Connect with us

Horvátország

A HDZ nyert, a szociáldemokraták végeztek a második helyen

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Kormányt alakítani egyedül egyik párt sem tud, a harmadik és negyedik helyen viszont két olyan párt végzett, amely nem szimpatizál sem a HDZ-vel, sem a szociáldemokratákkal, így bizonyos értelemben patthelyzet alakult ki, amelynek a feloldása nem lesz könnyű

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A horvát választások eredménye, a HDZ nyert, a szociáldemokraták futottak be a második helyen
A horvát választások eredménye, a HDZ nyert, a szociáldemokraták futottak be a második helyen (Forrás: Index.hr)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Nem történt meglepetés a horvátországi parlamenti választásokon, a két nagypárt esetében szinte az előrejelzéseknek megfelelő eredmény született. Kormányt alakítani egyedül egyik párt sem tud, a harmadik és negyedik helyen viszont két olyan párt végzett, amely nem szimpatizál sem a HDZ-vel, sem a szociáldemokratákkal, így bizonyos értelemben patthelyzet alakult ki, amelynek a feloldása nem lesz könnyű.

Az első kettő: a HDZ és a szociáldemokraták

A szavazatok 99,3 százalékának összeszámlálását követően a fenti/lenti képen látható eredmény alakult ki a horvátországi választásokon, ahol a Horvát Demokratikus Közösség koalíciója lépéselőnyben van a szociáldemokratákkal, illetve az „Igazság folyói” (Rijeke pravde) baloldali tömörüléssel szemben.


A HDZ 61 mandátumot szerzett a 151 tagú parlamentben, a baloldalnak, vagyis a szocdemek köré tömörülő pártoknak ugyanakkor csak 42 mandátum jutott. Ebből az következik, hogy egyik párt sem szerezte meg a kormányalakításhoz szükséges 76 mandátumot, ezért nehéz kormányalakítási tárgyalások várhatók.

A nyitóképet a horvát Indextől kölcsönöztük. A grafika érdekessége, hogy a második helyen végzett szocdemeknél nem Peđa Grbin pártelnök képe látható, hanem a köztársasági elnöké, Zoran Milanovićé, ami azzal magyarázható, hogy az „Igazság folyói” tömörülés, és maga Grbin is őt tekintette miniszterelnök-jelöltnek.

A horvát parlamenti "patkó"

A horvát parlamenti „patkó” (Forrás: HRT)

Az „ellenséges tábor”

A harmadik helyre a Hazafias Mozgalom futott be, ami 14 mandátumot jelent, a negyedik helyre pedig a Most (Híd) pozícionálta magát 11 mandátummal, eddig mindkettő ellenséges magatartást tanúsított mind a kormányzó Horvát Demokratikus Közösséggel, mind a szociáldemokratákkal szemben.

Ötödik lett a Možemo! (Bírunk!), amellyel kapcsolatban az a találó megjegyzés hangzott el az előző választások alkalmával, hogy egy „görögdinnye” pártról van szó, amely „kívül zöld, belül vörös”. Ebből kifolyólag ők nagyon erősen a szociáldemokraták felé hajlanak.

És a többiek…

A hatodik-hetedik helyen két lokális párt/mozgalom végzett, a balközép Isztriai Demokratikus Gyűlés (Istarski Demokratski Sabor) és a Varazsd környéki területekre korlátozódó Északi Független Platform (Nezavisna Platforma Sjever), nekik 2-2 mandátum jutott.

A nyolcadik lett egy mandátummal egy ugyancsak lokális tömörülés, a Fókusz Köztársaság, amely szintén a Zágrábtól északra eső területek népét képviseli.

A 151 mandátum úgy jön össze, hogy a horvát parlamentben nyolc mandátumot tartanak fenn a kisebbségek számára, ebből egy mandátum jár a magyaroknak.

A horvátországi választások után kialakult helyzetet délutánra várható cikkünkben részletesen is elemezzük.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap