Szlovákia
Nem hagyják Szlovákiát végiglépdelni a magyar úton?
Fico hálás Orbánnak és a követendő mintát látja a rendszerében. Bár egy szlovák politikus elhíresült mondása szerint ha valaki megnyeri a választásokat, akkor bármit megtehet, a szlovák közjogi és választási rendszer azonban korántsem ad olyan tág mozgásteret Ficónak, mint amellyel Orbán rendelkezett, illetve rendelkezik az alkotmányos többségével, vagyis a negyedik kétharmaddal

Az Európai Parlament határozatban ítélte el Szlovákiát a jogállamiság lerombolása miatt, pedig a kritizált törvénymódosításokat még el sem fogadta a Szlovák Nemzeti Tanács, az eddigi lépések pedig mind jogszerűek voltak. A Fico-kormány első 100 napja sem telt le, miért félti hát mégis a szlovák ellenzék és Európa a szlovák demokráciát? Közben az október végén megalakult negyedik Fico-kormány ellen december eleje óta rendszeresen zajlanak a tüntetések Szlovákia nagyobb városaiban a kormány büntetőjogi és büntetőeljárási reformjai miatt.
Alcímek
Rendőrség – a nyomozási szakasz
A Smer vezető politikusai ellen több nyomozás és büntetőeljárás indult az előző ciklusban, amelyekben néhányukat jogerősen el is marasztaltak.
Az előző rövidéletű kormányok azzal magyarázták a rendőrség és az ügyészség fokozott aktivitását a politikát is érintő ügyekben, hogy ők csak hagyták a bűnüldöző hatóságokat végezni a feladatukat, Fico szerint azonban mindez politikai megrendelésre történt. Ennek megfelelően rendőrségen belüli tisztogatásokkal kezdődött Fico negyedik kormányzása.
Hamran István országos rendőrfőkapitány leváltása csak a jéghely csúcsa volt, a smeres politikusokat érintő ügyeken dolgozó nyomozók munkáját áthelyezésekkel, felfüggesztésekkel és más módokon is ellehetetlenítették.
Január elején Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter bejelentette, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA), amelyet 2012-ben a korrupció és a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépés érdekében hoztak létre még a második Fico-kormány idején.
A döntés logikusnak tűnik, mivel a NAKA nevéhez kötődött több olyan nagyszabású akció, amely fejfájást okozott a Smer számára. Mindezek a kérdések a belügyminiszter hatáskörébe tartoznak, így nagyrészt jogszerű lépésekről van szó, bár személyi ügyekben felmerült több törvénytelenség is.

