Az alkalmi beszédben elhangzott az is, miszerint jó kérdés lehet, milyen „nyelv” az, amelyet ő használ: globális, avagy nemzeti? Továbbgondolva ezt: megállapítást nyert, hogy maga Cs....
Szlovákia a merénylet után: feszültség és remény. A lakosság a helyzet romlására számít, de a politikai megbékélés varázsszavak használatával elősegíthető. Vajon sikerül-e a szlovák politikusoknak és...
Ha netalán kihalljuk a lehetőséget Aleksandar Vučić hétvégi felszólalásából, miszerint a Szerbiai Haladó Párt „VMSZ-es testvérei” három, de akár négy önkormányzatban is győzhetnek hogy a június...
Közösen megállapították, hogy Várhelyi Olivér korábbi nyilatkozatai teljes tisztelettel adóznak az áldozatok iránt, és semmiképpen sem kérdőjelezték meg az 1995-ös srebrenicai népirtással kapcsolatos tényeket. Az egyelőre...
Szjjjártó Péter hangsúlyozta, hogy európai uniós tagországok és egy európai uniós tagjelölt ország együttműködéséről van szó, így tettünk még egy lépést abba az irányba, hogy a...
A török, orosz és kínai állampolgárai turistaként érkeznek Bosznia-Hercegovinába, majd tömegközlekedéssel vagy taxival kiruccannak a horvát határ közelébe, amelyet aztán törvénytelenül próbálnak meg átlépni. A török...
A VMSZ megbízott elnöke a szerb államfővel tartott mostani konzultációt követően közölte, hogy miután Vučić már nem a Szerb Haladó Párt elnöke, ezért a vele folytatott...
Milorad Dodik az orosz Izvesztyija lapnak adott interjúban kijelentette, hogy idén mindenképpen sor kerül Oroszország banjalukai főkonzulátusának megnyitására. A pontos dátum nem ismert, azonban a legfőbb...
A horvát lapok, portálok ma tették közzé Andrej Plenković horvát miniszterelnök friss vagyonnyilatkozatát. Ennek értelmében a miniszterelnök havi nettó fizetése 3262,83 euró (tavaly 3195,56 euró), bruttó...
A szerb elnök elmondása szerint a magyar miniszterelnök elpanaszolta neki, hogy tizenöt éve azt kell hallgatnia Brüsszeltől, hogy Kína hanyatlik, de ez eddig nem történt meg,...
E sorok írója is megismerkedett a "vitezittel" a gyalogsági kiképzés során, amikor is a robbanóanyag-rúdba előbb kihegyezett ággal lyukat kellett fúrni, majd ide behelyezni a gyutacsot,...
Magyar szempontból kimondottan érdekes lehet, hogy Dodikot elkápráztatta az igencsak fejlett fehéroroszországi mezőgazdasági gépgyártás, és ezért bizonyos megállapodásokat máris kötöttek. Magyarország jelentős segítséget adott a boszniai...
Nikola sebtében kerített egy botot, majd barátja ámuló szeme láttára nyomban odaskiccelte a Városliget porába a háromfázisos váltóáramú generátor megoldását. – Ma már tudjuk – kapaszkodjunk...
Egy Szent-Iványi Istvánnal közösen írt korábbi cikkben kifejtettük, hogy a Belgrád-Budapest vasút építése mögött „kizárólag politikai szempontok állnak: ez valójában nem infrastrukturális beruházás, hanem befektetés a...
Dodik a Putyinnal folytatott beszélgetés után kijelentette, hogy Oroszország az elmúlt években figyelmet és türelmet tanúsított a boszniai Szerb Köztársaság iránt, ami azt bizonyítja, hogy Oroszország...
Szijjártó Péter szerint nyilvánvaló, hogy nem csak az oroszok próbálnak meg befolyást szerezni a nyugat-balkáni térségben, hanem mások is. A külügyminiszter ezen mások közé sorolta az...
A horvát miniszterelnök a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián már úgy nyilatkozott, hogy megdöbbentette Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető börtönben bekövetkezett halálának híre, de Oroszország Ukrajna elleni agressziója...
A szerb elnök arról is beszélt, hogy neki államfőként "racionálisan és pragmatikusan" kell hozzáállnia a kérdéshez, amit az a filozofikus megállapítás követett, miszerint "az emberi méltóságot...
Világos, hogy a nyugati országok továbbra is a kettős beszédet és a kettős mércét alkalmazzák a Balkánon: ösztönzik ugyan a demokratikus úton történő haladást, miközben támogatják...