Boldog Új Évet! Van-e raktáron lőgyapot?

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Attól tartok, hogy a címbeli köszöntő ironikus, mivel egyáltalán nem úgy néz ki, hogy különösebben boldog új évnek nézünk elébe. Andrej Plenković horvát miniszterelnök részint hivatalból, részint választási célok miatt igencsak bizakodó újévi beszédet mondott, amiben ismét csak felsorolta azt a rengeteg jót, amit kormánya tett a választópolgárok érdekében. Becsületére legyen mondva, nem hazudott, ám egy kitétele felkeltette az érdeklődésemet, mert némiképpen felvezeti azt, amiről írni szeretnék, az pedig az európai hadiipar szomorú állapota.

Az igazmondó Plenković

Szóval szeretett miniszterelnökünk úgy tetszett fogalmazni, hogy a horvát kormány az elmúlt időszakban megduplázta a horvát hadsereg fejlesztésére szánt összeget, és hogy ennek köszönhetően tavaszra Horvátország már egy fél rajnyi francia Rafale vadászbombázóval rendelkezik, ami Plenković szerint „jelentősen növeli a biztonságot és megerősíti Horvátország nemzetközi pozícióját”.

Amit a miniszterelnök elhallgatott, vagy valami miatt nem tartott fontosnak, az a horvát hadiipar ramaty állapota, amely minden tekintetben europaizálódott.

A kilencvenes években a háborúból győztesen kikerülő horvát hadsereg mára már árnyéka valamikori önmagának. A gondok zöme a szocialista/szociáldemokrata kormányok „karcsúsítási” kampányainak köszönhető, akik fejszével álltak hozzá a munkának. Egy csomó dolgot eladtak, egy csomót elajándékoztak, vagy egyszerűen kidobtak a szemétbe.

A miniszterelnök beszéde (Forrás: X-platform, Horvát Miniszterelnöki Hivatal)

És tették ezt úgy, hogy nem vásároltak, de még csak nem is terveztek vásárolni semmit a megszűnt rendszerek, képességek helyébe.

Hogy ne mondjunk többet, a háború utáni tervek értelmében a horvát légierőnek mára 3 raj vadászbombázóval, azaz 36 géppel kellett volna rendelkeznie, de érdekes például a Jugoszláviától örökölt orosz Strela (Strijela) 10 rövid hatósugarú légvédelmi rakéták esete, amelyeket szükségtelennek nyilvánítottak és megsemmisítettek, attól függetlenül, hogy az ország így szinte teljesen légvédelmi rakéták nélkül maradt.

A Plenković-kormány aztán végül észbe kapott, és a boldog emlékezetű Krstičević tábornok védelmi miniszterségének idején sikerült megállítani a haderő teljes bomlását. Az egykor 15 ezer alkalmazottat foglalkoztató horvát hadiiparból, amely gyalogsági fegyvereket, lőszert és egyebeket gyártott, mára már alig maradt valami, de ami maradt, az is a magánszektor találékonyságának köszönhető.

A károlyvárosi HS Produkt az amerikai Springfielddel megvalósított együttműködésének köszönhetően maradt fenn, miközben a Varasd közeli Prelogban székelő Šestan Busch rohamsisakokat és testpáncélt gyárt ugyancsak főleg exportra.

Ezen felül valahol Zagorjeben kis sorozatokban 120 milliméteres aknavetőgránát gyártása folyik, míg Isztriában székel az M Adler D Kft, amely RAK 12-s vontatott rakétavetőket gyárt és gyalogsági, hatlövetű 40 milliméteres aknavetőt RGB 6 néven.

A szerbiai gyártók mellett a M Adler D az egyedüli, amely továbbra is gyártja a jugoszláv 128 milliméteres űrméretű rakétákat, amelyeket az különböztet meg a tüzérségi rakéták többségétől, hogy nincsenek vezérlőfelületei (szárnyai), hanem a meghajtó fúvókák kialakítása miatt a tengelye körül forog, hasonlóan az ágyúlövedékhez, ezért állítólag stabilabb a röppályája, mint pl. az orosz Gradé.

És többé-kevésbé ez minden.

