Horvát hadiipari magánkezdeményezés Boszniában, és egy fegyvergyár szétlopásának története

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Mathias Zubak, Zvonko Zubak fegyverkereskedő fia 5,5 millió euróért sikeresen megvásárolta a bosznia-hercegovinai Vitez város mellett elhelyezkedő Vitezit robbanóanyag és lőporgyárat. Pontosabban azt, ami az egykor Slobodan Princip Seljo jugoszláv néphős nevét viselő, a régióban legnagyobbnak és legkorszerűbbnek számító robbanóanyag gyárból megmaradt.

A gyárat a háborút követően lopták szét, a felszerelés egy része valahogy Szerbiába került, aztán agyonprivatizálták, amiben a hercegovinai horvátok is jeleskedtek, és ennek során egyes gépsorok Allahnak hála, a messzi Iránban végezték.

A Balkánon semmi sem egyszerű, a hadiipar főleg nem

A kisebbik Zubaknak, meg nem nevezett svájci és német partnereivel merész tervei vannak. Nemcsak a gyár hagyományos termelését akarja feltámasztani haló poraiból, de Vitezben ismét csak meg nem nevezett típusú harcjárműveket számít gyártani.

Az idősebb Zubakról itt most nem lesz szó, attól függetlenül, hogy fiára valószínűleg csak a bonyolítást bízta. Zvonko Zubak története megérdemel egy teljes írást, de erre majd az uborkaszezonban kerül sor.

Szóval ahhoz, hogy Mathias Zubak et al. megkezdje a gyár felújítását illetve beindítsa a termelést, két engedélyre van szüksége a bosznia-hercegovinai Föderáció kormányától és a szövetségi energiaügyi, bányászati és ipari minisztériumtól.

Ezek az engedélyek azonban sehogy sem akarnak megszületni, a bosznia-hercegovinai bürokrácia – akárcsak isten malmai – igencsak lassan őröl, ám miután a Balkánon vagyunk, újabb érdekes mozzanatok is megjelentek.

A Vitezit ismeretlen személyazonosságú, volt igazgatója néhány létesítményt ugyanis bérbe adott saját magának, majd ezeket ügyesen bérbe adta az akkor állami tulajdonban lévő gyárnak.

Kapcsolódó cikk

SOK PÉNZRŐL VAN SZÓ: Szerbia felvásárolja a boszniai szerbek hadiipari cégeit

Nyilván megtetszhetett neki az üzlet, mert körülbelül egy évvel ezelőtt, amikor világossá vált, hogy Zubak komolyan érdeklődik a Vitezit iránt, kérvényezte a travniki bíróságon tulajdonjoga bejegyzését, a kérdéses létesítmények felett.

A travniki bíróság ezt elutasította, mert nem fizetett értük semmit, így nem formálhatott jogot ezek tulajdonára. Hogy-hogy nem, egy év leforgása alatt változott a leányzó fekvése, és a bíróság úgy döntött, hogy tulajdonjoga van a Vitezit berendezései felett. Az ítélet jogerőre emelkedett, Zubakék pedig örjönghetnek kedvükre.

Jelen esetben két megoldás lehetséges, vagy perelnek, ami többéves bírósági eljárással járhat, vagy kivásárolják az urat. Legszívesebben valószínűleg lelövetnék, de a mai világban ez egy kicsit cikis, így, azt hiszem fizetni fognak, mert a konjuktúra még belátható ideig ugyan tartani fog, de az idő ebben az esetben pénz, méghozzá nagyon sok pénz.

Az ún. kompozitlőporokat (is) gyártó Vitezit eme termékének kilója ugyanis az ukrajnai háború előtti 16 euróról ennek háromszorosára, azaz 45 euróra szökött. Miután a kompozit lőpornak nevezett katyvasz előállításához – amit rakéta hajtóanyagnak használnak -, a raktárban mintegy 700 tonnányi nyersanyag van, és Zubakék rendelkeznek NATO-licenccel, csak ezen lazán 31,5 millió eurót lehetne keresni.

A Vitezit gyár madártávlatból (Forrás: Žurnal)

És hol van még a civil és katonai rendeltetésű robbanóanyag, amit régebben „vitezitként” emlegettek a volt jugoszláv szövetségi államban, mármint Bosznia-Hercegovinában.

E sorok írója is megismerkedett vele a gyalogsági kiképzés során, amikor is a robbanóanyag-rúdba előbb kihegyezett ággal lyukat kellett fúrni, majd ide behelyezni a gyutacsot, amit előzőleg utászfogó használatával akkurátusan elláttunk lassú égésű kanóccal. A filmekkel ellentétben a kanócot elég nehéz meggyújtani, de hát az élet ilyen, tele van csalódással.

Oroszellenes szankciók, mese a majomról

Ugyanezt, ti. hogy az élet tele van csalódással, nyilván az Európai Tanács is megtapasztalhatta néhányszor. Mit láttunk, elfogadták az Oroszország elleni 13. szankciócsomagot, amely állítólag az orosz sereg és hadiipar képességeit igyekszik visszafogni?

Ha tudjuk, hogy a tagállamok árucseréje Oroszországgal az elmúlt években növekedett, konkrétan a horvát is, egy évvel az ukrajnai invázió előtt ugyanis a horvát vállalatok 204 millió euró értékben exportáltak árut Oroszországba, 2022-ben ez 182 millió euróra csökkent, míg a tavalyi tizenegy hónapban 209 millió eurót tett ki.

De ugyanez vonatkozik Lengyelországra, a balti államokra, stb. Viszont, ami a legdühítőbb, mert azért az export növekedést még lehet a nem szankcionált áruk forgalmával magyarázni, mint például a horvátok esetében a gyógyszerek kivitelével, ami a horvát export megközelítőleg 60 százalékát képezi, hogy a mi pénzünkön épül-szépül India.

Senki sem dicsekszik vele, de a számok nem hazudnak. India korábban is szállított kőolajtermékeket Európába, de 2022-től exportja gyorsan növekedni kezdett. Ha 2021-ben az indiai finomítók 2,6 millió tonna dízelüzemanyagot és 3,8 millió tonna sugárhajtómű-üzemanyagot adtak el az európai vállalatoknak, akkor 2023-ban a teljes szállítás majdnem megháromszorozódott – 11,1 millió tonna dízelüzemanyagra és 6,6 millió sugárhajtómű-üzemanyagra.

A dízel üzemanyag különbsége 8,5 millió tonna – ez több mint egyharmada annak a szállításnak, amelyet Oroszország korábban Európa irányába realizált.

Az indiai kereskedelmi és ipari minisztérium szerint az indiai vállalatok üzemanyag-értékesítésből származó bevételei Európában 2023-ban közel négyszeresére, 14,8 milliárd dollárra nőttek.

Ha valakinek nem világos, hogy miért fontos ez: India nem kőolajtermelő ország. Olcsón megvásárolja az orosz kőolajat, elvégre ők is BRICS-ek, feldolgozzák és továbbadják jó pénzért, nekünk, balekoknak. Ennyit a szankciókról.