Connect with us

Horvátország

SEFTELÉS AZ INA KÖRNYÉKÉN: Ismét nagy botrány Horvátországban, számos kérdőjellel

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

ina gaz sefteles 1
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

Itt-ott a magyar hírközlésben is felbukkant a hír a hétvégén, hogy Horvátországban ismét áll a bál. A rendőrök öt embert állítottak elő, köztük Damir Škugort az INA gáz- és energiaipari igazgatóját és a Kelet-szlavóniai Gázművek felügyelőbizottságának alelnökekét, Goran Husićot, az OMS Kft társtulajdonosát, és Josip Šurjakot, a Horvát Ügyvédi Kamara elnökét, mert a gázzal sefteltek, és óriási pénzekre tettek szert.

Ügyes fiú, büszke atya

A nyomozók azt gyanítják, hogy Damir Škugor 2020 júniusa és 2022. augusztus 27-e között Zágrábban, Šibenikben és Vinkovciban a többi gyanúsítottat közös fellépésre bujtogatta, hogy az INA rendelkezésére bocsátott földgázt a piaci ár alatti áron adja el az OMS Kft-nek, amivel körülbelül egy milliárd kunával károsítva meg a MOL és a horvát állam tulajdonában lévő INA kőolajipari vállalatot.

A tájékozatlanok kedvéért, a jelzett összeg majdnem 150 millió eurót tesz ki, azaz semmiképpen sem számít aprópénznek. A biznisz alapvetően abból állt, hogy az OMS a gáz megawatt/óráját 19,46 euróért vásárolta az INA-tól és 210 euróért adta tovább. A lefölözött összeg oroszlánrésze, 500 millió kuna (kb. 75 millió euró) Dane Škugor, Damir Škugor nyugdíjas apja számlájára került átutalásra. A pénzt ingatlanok vásárlásával igyekeztek tisztára mosni, de ez nem volt túlzottan sikeres.

Dióhéjban ennyi lenne a történet, és még csak annyit, hogy a rendelkezésünkre álló értesülések alapján a fináncok buktatták le őket, illetve a Horvátország által is foganatosított EU-s, a pénzmosás meggátlását célzó mechanizmusok.

Viszont, mint ezt a címben is bejelentettük, az eset kapcsán számos kérdőjel merült fel. Az első, és talán a legfontosabb kérdés, hogy miután a seftelés kerek két éven át tartott, a korporációs szervek (belső ellenőrzés, ellenőrző bizottság, stb.) miért nem mozdították meg a fülük botját sem.

Ezt a miniszterelnök is furcsállotta, mondván, hogy nem érti, hogyan kerülhette el a figyelmüket. Plenković természetesen a maga malmára hajtotta a vizet, miközben gratulál az akcióban részt vevő szerveknek.

– Jó, hogy működik a jogállamiság és az intézményrendszer, és hogy van együttműködés a pénzügyminisztérium és az igazságügyi hatóságok között. A legfontosabb az, hogy ezeket a pénzeket lefoglalták, biztosítva ezzel, hogy a lehető legkevesebb anyagi kár keletkezzen

– mondta a horvát kormányfő a kormányt ily módon magasztalva.

Befolyásos személyek védelmezték

Az örökké gyanakvó újságírók azonban jóval nagyobb botrányt szimatolnak. Horvát elemzők szerint szinte holtbiztos, hogy Škugor valaki/valakik utasítása alapján dolgozott, illetve ezen befolyásos személyek védelme alatt állt.

A szemtelen, szinte már együgyű módszer, amellyel az ügyletet igyekeztek elkendőzni, arra enged következtetni, hogy meg voltak győződve arról, hogy a szélhámosság soha nem fog kiderülni, annál is inkább, hogy az öt gyanúsított között ott van a Horvát Ügyvédi Kamara elnöke, Josip Šurjak is.

Ha valaki tisztában volt a pénzmosás elleni jogszabályokkal, akkor az biztosan ő lehetett, hiszen az ügyvédi kamara annak idején szemináriumokat szervezett a tagság számára éppen ezzel a témával kapcsolatban.

A kollégák továbbá azt is szerfelett gyanúsnak találják, hogy a “zsákmányból” Škugor részesedése a törvényellenesen megszerzett haszon körülbelül felére rúgott. Ez véleményük szerint arra utal, hogy ebből kellett leadni a jattot a háttérben lapuló értelmi szerzőnek/szerzőknek.

Köd előttem, köd utánam

Amíg az értetlenkedés általános, a MOL mossa kezeit, mondván, hogy a médiákból értesültek a dologról, és el sem tudják képzelni, miről is van szó, stb., minden arra utal, hogy az igazság sosem derül ki, mint számos egyéb horvátországi “bűvészmutatvány” esetében.

A bíróságok majd jól elhúzzák az ügyet, amíg mindenki megfeledkezik róla, aztán valamilyen tessék-lássék ítélet születik, hogy a vétkesek legrosszabb esetben pár év börtön után kipihenhessék a fáradalmaikat valamelyik adriai villában.

Örvendetes viszont, mint ezt a miniszterelnök is kifejtette, hogy mindeközben ezerrel működik a jogállamiság, azaz nem érheti szó a ház elejét, én is szurkolok nekik. A napnál is világosabb, hogy pályát tévesztettem.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Horvátország

Jön az új BMW, kínai-horvát-magyar akkumulátor csomaggal?

