Connect with us

Bosznia

A lánya szerint Dodiknak bocsánatot kellene kérnie a tehenektől

A szerbiai kormányközeli Pink Televízió, amely két valóságshow között élőben közvetíti Aleksandar Vučić szerb elnök tevékenységét, és miután Mostar esetében is ezt tette, a szerbiai nézőközönség élőben hallhatta Milorad Dodik megnyilvánulását, miszerint a boszniai szerbek vezetője tehénnek nevezett egy újságírónőt. Az inkriminált kijelentés akkor hangzott el, amikor Dodik a mostari gazdasági vásáron a standok között sétálgatva a szerb elnökkel beszélgetett

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Gorica Dodik szerint az apjának a tehenektől kellene bocsánatot kérnie
Nem ez az első eset, hogy Dodik tahó módon viselkedik, és az sem először történik meg, hogy a lánya, Gorica Dodik védelmezi őt a közösségi médiában (Forrás: Instagram)
Cikk meghallgatása

A Szerbiai Újságírók Szövetségének a véleménye szerint Milorad Dodiknak, a boszniai Szerb Köztársaság elnökének bocsánatot kellene kérnie az N1 televízió boszniai újságírónőjétől, amiért „tehénnek” nevezte a mostari gazdasági vásáron. Erre reagált a boszniai szerbek vezetőjének a lánya, aki szerint apjának a tehenektől kellene bocsánatot kérnie. Mint alábbi cikkünkből kiderül, nem ez az első eset, hogy Dodik tahó módon viselkedik, és az sem először történik meg, hogy a lánya, Gorica Dodik védelmezi őt a közösségi médiában.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

Nem először bizonyította a tahóságát

Az inkriminált mondat akkor hangzott el, amikor Dodik a standok között sétálgatva Aleksandar Vučić szerb elnökkel beszélgetett.

Miután a szerbiai kormányközeli Pink Televízió, amely két valóságshow között élőben közvetíti a szerb elnök tevékenységét, Mostar esetében is ezt tette, így a szerbiai nézőközönség élőben hallhatta Dodik megnyilvánulását.

– Itt van ez a tehén az N1-től, hogy is hívják…

– vetette oda a szerb elnöknek Dodik a kameráknak köszönhetően mindenki füle hallatára.

Dodikra jellemzőek a tahó megnyilvánulások, 2022 márciusában a középső ujját mutatta be az újságíróknak, amikor egy ügyészségi meghallgatásról a hivatali járművébe szállva távozni készült. Aligha kell mondani, hogy ezt a nemzetközi szinten elterjedt és bizonyos körökben közkedvelt jelzést általában a negatív érzelmek kinyilvánítására használják.

Dodik ezt utóbb azzal magyarázta, hogy nem akart generális jelleggel mindenkinek ujjat mutatni, csak az általa mélyen elítélt boszniai szerb BN Televízió és a bosnyák Dnevni Avaz napilap stábjának akart ezzel a jelzéssel kedveskedni, vagyis az áldozat akkor nem az N1 televízió volt.

A lánya sem először védelmezi Dodikot

A mostani esetre reagálva a Szerbiai Újságírószövetség követelte, hogy Dodik kérjen bocsánatot az N1 televízió újságírónőjétől, hangsúlyozva, hogy az újságírókat érő sértések és sérelmek megengedhetetlenek, merthogy a köztisztviselőknek és a közszféra minden résztvevőjének törekednie kell a kulturált beszédre.

Itt lépett színre Gorica Dodik, aki az X platformon kelt apja védelmére:

– Egyetértek, hogy bocsánatot kell kérnie. De a tehenektől, mert megsértette őket, amikor az „újságírónőt” hozzájuk hasonlította

Gorica válaszolt

– írta az X platformon Dodik lánya, és ez nem az első alkalom, hogy Gorica Dodik harcos amazonkét megy neki azoknak, akik az apját bírálják, és ez alól a szerb elnök kedvenc újságírója, Dragan J. Vučićević, az Informer főszerkesztője sem kivétel, mert hogy őt is kiosztotta már.

Tavaly május végén a szerbiai udvari média, vagyis a belgrádi Informer és az Alo! hírportál, valamint a Pink televízió rátámadt Milorad Dodikra, merthogy – mint állították – a boszniai szerb vezető fiának a tulajdonában lévő Una TV élőben közvetítette az akkor kezdődő tüntetéseket, amelyeket a belgrádi iskolai vérfürdő és a növekvő erőszak miatt indított akkortájt az ellenzéki pártok egy része.

– Szégyelld te magad @goricadodik! Ti a saját tévétekkel a legrosszabb szerbellenes söpredék oldalára álltatok! Elég a hazugságaitokból és a csalásaitokból!

– írta Vučićević az X platformon, ahol szokásához híven minden második szavával gyepálta az ellenzéket, ezúttal a „legrosszabb szerbellenes söpredéknek” nevezve őket. Hogy valójában ki is a söpredék, az nem derült ki a kölcsönös adok-kapokból, mert hogy a boszniai szerb amazon is használta ezt a szót, csak másra vonatkoztatva.

– Élvezettel köpöd le Dodik családját! Azt hiszed, hogy ezzel behízelged magad Vučićnál?! Nem hízelged be magad nála, mert ő éppolyan jól tudja, mint Milorad (Dodik), hogy milyen söpredék veszi körül, amely minden pillanatot felhasznál arra, hogy összeveszítse őket

– üzente vissza a boszniai szerb elnök lánya, aki egyúttal megállapította, hogy Vučićević munkamódszereitől sokan undorodnak a főszerkesztő környezetében, amiben van némi igazság, függetlenül attól, hogy mit közvetít Dodik fiának a televíziója, bár egyelőre az nem tisztázódott végérvényesen, hogy az Una TV kinek is a kezében van.

Internetes adatok szerint a boszniai szerb Una Televíziót az Infinity media birtokolja, amely a Prointer testvérvállalata, mindkettő a Dodik család érdekeltségébe tartozik, ráadásul ez a két cég sejthető az Alternatív Televízió, vagyis az ottani ATV mögött is.






Mini közvélemény-kutatás

Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.


Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.


[ays_poll id=133]




Az olvasás folytatása

Könyvek kedvezménnyel

A BALKÁN RITMUSA

További rádiók

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

English

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Könyvek kedvezménnyel

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7