Connect with us

Oroszország

Az ukrán nagykövet szerint Szerbia semleges magatartása az orosz agresszió csendes támogatása

Ukrajna belgrádi nagykövete szerint Ukrajna és Szerbia politikai értelemben továbbra sincs közös állásponton az ukrajnai háborúval kapcsolatban, „miután a szerb fél többször is hangsúlyozta, hogy a nemzeti érdekeit védi az Oroszországhoz fűződő viszonnyal”. Az ukrán diplomata ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a semleges pozíciót a világban és az ukrán társadalomban is az Ukrajna elleni orosz agresszió és népírtás „csendes támogatásának” tekintik

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Ukránok vonultak fel Belgrádban a háború kitörésének második évfordulóján az orosz agresszió ellen tiltakozva
Ukránok vonultak fel Belgrádban a háború kitörésének második évfordulóján az orosz agresszió ellen tiltakozva (Forrás: Danas)
Cikk meghallgatása

Többszáz ukrán vonult fel Belgrádban az ukrajnai háború kitörésének második évfordulóján az Ukrajna elleni orosz agresszió ellen tiltakozva. A szerb miniszterelnök közben az EU és Szerbia által Ukrajnának küldött humanitárius segélyeket bemutató fotókiállítás megnyitóján azt mondta, hogy a háború által sújtott ország számíthat Szerbia segítségére és támogatására. Ana Brnabić úgy fogalmazott, hogy a szerbek barátként és testvérként állnak Ukrajna mellett. Ukrajna belgrádi nagykövete a Danas című belgrádi napilapnak közben úgy nyilatkozott, hogy az ukránok két éve folytatnak hősies harcot az orosz megszállók ellen, ami elegendő idő lett volna arra, hogy Szerbia eldöntse: melyik oldalon is áll.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

Az agresszió csendes támogatása

Volodimir Tolkacs a belgrádi Danasnak adott interjúban kijelentette, hogy Ukrajna és Szerbia politikai értelemben továbbra sincs közös állásponton az ukrajnai háborúval kapcsolatban, „miután a szerb fél többször is hangsúlyozta, hogy a nemzeti érdekeit védi az Oroszországhoz fűződő viszonnyal”.

Az ukrán diplomata ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a semleges pozíciót a világban és az ukrán társadalomban is az Ukrajna elleni orosz agresszió és népírtás „csendes támogatásának” tekintik.

A nagykövet szerint ha az Orosz Föderáció nem veszíti el ezt a háborút, akkor az a káosz kezdete lesz az egész európai kontinensen, ahol az orosz agresszió következő áldozatai a NATO-országok lesznek. Tolkacs megjegyezte, hogy az ukránok nem hagyják abba a harcot, mert számukra ez a nemzet túléléséért folytatott háború.

Az ukrán nagykövet szombaton honfitársaival a szerbiai képviselőház előtti parkban találkozott, ahonnan átvonultak a Belgrád központjának számító Köztársaság térre, a felvonulók között ott volt maga a nagykövet és Emanuele Giaufret, az Európai Unió szerbiai delegációjának vezetője is, akinek – mint később láthatjuk – az ukrán nagykövet oldalán a szerb miniszterelnökkel is volt közös programja.

A tüntetésen mindketten ukrán zászlót terítettek magukra, amit nem csak elvi állásfoglalásuk, hanem a szemerkélő eső is indokolt.

A második sorban Emanuele Giaufret uniós misszióvezető és Volodimir Tolkacs ukrán nagykövet

Emanuele Giaufret uniós misszióvezető és Volodimir Tolkacs a belgrádi felvonuláson, a kép közepén a második sorban láthatók, amint egymással beszélgetnek

Szerbia betámogatná Ukrajnát az EU-ba

Az ukrajnai konfliktus kétéves évfordulója alkalmából a belgrádi EU-központban rendezett kiállítás megnyitóján részt vett Ana Brnabić szerb ügyvivő miniszterelnök is, aki azt mondta, hogy Szerbia támogatja Ukrajnát az európai úton, és kész technikai szinten segíteni neki, ami bizonyos értelemben „vak vezet világtalant” jellegű ígéret.

Itt hangzott el az a kijelentés is, hogy Szerbia annyi embert fogad be Ukrajnából, amennyit csak szükséges.

Brnabić úgy fogalmazott, hogy az utóbbi két évben igyekeztek annyit segíteni, amennyit csak tudtak, ami hárommillió eurós közvetlen pénzügyi támogatást jelentett az ukrajnai gyerekeknek, és további 1,5 millió eurót a belső menekülteknek, ami elég szerény támogatásnak tekinthető.

Az ügyvivő szerb miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy Szerbia 14 kamion segélyt küldött az ukrán embereknek, gyógyszereket, vízszűrőket és takarókat, valamint két mentőautót adományozott Ukrajnának.

Brnabić annak a reményének adott hangot, hogy hamarosan eljön a béke Ukrajnában, ami megfogalmazása szerint ez a legnagyobb kívánsága, az ukránok felvonulásán azonban ő már ettől függetlenül nem vett részt.

A trojka

Brnabić a kiállításon részt vett, viszont az ukránok felvonulására nem kísérte ki az ukrán nagykövetet és az uniós missziós vezetőt (Forrás: szerb miniszterelnöki Instagram)

Négymillió ukrán van az uniós országokban

Emanuele Giaufret, az Európai Unió szerbiai delegációjának vezetője a kiállítás megnyitásakor arról beszélt, hogy az EU azt szeretné, ha az európai integrációs folyamat folytatódna és felgyorsulna, beleértve abba a nyugat-balkáni országokat is.

Giofre elmondta, hogy Ukrajna megkapta a tagjelölt ország státuszát, és már meg is kezdődtek az egyeztetések a tárgyalási keret összeállításán, ami szerinte „egy szélesebb lendület része, amelyet az Oroszország által kezdeményezett háború váltott ki”.

Az uniós delegációvezető arról beszélt, hogy az Európai Unió új kezdeményezésekkel rendelkezik, amelyek elősegítik a tagság felé vezető út felgyorsítását. Giofre kijelentette azt is, hogy körülbelül négymillió ukrán ember talált menedékre az Európai Unió tagországaiban.


Mini közvélemény-kutatás


Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.


Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.


[ays_poll id=97]

Az olvasás folytatása

Könyvek kedvezménnyel

A BALKÁN RITMUSA

További rádiók

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Könyvek kedvezménnyel

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7