Vajon mit látott a tükörben, ami így felderítette? Robert Fico a davosi Világgazdasági Fórumon (Forrás: Facebook, Robert Fico)
Ügyészség – a vádemelési szakasz
A legszimbolikusabb lépés a Speciális Ügyészség tervezett megszüntetése, amelyhez azonban törvénymódosításra van szükség. Az intézményt azért hozták létre 2004-ben, hogy kiemelt ügyekben ne álljon helyi befolyásolás alatt.
Az előző ciklusban egy volt politikus, Daniel Lipšic került az élére, így Ficonak nem volt nehéz dolga, amikor a közvélemény előtt politikai lejáratásnak nyilvánította a Speciális Ügyészség eljárásait.
Ficóék gyorsított eljárásban kívánták mielőbb maguk mögött tudni a megszüntetést, az ellenzék azonban sikeresen húzta az időt a parlamentben a javaslat megtárgyalásakor.
Az obstrukciónak köszönhetően január közepéig nem sikerült végigvinni a tervet, de csak idő kérdése, hogy a Smer vezette koalíció képviselői megnyomhassák a gombokat, és 20 év működés után bezárják a Speciális Ügyészség kapuit.
Čaputová köztársasági elnök vétójával még tovább húzhatja az időt, ahogy ezt tette a Szlovák Nemzeti Párt által létrehozni kívánt idegenforgalmi és sportminisztérium kapcsán, de a parlament ezesetben is megtörte a vétóját.
A büntetőjogban köztudomású, hogy az elkövetőket nem a magas büntetési tételek tartják vissza, hanem a büntetés elkerülhetetlensége, mégis magában a bűnüldözésben is komoly jelentősége van, hogy a kormánytöbbség csökkenteni kívánja a korrupciós bűncselekményekért kiróható büntetések mértékét.
A büntetési tételek határozzák meg ugyanis az egyes bűncselekmények elévülési idejét is.
Szlovákiában egyébként viszonylag komoly büntetésekre számíthat, akit elítélnek korrupcióért, de erre azért is van szükség, mert a Transparency International 2022-es felmérése alapján Szlovákia az unión belül az ötödik legkorruptabb ország Bulgária, Magyarország, Románia és Görögország után.
Biztosíték – az elítéltek reménye
Az ország pár hónapon belül köztársasági elnököt választ, aminek szintén megvan a jelentősége témánk szempontjából.
Ha ugyanis nem működnének a Smer által felállított biztonsági hálók, akkor az elítéltek még mindig okkal reménykedhetnek az elnöki kegyelemben egy Smer-közeli köztársasági elnök esetében, illetve a már elítélt Smer-közeliek is közelebb kerülhetnek a szabaduláshoz.
A kormánykoalíció két legerősebb pártja feltehetőleg már a kormányalakítás során megállapodott abban, hogy a Hlas elnökének, Peter Pellegrininek nem lesz smeres kihívója, így ő lehet az első Szlovákia történetében, aki betölti mindhárom legfőbb közjogi méltóság funkcióját, hiszen 2018 és 2020 között miniszterelnök volt, jelenleg pedig házelnök.
Házon belül a legkisebb kormánypárt, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Andrej Danko próbálja megnehezíteni az életét, aki azonban egy újabb botránnyal vétette magát észre, miután nemrég nekiütközött egy jelzőlámpának és elhajtott a helyszínről, majd különböző történeteket talált ki tette magyarázatára.
Pellegrini valódi ellenfele Ján Korčok, korábbi külügyminiszter lehet, akit az ellenzék támogat.
A kormány szűk többsége (150-ből csak 79 mandátummal rendelkezik) lehetőséget ad az ellenzéknek a határozott fellépésre és a kormány belső feszültségeinek kihasználására.
Az első megoldandó problémájuk a 2020-ban győztes, ám a kormányzásba látványosan belebukó Igor Matovič pártjának kezelése, akivel együttműködni nem lehet, ám 16 képviselővel tavaly is bejutott a parlamentbe.
Matovič időközben átnevezte pártját, nemes egyszerűséggel a Szlovákia nevet választotta, így akárki is nyeri a köztársasági választást, ő a mozgalom elnökeként Szlovákia elnökének nevezheti magát.
A liberális Progresszív Szlovákia és a SaS, illetve a kereszténydemokraták (KDH) közösen – Matovičék nélkül – szervezték a Szlovákia szerte folyó tüntetéseket, amelyeken sokezer ember jelenik meg minden alkalommal. Korčok támogatása még jobban összeránthatja őket és így alternatívaként tudnak megjelenni a szlovákiai választók számára.
A szlovák belpolitikai harcok színtere közben Európára is kiterjedt.
Vajon Fico Orbán legjobb szlovák tanítványa?
Az európai szocialisták felfüggesztették a Smer és a Hlas tagságát az SNS-szel kötött koalíció és a pártok Ukrajnával kapcsolatos kijelentései miatt. Hasonló lépésre utoljára akkor került sor, amikor Fico 2006 és 2010 között Mečiarral és Slotával kormányzott együtt.

KÉT OROSZLÁN: A szlovák és a magyar miniszterelnök Robert Fico magyarországi látogatása alkalmával, a háttérben két oroszlán (Forrás: Facebook, Orbán Viktor)
Az Európai Bizottság már tavaly december elején arra kérte Szlovákiát (az országot és nem Matovič pártját), hogy ne folytassa a Btk. tervezett módosítását, és ne szüntesse meg a Speciális Ügyészi Hivatalt, mert ekkora változtatásokat alaposan meg kell fontolni.
Az Európai Parlamentjanuár 17-én hozott határozatában bírálta a Btk. módosítási tervezetét. A dokumentum szerint a módosítások elfogadása megkérdőjelezi, hogy a szlovák kormány akar-e harcolni a korrupció ellen, és hogy védeni kívánja-e az EU pénzügyi érdekeit.
Az EP határozatát a FIDESZ képviselői nem támogatták, és Szlovákia sem támogatja a Magyarország elleni eljárásokat. Orbán és Fico nem először bizonyította, hogy számíthatnak egymásra.
A napokban zajló szlovák–magyar csúcstalálkozóra már régóta vártak, de Gruevszkihez hasonlóan Fico valószínűleg akkor is számíthatott volna a magyar vendégszeretetre, ha a szlovák parlament felfüggesztette volna a képviselői immunitását, és megindulhat vele szemben is a büntetőeljárás.
Fico hálás Orbánnak és a követendő mintát látja a rendszerében. Bár egy szlovák politikus elhíresült mondása szerint ha valaki megnyeri a választásokat, akkor bármit megtehet, de a szlovák közjogi és választási rendszer korántsem ad olyan tág mozgásteret Ficónak, mint amellyel Orbán rendelkezett, illetve rendelkezik az alkotmányos többségével, vagyis a negyedik kétharmaddal.
Ráadásul Európa is nagyon figyelmesen követi a szlovákiai történéseket.
Mini közvélemény-kutatás
Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.
[ays_poll id=59]
- Románia6 nap telt el azóta
Lemondott a román elnök – a politikai káosz nő
- Bosznia6 nap telt el azóta
Kinek jó, és kinek rossz az USAID megszüntetése a Balkánon?
- Bosznia5 nap telt el azóta
Konaković: Hatalmas pénzek lehetnek Dodik orosz bankszámláin
- Bosznia4 nap telt el azóta
A boszniai képviselőház nem szavazta meg a külügyminiszter leváltását