SZÁMTANI FELADVÁNY: Egy csetnik meg egy usztasa, az hány jugoszláv, avagy a “köztársaság napja”

November 29-e, a Köztársaság Napja, az egyik legfontosabb állami ünnepnek számított a titói Jugoszláviában. Ezen a napon zajos ünnepléssel riogatták a múlt szellemeit, és éltették a mindenható népet, amelynek a nevében “bitorlódik” általában a hatalom. Ilyenkor arra emlékezett a volt Jugoszlávia apraja és nagyja, hogy 1943. november 29-én a boszniai Jajce-ban az AVNOJ, vagyis a Jugoszláv Antifasiszta Népfelszabadító Tanács öt nép föderációjaként határozta meg az akkor még a háborútól félig ájult Jugoszláviát, 1945-ben pedig ezen a napon kiáltották ki a szocialista köztársaságot.

Ezért volt tehát november 29-e népünnepély a titói Jugoszláviában. A titói kultusz ezen a téren egész egészen 2002-ig tartott, a belgrádi vezetés abban az évben törölte a piros betűs ünnepek közül a “köztársaság napját”. A titói Jugoszláviát természetesen már előbb kicsinálták az államalkotó nemzetek és népek nagy fiai. Erről szól egy 1991. június 25-én megjelent cikkem, amellyel posztumusz emlékezem meg a “köztársaság napjáról”. Köszönet a Naplónak, hogy megmentette az enyészettől az írást!

Számtani feladvány

Egy olyan ártatlan tudo­mányt, mint a matematika, vagy mint a nyelvtan, ne­héz az ideológia kényszer­zubbonyába bújtatni, no de, azért semmi sem lehetetlen. Ezt az utóbbi évtizedekben ezen a vidéken apáink többször bebi­zonyították, és még bizonygatják ma is elég sokan.

Elődeink leleményessé­géről a kíváncsiskodók az antikváriu­mokban könnyen meggyőződhetnek, mert akik ügyesek voltak, a hatalom­váltás után gyorsan megszabadultak a kompromittáló Tito-sorozatoktól, Kardelj művektől és a kommunista tan­meséktől, amelyek a hős vezérek ne­héz gyermekkoráról vagy az elvhű szegénylegények sárkányölő erejéről szóltak.

Az eladhatatlan antikváriumi könyvek közé tartoznak természete­sen az ötvenes évek magyarországi nyelvtanai is, főleg azok, amelyek még a Rákosi-korszakban készültek, és tele vannak az adai származású “nyelv- és egyéb zseni” beszédeiből vett példamondatokkal. Ezekben kell az­tán megkeresni a mellékneveket, a főneveket, no meg az igét. A régi matekkönyvekre ugyan nehezen lehet ráfogni, hogy ideológiai tartalmuk mi­att porosodnak a polcokon, mert legtöbbször ennek a tudományágnak a gyors fejlődése miatt selejtezték ki őket, ami azonban nem jelenti azt, hogy az egzakt természettudományo­kat nem lehet a politika szolgálólá­nyává tenni. Erre kitűnő példa az Osztap Bender kalandjait elmesélő egyik llf- Petrov műből származó ironi­kus részlet.

– Vorobjovo, Gracsevo és Drozdovo állomásokon egyforma számú sze­mélyzet van. Drozdovo állomáson hatszor kevesebb a komszomolista, mint a másik kettőn együttvéve. Vorobjovo állomáson viszont tizenkét személlyel több párttag van, mint Gracsevo állomáson, utóbbin hattal több a pártonkívüli, mint az első kettőn. Hány vasutas dolgozik az állomásokon, és milyen a párttagok és komszomoltagok aránya egymás­hoz viszonyítva?

A módosított feladvány

Noha valamikor erős oldalam volt a matematika, mégsem fejtettem meg ezt a feladványt, mert biztos vagyok benne, hogy az Aranyborjú íróinak nem az volt a céljuk, hogy az olvasót számtanból leckéztessék meg. Csak azért méláztam el ennél a kis példánál, mert lassan az egész világ a jugoszláv helyzetre átalakított változa­ton töri a fejét. A módosított felad­vány valahogy így hangzik:

– Szlovénia, Horvátország és Szer­bia államokban egyforma zűrzavar van. Szerbia államban hatszor keve­sebb a szeparatista, mint a másik kettőben együttvéve. Szlovénia ál­lamban viszont tizenkét százalékkal több az elszakadást követelők szá­ma, mint Horvátország államban. Utóbbiban negyedfélszer több a fegyveres útonálló, mint az első kettőben. Hány Jugoszláviát akaró dolgozik az államokban és milyen a csetnikek és usztasák aránya egy­máshoz viszonyítva?

Aki ezt a példát megoldja, megér­demli a Fejszámolók és Hasbeszélők Szövetségének Hatfáklyás Érdem­rendjét, amelyet alkalmi kardcsörtetés keretében Dögšešeljű vajda-elvtárs ad át, miközben leszedi a csillagokat az égről és a középületekről. Nos, itt tartunk. Amíg az olvasó és az egész művelt Európa a békés megoldáson töri a fejét, addig Mirko Jović szabad­csapata aláaknáz néhány vasutat, Abu Martićék bevonulnak Bosznia állam­ba, az egyesített horvát-szlovén fegyveres erők pedig kijelölik a megfi­gyelőpontokat a közös határon: va­gyis hirtelenjében szét- és összeesik Jugoszlávia. Pontosabban: szétesik az ország, és összeesnek az éhségtől az ed­dig csak szédelgő polgárok.

Az Isten sem segített

Feltételezem, hogy a kisebbségben élők többsége nem akar beleszólni az össznemzeti acsarkodásba, mégis kárvallottja lesz a délszláv népek törté­nelmi leszámolásának. Ennek ellenére valószínűleg nem vagyok egyedül, aki jobban szeretné, ha végre valamiféle kompromisszum jönne létre a nagy és a magukat egyre nagyobbnak érző nemzetek között, már csak azért is, mert amíg ők vitatkoznak, mi is éhen halunk.

Ezen pedig még az sem se­gít, hogy Új- Belgrádban Szoci Józsi megalakítja saját kis kirakatpártját. Már a vak is látja, hogy a politikában félévezrede nincs új a nap alatt, va­gyis, hogy a XI. Lajosnak tulajdonított Diviser pour régner!, tehát az oszd meg és uralkodj elv lett a köztársasá­gi kiskirályok kedvenc szórakozása. Zágrábban megalakult a jó szerbek, Szerbiában pedig a jó magyarok és a szófogadó bunyevácok pártja.

Ha ezt mind összeadjuk, kivonjuk, megszorozzuk, elosztjuk és a kapott eredményből levonjuk a tanulságot, láthatjuk: a jugoszláv helyzethez ido­mított számtani feladvány megoldha­tatlan. Nincs az a matematikus, aki hosszas bíbelődés után fölkiálthatna, hogy megvan, és nincs az a kompu­ter, amely ettől a kis enigmától le ne égne, avagy: Jugoszlávián már csak az Isten segíthet, de lehet, hogy az sem.