Connect with us

Szerbia

Az autonómiatörekvésektől a Szerb Vajdaságig, a VMSZ a csetnikvajdáékkal kokettál

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A VMSZ-szel ellenlábas VMDK elnöke szerint ez a vajdasági magyarság számára nagyon veszélyes, mert ezáltal a radikálisok a magyar többségű önkormányzatokban is pozíciókhoz juthatnak. A VMDK vezetője szerint a VMSZ ezzel hatalmas kárt okoz, mert a saját szavazóbázisát is becsapja, alárendeli magát ugyanis a Szerb Haladó Pártnak, s mindezt azért, mert már nincs saját ideológiája, csak az egyetlen cél maradt, hogy hatalmon maradjon

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Február kilencedike óta alakulgat a vajdasági parlament, ez nem éppen könnyű szülés
Február kilencedike óta alakulgat a vajdasági parlament, ez nem éppen könnyű szülés (Forrás: Danas)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Két hónapja nem sikerül elnököt választani a vajdasági parlamentben, miután tavaly december 17-én, vagyis egészen pontosan négy hónappal ezelőtt tartottak választásokat Szerbiában. A közbeszéd ugyan elsősorban a köztársasági parlamenti választásokra terjed ki, no meg természetesen a sikertelen, és ismétlésre szoruló belgrádi önkormányzati voksolásra, tavaly év végén azonban a tartományi parlamentet is megválasztották a vajdasági szavazók. A 120 fős tartományi parlamentben a Szerb Haladó Pártnak 66, a Szerbia az erőszak ellen koalíciónak 30, a Vajdasági Magyar Szövetségnek 9 képviselője van. A szocialisták és az Új Szerbiai Demokrata Párt 7-7, míg az Orosz Párt egy képviselővel vesz részt majd a munkában. Ha egyszer eljön az ideje! Merthogy a február 9-i alakuló ülésen ugyanis csak a mandátumokat sikerült érvényesíteni, azt is az ellenzéki képviselők távollétében. Az ülésen akkor szünetet rendeltek el, ez a szünet pedig több mint két hónapja tart.

A haladók keresik a társutasokat

– Még mindig nem született döntés, hogy tartományi szinten kivel lép koalícióra a Szerb Haladó Párt


– nyilatkozta akkor Damir Zobenica – aki egyébként a szóbeszéd szerint a parlament egyik potenciális elnökjelöltje – azt követően, hogy érvényesítették a képviselők mandátumát.

Zobenica februárban úgy fogalmazott, hogy „ebben a pillanatban indulnak a koalíciós tárgyalások az eddigi partnereikkel, a Szerbiai Szocialista Párttal és a Vajdasági Magyar Szövetséggel”, de egyúttal azt sem zárta ki, hogy mással is egy asztalhoz üljenek.

Ez természetesen nem a Szerbia az erőszak ellen ellenzéki tömörülés lesz, amely a parlament alelnöki pozícióját sem fogadta el, és a tárgyalási folyamatokban sem vett részt, így a testületekbe sem delegált képviselőt.

A Vajdasági Magyar Szövetségnek az előző időszakban 11 képviselője volt, most viszont csak 9 helyet tudhat magáénak.

Ki ülhet az elnöki székbe?

A vajdasági parlament elnöki székében csaknem húsz évig a Vajdasági Magyar Szövetség politikusa ült. 2008 és 2012 között Egeresi Sándor volt a képviselőház elnöke, 2012 és 2023 ősze között pedig Pásztor István, aki haláláig, csaknem 12 éven át töltötte be a tisztséget. A kérdés most az, hogy a választási eredményeket követően, s annak tudatában, hogy az ellenzék nem kíván részt venni a munkában, ki ül majd az elnöki székbe.

Sajtóértesülések szerint ifj. Juhász Bálint lehet az egyik jelölt, amennyiben marad a hagyomány, és a Szerb Haladó Párt meghagyja ezt a pozíciót „leghűségesebb koalíciós partnerének”.

