A HÁZISZENTEK ÜNNEPE: Ez se nem állami, se nem egyházi, hanem leginkább családi ünnep a szerbek körében

December 19-én, Szent Miklós (Sveti Nikola) napján, bárhol is éljenek a szerbek, az ortodox templomok mind tele vannak. A kora reggeli óráktól kezdve rengeteg ember gyűlik össze a templomokban, alig lehet bejutni, és az összes papnak akad dolga bőven, hiszen nagy erőkkel szentelnek. Érdekes azonban, hogy ortodox értelemben semmiféle egyházi szertartást vagy közös imádságot nem tartanak, a templomokban történő gyülekezésnek más oka van, ami egy kifejezetten szerb szokáshoz, a “szlavához” kapcsolódik. A “slava” szó a szerb nyelvben önmagában ünnepet, az ebből keletkezett “slavan” szó pedig ünneplettet, vagy éppenséggel híreset jelent.

Családi védőszentek

Az úgynevezett “krsna slava” “keresztségi ünnep”, azaz a “krsno ime” “keresztségi név” vagy a “svetac” a “szent ember” a szerbeknél családi ünnep, a karácsony és a húsvét mellett minden szerb ortodox család legfontosabb napja, hiszen igazából a család védőszentjéről van szó.

Minden háznak van védőszentje. Szent György mellett Szent Miklós a szerbek körében a legelterjedtebb keresztségi ünnep, vagyis a legfontosabb szlava.

Az ünnepeltek, vagyis a gyertyahordozók (többnyire a ház ura vagy a család egyéb férfi tagjai) úgynevezett ajándékokat visznek a templomba, főtt, őrölt és édesített búzát, süteményt (vagyis speciálisan kevert és díszített kenyeret), vörösbort és gyertyát, amelyeket a pap megáld.

A meggyújtott gyertyát a gabonával teli tál közepére helyezik, a feldíszített kenyeret pedig az áldás után felvágják, és borral leöntik. Ilyenkor a pap és az ünnepeltek háromszor megcsókolják, miközben a következő szavakat ismétlik: “Krisztus közöttünk van”.

Eredetileg nem keresztény ünnep volt

Ez az ünnep és a vele összefüggésben lévő szokások eredetileg nem keresztény, és nem is egyházi eredetűek, inkább az ókori, vagyis a kereszténység előtti időkből származhatnak, és ősi kultuszokhoz kapcsolódhattak.

Egyes kutatók szerint a szokás onnan ered, hogy egyes családokat azon a napon kereszteltek meg, amikor az egyház egy bizonyos szentet ünnepelt, és így az ünnepelt szent lett egy-egy családnak védőszentje.

Létezik viszont olyan értelmezés is, hogy a bizonyos közösségekből alakult klánok a pogány időkben különböző isteneket imádtak, amelyeket a keresztény egyház behelyettesített a saját szentjeivel.

Tény azonban, hogy a szerbek által megőrzött hagyományok nagy része az ókorba nyúlik vissza, az ortodox egyház pedig “kompromisszumot kötött” és elfogadta ezeket a szokásokat, új kinézetet és lendületet adva nekik.

Mire szolgál?

A szlavának tehát kevés köze van az istenekhez és a szentekhez, hiszen az ősökkel kapcsolatos kultuszokból ered, a kultuszok és a hiedelmek pedig a szerb mitológiából származnak.

A gyertyát valójában az ősökért gyújtják meg, “a lelkükért”, ahogy mondani szokták, és imákat intéznek hozzájuk, hogy az ősök jobb belátásra bírják a természetfeletti erőket, ezzel biztosítva a jólétet és a haladást.

A búza és a kalács termékenységet és összetartozást jelent, így a szlava lehetőséget kínál a családok, barátok, szomszédok és rokonok találkozására.

A szokás az, hogy a szlavára hívnak meg senkit, hanem csak értesítik a barátokat, hogy az ünneplő ajtaja aznap mindenki előtt nyitva áll.

Ezeknek a szlaváknak a nagy részét ősszel és télen tartják, ami nagyon fontos a vidéki lakosság számára, mivel ez egy olyan időszak, amikor nincsenek mezőgazdasági munkák, és amikor az étel- és italkészleteket a vendégek elé tárják.

A szlavák keresztény jellegét az is cáfolja, hogy az ünnepnek nincs túl sok köze a jelenhez, hiszen az ortodox vallást elhagyó szerbek többsége, akik az oszmán-, a Habsburg- és a velencei kormányzás idején áttértek más vallásokra, titokban általában megtartották a szlava megünneplésének szokását.

Másnak nincs

A szlava nem létezik más ortodox keresztény, sem más szláv népeknél. Idén azonban semmi sincs úgy, mint volt régen.

A szlavákat ugyanis nagyon szerényen, a családon belül, vendégek nélkül, illetve nagyszámú vendégsereg nélkül ünneplik, legalábbis ezek a hivatalos várakozások.

Ezzel ugyan megőrzik az emberek egészségét, sőt az életét is, amit az ünneplők nagy száma megért és elfogad, viszont szomorúság és elégedetlenség tölti el a szíveket azért, mert a szlavát szokatlan és rendkívüli körülmények közepette kell megünnepelni.

Egészen biztos, hogy a hagyományos köszöntőben minden ünneplő azt kívánja, hogy jövőre épen és egészségben ünnepelhessék a következő szlavát, és ismét összejöhessenek, amint az ókortól teszik évszázadokon át.