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

akkumulátor rimac
A Rimac Technology és az EVE Energy partnerségre lépett: az együttműködés során a két vállalat egyesíti erőit, hogy 2027-től Európában akkumulátorcellákat gyártsanak (Forrás: Rimac)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

A müncheni IAA mobility vásáron történt, hogy a köztudomásúan bajor BMW és a kínai EVE Energy szerződést írt alá, amelynek értelmében a Neue Klasse-t, a híres BMW 3-as vonalának elektromos változatát a kínai gyártó akkumulátor csomagjával látják el. Miután ugyanez a rendezvény folyamán írták alá a horvát Rimac és az EVE együttműködési megállapodását, nem volt nehéz kitalálni, hogy a Neue Klasse-ban nemcsak kínai, de horvát technológiai is lesz. Esetleg magyar is, mert az EVE debreceni akkugyára nyilván benne van a képletben.

Mit gondol a horvátországi tudósító?

A BALK feltűnően mogorva, mondhatni blazírt tudósítója szerint egyértelmű, hogy a brüsszeli hisztérikus regulatíva kijátszása érdekében járják a fátyoltáncot. A BMW, ha játékban, illetve ha egyáltalán életben akar maradni, nem kerülheti meg a kínai beszállítót.

A kvázi horvát-magyar eredetű akkupakkra azért van szükség, hogy félig-meddig európai eredetűnek lehessen feltüntetni a dolgot, ezzel biztosítva lehet, hogy Guy Verhofstadt nem kap sikoltozva szívéhez az Európai Parlamentben. A Rimac természetesen lelkendezik, mert bódító pénzszaga van az egésznek.

Ha valaki kíváncsi rá, a hivatalos nyilatkozat szerint a Rimac 2027-et és az európai akkumulátor-cellagyártás megkezdését látja a két vállalat közötti együttműködés csúcsának.

– Az EVE a cellagyártásra összpontosít, míg a Rimac Technology a nagy mennyiségű akkumulátormodul és cellatároló platform fejlesztésére és gyártására

– áll a nyilatkozatban. Rimacék azt is elárulták, hogy az Eve Energy világszerte a lítium-ion akkumulátorok egyik legfontosabb gyártójaként ismert, és ugyanakkor vezető szerepet tölt be a 46XX hengeres cellaformátum terén, amely számos előnnyel rendelkezik más típusú akkumulátorokkal szemben.

Azok számára, akik egy szót sem értenek a technomaszlagból a horvát cég elmagyarázta, hogy a 46-os szám a hengeres cellák átmérőjére utal milliméterben, az “XX” pedig ezek magasságát jelzi.

A 46xx hengeres cellák egyik legfontosabb előnye, hogy megfelelnek a hőterjedésre vonatkozó változó előírásoknak – a lítium-ion akkuk egyik csúf szokása, hogy üzem közben hőt termelnek, és ezzel összhangban felpuffadnak.

A henger alakú formátum a szakik egybehangzó véleménye szerint alkalmas az optimális hőkezelésre, ami kulcsfontosságú az elektromos járművek biztonsága és megbízhatósága szempontjából.

2023 09 25 192513

Az akkumulátorcellákat a Rimac Technology 46xx platformjához használják majd, amely versenyképes áron és teljesen testreszabható konfigurációkkal lehetővé teszi a nagy teljesítményű akkumulátor-rendszerek működését (Forrás: Rimac)

Maga Mate Rimac – a horvát elektromos fősámán, akit hol Nikola Teslához, hol Elon Muskhoz hasonlítanak -, a jövőbe révülve azt mondta, hogy “az EVE Energy az elsődleges lítium akkumulátorok egyik legnagyobb gyártója a világon, és az akkumulátor cellatechnológia terén szerzett óriási tapasztalatát bocsátja a partnerek rendelkezésére.

– A lítium akkumulátorok fejlesztése iránti elkötelezettsége tökéletesen illeszkedik az elektromos járművek ágazatának átalakítására és az energiatárolásra vonatkozó elképzelésünkhöz. Örömmel jelentjük be ezt az együttműködést, amely hosszú távon megbízható partnert biztosít a 46XX platformunk számára

– mondta Mate Rimac, hej regő rejtem.

Apróságok

Miután a fenti téma kimerítettnek tűnik, azon somolyogtam, hogy Vajdaságban (mi echte, tősgyökeres déliek névelő nélkül tituláljuk a világ e szegletét) ezt az egész hercehurcát batribiznisznek tudnák be, mint ahogy Debrecenben, egyebütt az anyaországban, nem akkugyár, hanem batrigyár épül. Ehhez nyilván Balkanac kolléga is hozzá tudna szólni, “telepi dzserekként”, ám attól tartok, hogy ő még mogorvább és blazírtabb mint az alulírott.

Viszont, ha már ilyen ex-jugoszláv vizekre eveztünk, azt is elmondom, hogy ma tudtam meg, hogy a zágrábi Ledo fagyigyár egyidős velem, azaz 65 éves. A korporációs ünnepi maszlagból kiderült, hogy az első Ledo által gyártott fagyi a Snjeguljica, azaz Hófehérke volt, egy príma minőségű pálcikás vaníliafagyi, abszolút utolérhetetlen ízű csokimázzal. (Figyelem! Aki azt merészeli mondani, hogy jégkrém, azonnal ledöföm! Szerk. megjegy.: Hordósi kollégával kellene megbeszélni a párbaj időpontját!)

Különben tiszteletre méltó korán kívül, igen kevés a hasonlatosság köztem és a Ledo gyár között. Ők rengeteg pénzt kerestek, én nem, őket megvásárolta pár évvel ezelőtt egy nagy nemzetközi multi, utánam senki sem érdeklődött üzletileg.

Persze, szeretném azt hinni, hogy nincs az a pénz a világon, amiért megvásárolnának, pláne most, hogy már lassan Kháron számára gyűjtögetem az obulusokat, de hát sose lehet tudni. Ronaldo is elment focizni Szaúd-Arábiába…

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava