túl a GDP 60 százalékát, és a hosszú távú hitelek kamatlába legfeljebb 2 százalékponttal lehet magasabb, mint a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam tízéves lejáratú államkötvényeinek átlagos kamatlába.
Szlovákia
Make SLOVAKIA Great Again: Fico nyerte a szlovákiai választásokat
Hét párt jutott a parlamentbe a szeptember 30-án tartott szlovákiai választásokon, és elvileg akár több kormánykoalíció is létrejöhetne, de a legvalószínűbb, hogy Fico újra együtt fog kormányozni korábbi párttársával, Peter Pellegrinivel és korábbi szövetségesével, Andrej Dankoval. Azzal a „kis” különbséggel, hogy nem lesz ott a Híd, hogy féken tartsa őket, így ez most Pellegriniékre várhat. Az elkövetkező időszak egyik legfontosabb kérdése mindenképpen az lesz, hogy Szlovákia a továbbiakban szállít-e fegyvert Ukrajnának. A másik rövidtávú külpolitikai kérdés a migránshelyzet kapcsán a magyar–szlovák határ lezárása, amely főleg az ingázó szlovákiai magyarok hétköznapjait érintheti.
Politikai térkép választások után
Az első exitpollok szerint a jobbközép pártoknak jó esélyük volt parlamenti többséget szerezni, de a lassan csordogáló eredmények folyamatosan lelohasztották a Progresszív Szlovákia kedvét.
Mindezek ellenére a jobbközép oldal elég jól optimalizálta a szavazatait, hiszen csak a volt kormányfő, Eduard Heger nevével fémjelzett Demokraták és a nőügyeiről híres/hírhedt, és végül az ezekbe belebukó volt kormánytag, Boris Kollár pártja maradtak ki a parlamentből.
A jobbközép populizmus azonban továbbra is jelen marad a szlovák politikában az Igor Matovič vezette Oľano és a Richard Sulík vezette SaS-nek az előadásában.
A normális pártok után vágyódó, ám a liberális túlzásoktól ódzkodó választók számára a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) jelentett mentsvárat, amely az elmúlt két választáson alig maradt a küszöb alatt, most viszont magabiztosan sétált be a parlamentbe.
Az oroszbarát oldalon elvesztegetett voksoknak tekinthetők a fasiszta Republikára és a FIDESZ propagandáját visszhangozó, egységpártnak tervezett Szövetségre leadott szavazatok, ezek a pártok pár tized százalékkal ugyan, de elmaradtak a parlamenti küszöbtől.
A Smer mégsem búslakodik, hiszen a Republika részben nehézséget is okozott volna számára a koalíciós tárgyalások során, helyettük az újjáalakult régi szövetségesükkel, a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) tárgyalhat az együttműködésről, amely a 2020-as választási kudarc után visszatért a parlamentbe.
A Republikával nem tűnnek el az oroszbarát szélsőségek a képviselői sorokból, egy részük korábban már a Smernél, más részük az SNS-nél landolt.
A Pellegrini vezette Hlas királycsinálóként tetszeleghet, de valószínűleg megtanulta a leckét, mert amikor hírbe hozták a Progresszív Szlovákiával, egyből csökkenni kezdtek a preferenciái, és elveszítette vezető helyét a népszerűségi versenyben.
A diplomatikusabb kiadású, de alapvetően a Smerrel egy tőről fakadó, nemzeti érzelmekkel és rendpártisággal átszőtt szociáldemokrácia papíron akár a jobbközép pártokkal is összebútorozhatna, de a párt képviselőinek nyilatkozatai alapján ez egyre kevésbé valószínű.
A Hlas még bepróbálkozott azzal, hogy az SNS-t a KDH-ra cseréli, de nem csak a Smer és az SNS szoros szövetségét kellene megbontania, hanem a KDH-t is rá kellene beszélnie a Smerrel való együttműködésre, ami nem túlzottan valószínű.
Játszd újra, Fico!
Az új kormány tehát újrajátszhatja a 2016-2020 közötti kormány felállását a Híd nélkül. Akkoriban Bugárék voltak azok, akik visszafogták Ficoékat, és így Szlovákia megmaradt euroatlanti irányultságú államnak, mi több, az EU magjához való csatlakozást tűzte ki célul a most Brüsszelt ostorozó Fico.
Ezért most Pellegriniékre várhat a Smer kampányában tapasztalt harsányság mérséklése. A 150 fős parlamentben a három párt viszonylag szűk többséggel, 79 mandátummal rendelkezne.
