Van-e „szerb Magyar Péter”, aki a rezsimmel szakítva megrendítheti Aleksandar Vučić hatalmát? A válasz egyre inkább az, hogy nincs — legalábbis nem abban a formában, ahogyan...
A szerbiai helyihatósági választások nemzetközi produkcióvá fejlődnek fel, megfigyelők Európából, republikánusok Amerikából, és egy rendszer, amely soha nem akar véget érni. A díszlet most is készen...
A szerb ellenzék legnagyobb pártja bemutatta a „Szerbia 2030” programot, amelyben békét, igazságot és működő államot ígér – vagyis mindazt, amit a jelenlegi rendszerben hiába keresnek...
Szerbiában már a legkisebb települések önkormányzati választásai is országos jelentőségű politikai játszmákká váltak. A hétvégén három községben tartanak voksolást – látszólag helyi ügyekről döntenek, valójában azonban...
A Szerb Köztársaságban megtartott előrehozott elnökválasztás nem hozott meglepetést: a Milorad Dodik vezette SNSD jelöltje, Siniša Karan győzött — legalábbis az eddigi adatok szerint. Az ellenzék...
Öreg Anna, a Szabad Polgárok Mozgalmának köztársasági képviselője nyíltan követeli, hogy hozzák nyilvánosságra: ki és milyen indokkal rendelte el a hónapokon át tartó megfigyelését, amely –...
Újvidék városa emlékművet kíván állítani a vasútállomási előtető leomlásában elhunyt 16 áldozat emlékére, ám a kezdeményezést a kezdetektől éles bírálatok kísérik: az ellenzék és a diákok...
Belgrád szívében továbbra is feszültség uralkodik: a szerb parlamentben a vezérkari épület sorsa és a választói névjegyzék körüli viták zajlanak, az épület előtt egy éhségsztrájkoló édesanya...
Egy 70 éves férfi fegyveres és gyújtogatási támadást hajtott végre a szerb parlament előtt felállított sátrak ellen, súlyosan megsebesítve egy kétgyermekes családapát. A szerb elnök terrorcselekményről...
Miközben Aleksandar Vučić kínai látogatásán futurisztikus ígéretekkel – például repülő autókkal – próbálja erősíteni nemzetközi pozícióját, odahaza egyre nő az elégedetlenség: Újvidék utcáin diákok és civilek...
Milorad Dodik ismét a nép akaratára hivatkozik, miközben a Nyugattal és a szarajevói intézményekkel szemben pozicionálja magát: október 25-én népszavazást tartanak arról, elfogadják-e a boszniai Szerb...
Ana Brnabić szerb házelnök kijelentése, miszerint az újvidéki vasútállomás tetőszerkezetének összeomlása „tervezett diverzió” és „színes forradalom” kezdete volt, hatalmas politikai vihart kavart Szerbiában. Az ellenzék azonnali...
Újvidék városi képviselő-testülete elfogadta Žarko Mićin polgármester kezdeményezését, amely emlékművet állítana a leomlott árkád tragédiájának áldozatai számára. Az ellenzék kivonult az ülésről, mivel úgy vélték, a...
Az újvidéki közgyűlés kulturális tanácsa elfogadta Žarko Mićin polgármester javaslatát, hogy emlékművet állítsanak annak a 16 embernek, akik a vasútállomáson történt baleset során vesztették életüket. Az...
Minden valamire való ellenzéki képviselőcsoport igennel válaszolt a felkérésre, hogy bojkottálják a parlament munkáját. Vučić elnök viszont Sevillából azt üzente, hogy hajrá, zseniális, alig várja, hogy...
A zaječari Városi Választási Bizottság elutasította az ellenzék által a 2024. június 8-i önkormányzati választásokkal kapcsolatban benyújtott mind a 78 kifogást. A választási bizottság Kosjerićben is...
Az ellenzék szerint a kormányzat teljes mértékben elcsalta a helyhatósági választásokat Zaječarban, ezért nem hajlandók elfogadni a választások részleges megismétlését, és követelik a vasárnapi voksolás érvénytelenítését,...
A legjelentősebb ellenzéki párt vezetője szerint a haladók rosszabb eredménnyel zártak, mint négy évvel azelőtt, nem segített nekik sem a teljes médiakontroll, sem a szavazatok vásárlása,...
A 2024. június 8-án megtartott helyhatósági választásokat Zaječarban és Kosjerićben rendkívüli társadalmi és politikai feszültségek árnyékolták be, amelyeket súlyos visszaélésekkel összefüggésbe hozható gyanús esetek kísértek. A...