Tekintettel arra, hogy a VMSZ még abba is belement, hogy a belgrádi önkormányzati választásojon képviselőjük a Szerb Haladó Párt listáján szerepeljen, a Szerb Radikális Párt képviselőivel egyetemben, elképzelhető, hogy cserébe meghagyják nekik az elnöki posztot a tartományban.

Kettővel kevesebben vannak, mint korábban

Kettővel kevesebben vannak, mint korábban, de mégis számítanak a házelnöki posztra, ha megkapják, akkor közülük kerül ki az új házelnök. A középen derülő úr Juhász Bálint, aki eddig még nem válaszolt a BALK által feltett kérdésre (Forrás: VMSZ)

Pontosat azonban nem lehet tudni, tekintettel arra, hogy szinte teljes a hírzárlat, és csak sejteni lehet, hogy a tartományi parlament ülése azt követően folytatódhat, hogy megalakul a köztársasági kormány (az ígéretek szerint még május 1-je és az ortodox húsvét előtt), de az is elképzelhető, hogy Vajdaság a június 2-án esedékes fővárosi választások után kerül csak sorra.

A BALK kereste ifj. Juhász Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség listavezetőjét, kérdésünkre viszont, miszerint mi a véleménye arról, hogy ennyi ideig elhúzódik a tartományi parlament elnökének megválasztása és a testületeinek felállítása, Juhász Bálint a cikk elkészültéig nem válaszolt.

Már csak Észak-Szerbia van

– A Szerb Haladó Párt, amikor Vajdaságról volt szó, a nagy reklámpannókon azt hirdette, hogy Vajdaság jobbat érdemel, és ennek a szlogennek a szárnyán jutottak hatalomra annak idején. Így tudott Igor Mirović a vajdasági kormány élére állni

– emlékeztetett Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, aki szerint a kormányzat ezt az elmúlt ciklusban úgy képzelte el, hogy a tartományi parlament alárendelt szerepet játszik a belgrádi döntéshozóknak, így aztán vajdasági részről semmilyen önálló kezdeményezést sem tettek Belgrád felé ebben az időszakban.

– Nagyon ügyesen becsomagolták Mirovićék Vajdaságnak járó 7 százalékos adóvisszatérítést. A nagyberuházásokon keresztül mintegy jóváhagyták, hogy ezzel megkapta Vajdaság, ami jár neki, így ez a pénz soha nem folyt be a tartományi költségvetésbe

– mondta a BALK-nak Csonka, aki szerint az is tetten érhető volt, hogy ha köztársasági szinten erősítették a kapcsolatokat Kínával, Fehéroroszországgal, vagy a boszniai Szerb Köztársasággal, ehhez a tartomány is csatlakozott. Az is előfordult, hogy a tartományi költségvetésből újítottak fel kolostorokat Szerbiában.

– Megváltozott a narratíva. Már ki sem mondják, hogy tartomány, hogy Vajdaság, hanem Észak-Szerbiaként, Szerb Vajdaságként emlegetik ezt a térséget. Bevezették a Szerb Vajdaság zászlaját, múzeumot csináltak, érezhetően megváltozott a retorika. Ami Vajdaságot jellemezte, mint multikulturális közösséget, amely Európa-párti volt, az fokozatosan kikopott a közbeszédből

– állapította meg Csonka, aki szerint a vajdasági választásokat az önkormányzati választások szintjére szorították le.

– Eljutottunk odáig, hogy a Szerb Haladó Párt és koalíciós partnerei, a VMSZ-el az élen, a tartományi parlamentet teljes mértékben alávetették annak, hogy miként alakul meg a köztársasági és a belgrádi vezetés. Jogszerűtlenül szakították meg az ülést. Az alakuló ülést megkezdték, szünetet rendeltek el, majd senki sem tért vissza. Annyit legalább kellett volna tenni, hogy megállapítsák, hogy nincs kvórum, de szándékosan csináltak egy jogi vákuumot, hogy legyen idejük kivárni, amíg megkapják Belgrádból az utasítást, hogy mit is kell tenni, és hogyan töltik majd be a tisztségeket, vagyis a zsákmánypolitika szerint kinek milyen pozíció jut