A gyenge pont a több nemzeti szubjektum által újjáélesztett SNS lehet, amelyet nem lesz könnyű egyben tartani a kompromisszumokkal járó döntések során.
Az egyik legfontosabb kérdés, hogy Szlovákia szállít-e a továbbiakban fegyvert Ukrajnának. Ebben a Smer és az SNS határozott véleményével szemben a Hlas látványosan maszatolt, de hamarosan kiderül, hogy csak a választások előtti óvatosság vezérelte, vagy valóban vannak elvi megfontolások is a kevésbé harcias álláspont mögött.
A másik rövidtávú külpolitikai kérdés a migránshelyzet kapcsán a magyar–szlovák határ lezárása, amely főleg az ingázó szlovákiai magyarok hétköznapjait érintheti.
Az egységpártnak tervezett Szövetség a hidasok távozásával ideológiailag megbillent, de be tudta gyűjteni azokat a Híd-szavazókat, akik számára hívószó a magyar érdekképviselet.
2020-hoz képest 112 000-ről 130 000-re növelték a szavazatszámot, ami azt jelenti, hogy a 2020-as 60 000 Híd-szavazat harmadát tudták csak megszerezni. A korábbi hidasok fele most szlovák pártra szavazott és csak a maradék választotta a Hidat és a Magyar Fórumot.
Az, hogy a Szövetség a Híd-szavazók szétrebbenése és a magyar kormány hathatós támogatásának ellenére sem jutott be a parlamentbe, azt is jelenti, hogy a Szövetségnek nincs több tartaléka.
A társadalom FIDESZ, illetve a Smer (és részben Matovič) által erőltetett megosztottsága csak a többségi közösségben vezet eredményre, egy 8%-os kisebbségnél legfeljebb a most elért 4,4%-ra lehet elég.
A Szövetség vezetői elszalasztották a nemzeti ideológiákon felülemelkedő egységpárt kialakítását, amikor az MKP-sok mindenáron be akarták kebelezni a másik két pártot, ezért nem maradt más hátra a magyar politikai szereplők számára, hogy szlovák partnereket keressen.
Ezt a Szövetség politikusai is elismerték a mostani választási eredmények értékelése során.
Merre tovább MKP?
Nagy kérdés, merre vezethet a korábbi MKP-sok útja. Egyrészt adná magát Igor Matovič pártja, hiszen a platform vezetője, Berényi József tanácsadója volt kormányfősége idején, a párt új üdvöskéje, Gyimesi György pedig a képviselője.
Külön pikantériája a választási eredményeknek, hogy képviselő lett az a Tankó Vilmos, aki a listák leadásakor elígérkezett mind az Oľanohoz, mind a Szövetséghez, de végül Matovičot választotta. Az ügy kapcsán okirathamisítás gyanúja is felmerült, hiszen Tankó tagadta, hogy aláírt volna a Szövetséghez.
EGY AZ IRÁNY: Egymásra találtak, így már négyen vannak
Kapcsolódó cikk
3+1: Nem csak Orbán, hanem Vučić és Dodik is az elsők között gratulált Ficónak
Az MKP-sok számára a másik lehetséges irány az általuk korábban sokszor szidott Smer, ami feltehetőleg nem lenne ellenére a FIDESZ-nek sem. Bár a Szövetség határozatban foglalta, hogy kizárja a Smerrel való együttműködést (ami akkor inkább fricska akart lenni a korábban a Smerrel együtt kormányzó Hídnak), de Gyimesi a kampányban már a határozat elavultságáról beszélt, holott korábbi pártja éppen a Smerrel való szembehelyezkedésből nőtte ki magát.
Szétforgácsolódtak a korábbi hidas szavazók, akiknek a nagy része euroatlanti irányultságú. A párt korábbi tagjai, szimpatizánsai tűntek fel több szlovák párt listáján is, így képviselő lett a Hlas színeiben Erik Vlček, kajakos olimpikon, a PS színieben pedig Martin Dubéci, a SaS listáján pedig Ravasz Ábel, a párt korábbi alelnöke szerepelt.
Nehéz feladat lesz őket újra egy zászló alá terelni a megmaradt hidasokkal, pedig a nyugatbarát szlovákiai választók számára egy ilyen kezdeményezés a kisebbségi ügyekben szervezetten fellépő alternatívát jelenthetne.
-
B A Balkanac4 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?
-
Koszovó6 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Jézus sírjánál imádkozott a legfőbb szerb titkosszolga, miközben Koszovóban dúl a válság