A boszniai védelmi miniszter többször is a „ruszki kampovi”, vagyis az "orosz táborok" kifejezést használta a tavalyi ominózus leleplezésével kapcsolatban. Azt is bejelentette, hogy négy fajta...
Magyar szempontból kimondottan érdekes lehet, hogy Dodikot elkápráztatta az igencsak fejlett fehéroroszországi mezőgazdasági gépgyártás, és ezért bizonyos megállapodásokat máris kötöttek. Magyarország jelentős segítséget adott a boszniai...
Egy ukrán üzletember petrinjai megafarmjáról már írtunk a BALK-on, de a friss hírek szerint Jurij Koszjuk, akit gazdasági körökben európai csirkekirályként ismernek, további három baromfifarmot tervez...
Világos, hogy a nyugati országok továbbra is a kettős beszédet és a kettős mércét alkalmazzák a Balkánon: ösztönzik ugyan a demokratikus úton történő haladást, miközben támogatják...
A boszniai szerb kormány határozatában rögzítette, hogy egy külföldi jogi személy részvényeinek aránya meghaladhatja a 49%-ot az ottani hadiipari társaságok alaptőkéjében a termelés tervezett beindítása, a...
Az Uljanik hajógyár fénykora a hetvenes években volt, a nagy tartályhajók építésének korában, amikor a hajógyár kifejlesztett egy különleges eljárást, amelynek lényege az volt, hogy a...
„Aki uralja a múltat, uralja a jövőt is. Aki uralja a jelent, uralja a múltat is.” Ezt a George Orwell idézetet az Európai történelmi tudatról szóló...
Szerbiára nagyon jellemző módon az uniós parlamenti határozat egy csúsztatás által ultimátummá aljasult, és ilyen értelemben már alkalmassá vált egy történelmi hasonlat megvonására, és miután a...
Az ellenzék a saját győzelmének tekinti, hogy az utóbbi tizenkét évben - vagyis Vučić kormányzásának idején - az alakuló ülésen először nem választottak parlamenti elnököt, illetve...
A Koszovói Központi Bank kormányzója úgy fogalmazott, hogy a dinár használatának megszüntetésére azért volt szükség, mert Szerbia illegálisan finanszírozza a koszovói szerb önkormányzatokat, és kamionokkal küldte...
Az amerikaiak véleménye azért fontos, mert az Egyesült Államok a koszovói albánok legfőbb szponzorának számít, Washington támogatása nélkül ugyanis soha nem jött volna létre az a...
Máskülönben Kockásországban a nap videója a spliti Vladimir Nazor V. gimnázium érettségi bálja volt. A tanári kar egy komplett revüműsorral kedveskedett a végzős diákoknak
Szerbia több, mint százezer szerbet tart el a valamikor hozzá tartozó déli tartományban, majdnem hetvenezret fizetések formájában, további harmincezret pedig nyugdíjak és egyéb juttatások által, aminek...
A szerbbarát Richard Grenell arra figyelmeztetett, hogy a Biden-adminisztráció és az amerikai szenátus nem nézheti ölbe tett kézzel a koszovói miniszterelnök nemzetközi követeléseket figyelmen kívül hagyó...
Trump alatt a cracking a fénykorát élte, és ennek eredményeképpen az Egyesült Államok LNG-importőrből kiszállítóvá vált. A jövedelmező biznisz útjában az olcsó orosz földgáz állt, ezért...
A sorkatonai szolgálat helyreállításának igazán nincs semmi akadálya, mert az egyébként is militáns hangokat pengető Vučević leendő miniszterelnökként aligha utasítja vissza azt, amit védelmi miniszterként előkészített,...
Az amerikai védelmi minisztérium Biztonsági Együttműködési Ügynökségének közleményében az szerepel, hogy Horvátország nyolc Black Hawk helikoptert kért. A BALK olvasói számára ez a közlés nem hat...
A déli gázhálózati összeköttetés az egyetlen olyan projekt, amely alternatívát jelent a Szerbián keresztül Bosznia-Hercegovinába érkező orosz gázzal szemben. Ez a fontos energetikai-, külpolitikai és gazdasági...
Az Árukereső internetes oldal szerint ez a termék, amely a 24132-es számot viseli, Magyarországon is forgalomban van, legalább nyolc kereskedelmi hálózat kínálatában szerepel, köztük a legismertebbekében...