– mondta a VMSZ-szel szemben álló VMDK vezetője, aki szerint feltételezhető, hogy a belgrádi választások után csomagban beszélik majd meg, hogy melyik pozíciókat ki tölti be, és csak ezután kerül majd sor a csúcsvezetés megválasztására. Csonka hangsúlyozta, hogy ami történik, az a tartományi választásokról szóló törvénynek, a statútumnak, ügyrendnek a megsértése és sárba tiprása, de alkotmányos törvényeket is sértenek, mert nem alakították meg törvényes határidőn belül a parlamentet.

Csonka Áron, a VMDK elnöke

Kép forrása: RTV, screenshot

A vajdasági magyar párt vezetője szerint „mindez azonban senkit sem érdekel, mert megvan a többségük, és az igazságügy is a kezükben van. Addig manipulálnak, ameddig csak akarnak”.

– Harmadrendű szerepet kapott a tartomány. Még Belgrád is fontosabb, mint Vajdaság, miközben az utóbbiban majdnem 2 millió polgár él, és ezek az emberek is megérdemelnék, hogy az új tartományi adminisztráció elkezdje a munkát. Az ügyvivői kormány teszi a dolgát, folytatódnak az ellenőrizetlen folyamatok, lubickolhatnak benne, amíg fel nem áll egy olyan kormány, amely esetleg felelősségre vonná őket

– mondta Csonka, aki szerint ebben a helyzetben bármi elképzelhető, még az is, hogy a VMSZ Belgrádban a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Radikális Párttal, az Eskütevőkkel (Zavetnici), és más szélsőjobboldali szervezetekkel indul egy listán, ami azt jelenti, hogy a kormánykoalíció ebben a felállásban indul majd az önkormányzatokban is, vagyis a magyarok és a radikálisok is a haladók listáján szerepelnek.

A VMSZ-szel ellenlábas VMDK elnöke szerint ez a vajdasági magyarság számára nagyon veszélyes, mert ezáltal a radikálisok a magyar többségű önkormányzatokban is pozíciókhoz juthatnak.

A VMDK vezetője szerint a VMSZ ezzel hatalmas kárt okoz, mert a saját szavazóbázisát is becsapja, alárendeli magát ugyanis a Szerb Haladó Pártnak, és mindezt azért, mert már nincs saját ideológiája, csak az egyetlen cél maradt, hogy hatalmon maradjon.

Vajdaság az igazi áldozat

Hasonlóan vélekedik a kérdésről Öreg Anna, a Szabad Polgárok Mozgalmának tartományi elnöke, köztársasági parlamenti képviselő is, aki a BALK-nak azt mondta, hogy szerinte a február 9-e óta tartó szünet azért húzódott el, mert meg kell állapodniuk, hogy ki lesz a vajdasági parlament elnöke.

– Ez a játszma a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség között zajlik. A döntéshozatalhoz nyilván a VMSZ-nek hűséget kellett fogadnia, a belgrádi listán keresztül. A történelem során először fordult elő, hogy a VMSZ egy listán van a Szerb Radikális Párttal

– mondta Öreg, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a június 2-án sorra kerülő belgrádi önkormányzati választásokon Pásztor Bálint és Vojislav Šešelj neve egyazon listán szerepel.

– Mégpedig azzal az elítélt háborús bűnössel, aki a vajdasági magyarokat egy szendviccsel akarta kiűzni a kilencvenes években… Ha ez nem a hűség bizonyitéka, akkor valóban nem tudom, hogy mi más lehetne. Ez a játék pedig sokat elárul arról, hogy mennyit jelent a tartományi parlament mindkét párt számára

– mondta Öreg, aki szerint ebben a játszmában maga Vajdaság az igazi áldozat.






Mini közvélemény-kutatás

Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.


Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.


[ays_poll id=132]




BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap