Brüsszelben – nem alaptalanul – attól tartanak, hogy a Kreml-párti politikus lesz Orbán Viktor kormányának bukása után Moszkva új „trójai falova” az EU-ban és a NATO-ban.
A szerbiai választások ismét bebizonyították, hogy a végeredmény nem feltétlenül ott születik, ahol a szavazatokat számolják, hanem ahol kimondják. Aleksandar Vučić ezúttal is magára vállalta a...
Forradalom helyett polgári gyűlések. Az egyetemi hallgatók az emberektől azt várják, hogy vegyék a kezükbe a sorsuk alakítását, és kezdjenek el aktívan tenni a közösségükért. Így...
A közvélemény-kutatások adatai szerint Edi Rama, jelenlegi szocialista miniszterelnök történelmi győzelmet aratott sorozatban negyedik ciklusát megnyerve. Rama EU-párti platformon indult, és 2030-ra EU-tagságot és EU-útlevelet ígért...
A Danas napilap értesülései szerint Szerbia importból szerzi be az új "miniszterelnököt", nem is akárhonnan, egyenesen az Egyesült Államokból. Ilyesmire már volt példa a "nagy előd",...
Az április elsejei találkozón várhatóan aláírják az új boszniai koalíciós megállapodását, amelynek részleteit a megbeszélés során pontosítják majd. Az eddigi információk alapján mindhárom fél elkötelezett Bosznia-Hercegovina...
Újvidék új polgármestere Žarko Mićin lett, akit rendőri védelem mellett választottak meg, miközben az ellenzéki képviselőket kizárták a folyamatból. A városban erős tiltakozás zajlott, a demonstrálók...
– Amennyiben a polgár megkérdezi, hogy hol van a Fidesz, melyiket kell beikszelni, akkor nyilván az aktivista ebben segít. De olyan, hogy az aktivista azzal megy...
Szerbiában ezúttal sem választásokra, hanem választási átverésre készülnek, amit arrafelé „izborni inženjering” néven emlegetnek, amit "választási mérnökösködésnek" lehetne fordítani, ezzel akarják a csalást szalonképes ruhába öltöztetni....
Egyre inkább "szárba szökken" a szerbiai demokrácia. Az ellenzéki Szabadság és Igazságosság Pártjának helyi szervezetei hívták fel először a figyelmet arra, hogy több településen is „létezik“...
A szerb elnök majdnem hét percet kibírt, hogy ne ossza ki és ne alázza meg a műsorvezetőt, ami visszatérő szórakozása mindig, amikor az állami televízió, főleg...
Szijjártó Péter szerint nyilvánvaló, hogy nem csak az oroszok próbálnak meg befolyást szerezni a nyugat-balkáni térségben, hanem mások is. A külügyminiszter ezen mások közé sorolta az...
A horvát miniszterelnök a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián már úgy nyilatkozott, hogy megdöbbentette Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető börtönben bekövetkezett halálának híre, de Oroszország Ukrajna elleni agressziója...
Két nappal ezelőtt Alekszej Navalnij meghalt egy orosz börtönben – ha kiadnak, engem is ugyanúgy kicsinálnak, mint őt. A fehéroroszországi diktatórikus rezsim könyékig véres – az...
Világos, hogy a nyugati országok továbbra is a kettős beszédet és a kettős mércét alkalmazzák a Balkánon: ösztönzik ugyan a demokratikus úton történő haladást, miközben támogatják...
KARÁCSONY: Sajnos, ez egy nagyon világos felkiáltójel, hogy Magyarországon, Budapesten, az ehhez hasonló beruházást, amilyet a kormány tervez, mindenképpen meg kell, hogy akadályozzunk
Ismételten bebizonyosodott az, amit gyakran hangoztatunk, tudniillik, hogy a horvátok kimondottan keveset tudnak Magyarországról, és őszintén szólva nem is érdekli őket, hogy mi történik a szomszédban
Szerbiára nagyon jellemző módon az uniós parlamenti határozat egy csúsztatás által ultimátummá aljasult, és ilyen értelemben már alkalmassá vált egy történelmi hasonlat megvonására, és miután a...
Az oroszok testületileg azt vallják, hogy Szerbiában sokkal egyszerűbb egy vállalkozás elindítása, mint az orosz kivándorlók másik fontos célpontjának számító Törökországban. Az is sokat számít, hogy...