Connect with us

Koronavírus

AZ UTOLSÓ ÉJSZAKA: Megszűnik a rendkívüli állapot, de továbbra sem szabad az ölelés

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

szerb parlament
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc

A szerb parlament nem sokkal este kilenc óra előtt megszavazta a március 15-e óta fennálló rendkívüli állapot feloldását. Mindebből arra lehet következtetni, hogy beteljesedett a szerb elnök jóslata. Aleksandar Vučić a Pink Televízió vasárnap esti műsorában jelezte, hogy csütörtöktől megszűnik a kijárási tilalom. Senki se kérdezze, hogy vajon miből sejtette!

Mi szűnik meg?

Megszűnik a kijárási tilalom, miután a szerb képviselőház megszavazta a kormány indítványát, tehát ez volt a kijárási tilalom utolsó éjszakája.

A döntést követően a 65 évnél idősebbeket kiengedik az utcákra, vagyis a nyugdíjasok elmehetnek sétálni, de buszra egyelőre nem szállhatnak.

Törvénnyel ezentúl ugyan már nem tiltják nekik a sétát, de ennek arra kérik őket, hogy az idő nagy részét inkább töltsék otthon.

A rendkívüli állapot feloldásával helyreáll a többiek mozgásszabadság is, a katonákat pedig visszarendelik a kaszárnyákba.

Ezzel megszűnik a kórházak, a járványkórházak és a migránsokat befogadó létesítmények őrzése is.

A rendkívüli állapot feloldása azonban a gyakorlatban nem jelenti az összes tilalom eltörlését.

Mi lesz továbbra is tilos?

A rendkívüli állapot megszűnését követően is fennmarad a járványügyi vészhelyzet és a gyülekezési tilalom.

Hiába tűzték ki tehát június 21-re a parlamenti és önkormányzati választásokat, a pártok egyelőre nem tarthatnak választási nagygyűléseket.

Aleksandar Vučić szerb elnök szerint májusban biztosan nem, utána meg majd kiderül.

Ez azzal indokolható, hogy továbbra is kötelező az egymás közötti két méteres távolság betartása.

Vagyis továbbra is kerülni kell a társasági érintkezés bizonyos formáit – az ölelést és a kézfogást.

A mozik és a színházak május 31-ig biztosan nem kezdik meg működésüket.

Az iskolában nem tartanak órákat, csak ügyelet lesz: ezzel segítik a szülőket, akiknek dolgozniuk kell.

Az egyetemek csak május végén vagy június elején fogadják a hallgatókat, ám csak azokat, akik vizsgáznak vagy laboratóriumi gyakorlatokon vesznek részt.

Csoportosulni csak óvatosan lehet

A szabadban legfeljebb csak 20 ember csoportosulhat, és nem tarthatnak sporteseményeket közönség előtt.

Esküvők, keresztelők vagy a születésnapok nyilvános megünneplése csak június 15-től lehetséges.

A tömegközlekedés a legtöbb városban beindul, de csak azok utazhatnak, akiknek havi vagy más bérletük van, és igazolni tudják, hogy dolgozni mennek.

A tömegközlekedési eszközök “hadrendbe állításának” második szakasza akkor kezdődik, amikor felengedik az egyetemistákat a buszokra, a harmadik szakasz pedig a közép- és kisiskolások buszoztatása.

A nyugdíjasok csak ezt követően, a negyedik szakaszban szállhatnak majd buszra.

A tömegközlekedési eszközökön, az éttermekben és a kávéházakban továbbra is kesztyűt és maszkot kell viselni, és tartani kell a két méteres távolságot.

Az orvosok szerint továbbra is érvényben vannak az alapvető védőintézkedések – mint például a kézmosás vagy a munkafelületek fertőtlenítése.

A koronavírus erre is megtanított bennünket.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Horvátország

KORONAVÍRUS: Öt fertőzött spanyol járt-kelt Dubrovnikban, majd elment bevásárolni, de nem botlottak Indiana Jonesba

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

indiana uj
Indiana Jones Dubrovnikban
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 1 perc

Horvátországban öt spanyol állampolgárt azzal gyanúsítanak, hogy végigsétáltak Dubrovnikon, pedig tisztában voltak azzal, hogy pozitív a koronavírus-tesztjük. A bíróság nem rendelte el előzetes letartóztatásukat, ám az ügyészség nem ért egyet a döntéssel, amit az interneten ország-világ tudtára adott.

Beteg spanyolok

Az eset még a júliusban történt, de a hír csak most került nyilvánosságra.

Az ügyészség szerint megalapozott a gyanúja annak, hogy az érintett öt spanyol állampolgár – akik mindannyian 1996-ban születtek – július 22-én este fél kilenc körül a dubrovniki utcákon jártak-keltek, bár tisztában voltak azzal, hogy a repülőtéren végzett gyorsteszt kimutatta náluk a vírust, ami miatt az illetékes járványügyi szakember házi karantént rendelt el számukra.

Ők azonban elhagyták kijelölt tartózkodási helyüket, elmentek a városba, ahol be is vásároltak, és ezáltal más személyeket is veszélyeztetettek. Az esetet a házi karatén betartását felügyelő rendőrök vették észre.

A zágrábi Index hírportál szerint az illetékes ügyészség úgy véli, hogy a spanyolok a karantén elhagyásával a fertőző betegségek terjesztésének és továbbadásának bűncselekményét követték el.

Közben feltűnt Dubrovnikban Indiana Jones, azaz Harrison Ford is, de ő nem terjesztett semmiféle betegséget, és valószínűleg nem találkozott az öt “spanyol beteggel” sem, miután őt a napokban kapták lencsevégre az Adria egyik gyöngyszemének számító városban.

Európa tovább romlik

Az ECDC (Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ) legújabb térképe szerint a betegség egyre nagyobb méreteket ölt Európában és Horvátországban is, ahol a tengerpartot követően a főváros, Zágráb is besárgult.

KORONAVÍRUS: Öt fertőzött spanyol járt-kelt Dubrovnikban, majd elment bevásárolni, de nem botlottak Indiana Jonesba

Zágráb városa után a leginkább veszélyeztetett térségnek Split- Dalmácia, Zágráb, Šibenik- Knin, Zára és Dubrovnik– Neretva megye számít.

Horvátországban az utóbbi 24 órában 333 új esetet regisztráltak, ezzel 1552-re emelkedett az aktív megbetegedések száma. Jelenleg 192-en vannak kórházban, ebből 19-en lélegeztetőgépen, három ember pedig elhunyt.

Házi karanténban 4568 személy tartózkodik, kivéve az öt spanyolt.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava