Tomislav Momirović szerb közlekedési és infrastrukturális miniszter bejelentette, hogy drónokat kell „bevetniük” az Újvidék felé közlekedő szupervonat védelmére. Momirović erről azután beszélt, hogy a napokban ismét...
A szerb államfőt az sem gátolta szereplési vágyában, hogy a múlt csütörtök rá is vonatkozott az úgynevezett „tisztségviselői kampány”, ami a különböző politikusokkal sújtott/súlyosbított „termelési riportokat”...
A szerb elnök és a magyar miniszterelnök nemrégiben együtt vonatozott a Belgrád és Újvidék közötti gyorsvasúton, az erről készült felvételek slágernek számítanak a délszláv közösségi médiában...
A nemzetközi megfigyelők szerint a szerbiai választópolgárok nyomásnak vannak kitéve: az ENEMO (Európai Választás Megfigyelési Hálózat) jelentésében az áll, hogy „a szerbiai választásokat rendkívül megosztott társadalmi...
Ekkor már azt is tudni lehetett, hogy a próbaidőszakban egy irányban 375 dinárért lehet jegyet váltani, a menettérti jegyért viszont 750 dinárt kell fizetni. A teljes...
A szerb elnök arról álmodozik hogy Belgrádban vonatra száll, és felugrik Budapestre ebédelni vagy vacsorázni, mert csak két és fél órát kell utaznia, ha megépül a...
Aleksandar Vučić szerb államfő kedvenc sportja az alapkőletétel, erre a hétre már esett egy, vagyis ez a hét is jól kezdődik. A társ ezúttal Szijjártó Péter...
Három nappal ezelőtt áttételesen azt hiányoltam a BALK-on, hogy miért nem a szerb elnök és a magyar miniszterelnök tette le a Belgrád- Budapest szupervasút alapkövét Kiskunhalason,...
Magyarország és Szerbia számíthat egymásra, Magyarország minden támogatást megad Szerbiának az európai uniós tagság elnyeréséhez, de ha Magyarországnak lesznek nehézségei, akkor számíthat Szerbiára – jelentette...
Újvidéken megépül a negyedik híd a Dunán, és kerülőutat is kap a tartományi székváros. A 130 millió eurós befektetés mellett május elsején megkezdték a Tarcal-hegyi...
Mint ezt a müncheni Süddeutsche Zeitung hírül adta, és a horvát portálok is leközölték, az Európai Bizottság olyan törvény előkészítésén dolgozik, amely gátolná az állami...
Aleksandar Vučić május elsején kora reggel nyitotta meg a Tarcal-hegyi korridor munkálatait, amit persze, több szerbiai kormánypárti televízió élőben közvetített. Május elseje 2021-ben az ortodox...
A koszovói-szerb párbeszéd egyelőre nem folytatódik. Ezért a szerb elnök egyedül ment Brüsszelbe, miközben a koszovói miniszterelnök Tiranában szavazott az albániai választásokon. Aleksandar Vučićnak azonban megérte...
A következő hónapokban gyökeresen megváltozik az USA Balkán-politikája, a januárban hivatalba lépő Joe Biden jóval aktívabb lesz, mint elődje, Donald Trump volt, és minden bizonnyal véget...
Horvátország az elkövetkező 10 évben, azaz 2020 és 2030 között mintegy 4,5 milliárd eurót költ a vasutak fejlesztésre. A pénz javarésze uniós alapokból származik, vagyis az...
A BALK néhány nappal ezelőtt azt írta, hogy Izrael a koszovói-szerbiai megállapodás legnagyobb nyertese, mert Szerbia áthelyezi Jeruzsálembe a nagykövetségét, Koszovó pedig rendezi kapcsolatait a zsidó...
Január közepén őrizetbe vették Miroljub Jevtićet, a szerbiai vasúti infrastruktúra állami tulajdonú társaság igazgatóját. A hírt Nebojša Stefanović szerbiai belügyminiszter jelentette be. A szerb kormány azóta...