Az EU egy szál gatyában, nincs lőgyapot

Az európai politikusok nemzedékeinek, önelégedettségének és az amerikai katonai erőbe vetett vak bizalmának köszönhetően mindenki elfogadta a kis csúcstechnológiával felszerelt hadseregek doktrínáját, és ezzel összhangban leépített mindent, amit le lehetett építeni. Persze nemcsak a hadiiparban, de ezt most hanyagoljuk.

A tanmese lényege, hogy a hadiipar – bármely más iparhoz hasonlóan – egy rendszer, amely az alapanyagok beszállítóin nyugszik. Mint ez tavaly végérvényesen világossá vált, kisded kontinensünk meglehetősen csehül áll a hadianyagok gyártásához nélkülözhetetlen alapanyagokból.

Nincs elég lőgyapot (nitrocellulóz), amit az angol smokeless gunpowdernek nevez, innen a szakadatlan lőporozás a médiákban, de robbanóanyag sem, a régi jó TNT formájában.

Ez egy cseh Strela, de ugyanabból az orosz fészekből származik, mint a horvát (Forrás: Alphacoders)

Például egy nyugati forrás nemrég arra figyelmeztetett, hogy a raktárakban halmokban állnak a meghajtó anyagtól igencsak megfosztott aknavető gránátok, mivel a gyártók a lőgyapot hiány miatt már egy ideje kisebb mennyiségű meghajtó anyaggal szerelik fel a gránátokat.

Miután az aknavetőket újabban maximális lőtávon használják, a kezelőszemélyzet egyszerűen kanibalizája a gránátokat, és a lőgyapotos zacskókat hozzácsapja a felhasználni szándékozott gránátok meghajtócsomagjához.

A gyengébbek kedvéért, minden tüzérségi löveg lőgyapotot használ, lett légyen az külön csomag, mint a nagy kaliberű gránátok esetében, vagy egységes lövedék, ami úgy néz ki, mint egy túlméretezett puskagolyó. A lőgyapot gyártása már több mint száz éve folyik, lényege, hogy gyapotot, vagy bármilyen cellulóz masszát kénsavval kezelnek.

Rengeteg vizet igényel, és nem kifejezetten környezetbarát, így nem csoda, hogy kiebrudalták a kontinensről, viszont lehet, hogy ez kissé elkapkodott intézkedés volt. Szóval, lőgyapotot viszonylag gyorsan tudnánk elkezdeni termelni, amennyiben volna elég gyapot. De nincs.

A második világháborúban már találkoztak ezzel a problémával, így a papírgyárak fapépjét használták erre a célra. Azzal az volt a baj, hogy gyengébb minőségű lőgyapotot eredményez, ami a mai kényes fegyverrendszereknek lehet, hogy nem tenne jót.

Kapcsolódó cikk

Új horvát védelmi miniszter – értem is, meg nem is

Továbbá, azért nincs elég 155 milliméteres gránát, mert nincs elegendő robbanóanyag, amit ezekbe beleraknak, pontosabban beletöltenek, mert a gránátokat felhevített, folyékony TNT-vel töltik.

Mindenki úgy igyekszik megoldani a gondokat, ahogy tudja. A francia Nexter például az ausztráloktól szeretne vásárolni lőgyapotot, a japánok az Egyesült Államoknak szállítják ugyanezt, a Rheinmetall csak arról számolt be, hogy sikerült valahogy középtávon biztonságot nyújtó nyersanyag tartalékot felhalmoznia, a spanyolok és a portugálok szintén nyersanyag után kutatnak világszerte.

De ugyanakkor a világban szinte mindenből hiány van, chipekből is, de az acél ára is 3 és félszeresére nőtt a megnövekedett kereslet miatt. Szóval így valahogy állunk azzal, hogy a hadseregeknek se fegyverük, se eszközeik, de hadra fogható embereik sincsenek.

Egy pihent eszű ember azt mondta, hogy a helyzet arra emlékezteti, amikor Napóleon végigrohant a német fejedelemségeken. Szerencsére az oroszoknak egyelőre még nincsenek ilyen ambícióik, de ki tudja, hogy mikor jut valami hasonló az eszükbe.