AZ USA VISSZATÉR: A következő hónapokban gyökeresen megváltozik az USA Balkán-politikája

A következő hónapokban gyökeresen megváltozik az USA Balkán-politikája, a januárban hivatalba lépő Joe Biden jóval aktívabb lesz, mint elődje, Donald Trump volt, és minden bizonnyal véget vet a Trumpot jellemző Szerbia-barátságnak. A nyugati államok további balkáni térnyerését megakadályozni akaró Oroszország aggodalommal figyeli az eseményeket és igyekszik ellenlépéseket tenni. Nem mindig sikerrel.

Nem ma kezdte

Szlovénia, Horvátország, Montenegró, Észak- Macedónia, Görögország, Bulgária és Albánia már NATO-tag, és a Szerbiából 2008-ban kiszakadt Koszovó is mindent elkövet az észak-atlanti szövetséghez való csatlakozás érdekében. Így már csak két olyan balkáni „frontállam” maradt – Szerbia és Bosznia- Hercegovina – ahol a NATO-bővítést nemzetbiztonsági fenyegetésként megélő Oroszország megakadályozhatja az „ellenség táborához” való csatlakozást.

A Demokratapárti Joe Biden elnökké választása komoly nyugtalanságot idézett elő Moszkvában, hiszen a politikus, az 1990-es évek első felében – akkor még szenátorként – a balkáni amerikai beavatkozás elkötelezett híve volt, s miközben támogatta a horvátok és bosnyákok elleni fegyverszállítási embargó feloldását, háborús bűnösnek nevezte Radovan Karadžić akkori boszniai szerb elnököt, és belgrádi mentorát, Slobodan Miloševićet. A Kreml aggódalmát tovább fokozza, hogy Biden volt az egyetlen, aki az elnökválasztási kampányban ismét elővette a Balkánt, és jó előre figyelmeztette a térségben aktív államokat, hogy az USA vissza fog térni a Donald Trump által igencsak ignorált térségbe.

Nem véletlen, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Biden győzelme után szinte azonnal Boszniába utazott, hogy ott jelentse ki: Moszkva számára elfogadhatatlan, hogy a Nyugat új geopolitikai szembenállást akar gerjeszteni a Balkánon és új választóvonalakat kíván építeni a térségben. Mindezt akkor jelentette be, amikor nem Szarajevóban – a két entitásból, a Szerb Köztársaságból (RS) és a Bosznia-hercegovinai Föderációból álló közös állam fővárosában – találkozott az államelnökség szerb tagjával, Milorad Dodikkal, hanem Kelet- Szarajevóban, amely boszniai szerb erődítmény. Erre – némi joggal – gyorsan meg is sértődött az elnökség bosnyák és horvát tagja, és nem volt hajlandó találkozni Lavrovval.

Az életképtelen Bosznia

Lavrov aligha bánta, hogy újabb konfliktust okozott, Oroszország ugyanis igyekszik bizonyítani, hogy Bosznia jelenlegi formájában teljesen életképtelen, s most a külügyminiszter azzal vádolta a háromfős boszniai elnökség nem szerb tagjait, hogy a külföldi hatalmak utasítására döntöttek úgy: nem hajlandók találkozni vele. A boszniai szerbek és Szerbia szövetségesének számító Moszkva közben akadályozza, hogy Bosznia életképesebbé váljon: ellenzi a polgárháborúnak 25 évvel ezelőtt véget vető, ám igencsak rugalmatlan daytoni egyezmény megváltoztatását, és egyben szorgalmazza a nemzetközi főképviselői iroda felszámolását. Az mára egyértelműnek látszik, hogy ameddig nem változik meg a daytoni keret – az egyezmény része a külföldiek által megírt alkotmány is – Bosznia államszerkezete annyira bonyolult marad, hogy még akkor is nehéz lenne működtetni, ha az egymással továbbra is bizalmatlan nemzeti közösségekben meglenne a jóindulat.

Szerbiai megfontolások

A jóindulat azonban hiányzik, és ezért részben Szerbia is felelős, hiszen a színfalak mögött egyre inkább támogatja a közös boszniai államot nyíltan leépíteni akaró Dodikot. Nem véletlen, hogy Lavrov Boszniából Belgrádba utazott, ahol nem csak attól tartanak, hogy Biden szakít Trump befelé forduló politikájával, hanem attól is, hogy az új elnök – elődjével ellentétben – rá akarja majd kényszeríteni Szerbiát Koszovó elismerésére. Oroszország, Szerbiához hasonlóan nem ismeri el Koszovó függetlenségét, ám meg is kéri az árát Belgrád támogatásának. Az orosz Gazprom egy évtizeddel ezelőtt – jóval áron alul – többségi tulajdont szerzett a legnagyobb szerbiai olajipari cégben, a NIS-ben, és most újabb közös projektek valósulnak meg: orosz hitelből oroszok építik a Budapest- Belgrád gyorsvasút Ópazova-Újvidék közötti szakaszát, és az oroszok ugyancsak részt vesznek a Vaskapu vízierőmű modernizálásában is.

Oroszország ajándékokkal és propagandával is igyekszik elvenni Szerbia kedvét a NATO-hoz való közeledéstől. Az utóbbi években a szerb hadsereg MiG-29-es harci gépeket, felderítő járműveket, valamint T-72-es harckocsikat kapott Moszkvától, az utolsó szállítmány ősszel érkezett meg, akkor a T-72-esek modernizált változatából, a T-72MSA-ekből kapott Belgrád. A tankokat november végén be is mutatták, s a díszszemlén megjelent Aleksandar Vučić szerb államfő is, aki szerint a katonák nagyon meg vannak elégedve új „játékszereikkel”.

Elefánt a porcelánboltban

Bár Moszkva nem esélytelen Boszniában és Szerbiában – a szerbek jó része már csak azért sem lelkesedik a NATO-ért, mert emlékszik az 1999-es Szerbia elleni NATO-légiháborúra – Oroszországnak több olyan lépése is volt, amely elidegenítette az egyébként oroszbarát helyi eliteket. Az egyik legjobb példa erre a 2016-os montenegrói puccskísérlet volt, amelyet nagy valószínűséggel Moszkvában szerveztek, hogy megpróbálják megakadályozni Montenegró NATO-csatlakozását. Szerbiában pedig az szült értetlenséget, hogy 2019 végén kiderült, az oroszoknak kémkedett egy már nyugdíjazott szerb katonatiszt. Az ügyet Vučić is kommentálta: „Csak egyet kérdezek orosz barátainktól: miért?” – mondta az elnök.

De a görög–észak-macedón névvitába való orosz beszállás sem sült el túl jól: a közismerten oroszbarát athéni kormány is felháborodott azon, hogy orosz pénzből orosz ügynökök próbálták meg rábeszélni Görögországot a negyed évszázados névvitát lezárú alku elutasítására. A tét nagy volt, hiszen a görögök – cserébe azért, hogy Macedóniát Észak- Macedóniára nevezték át – jóváhagyták a volt jugoszláv tagköztársaság NATO- és EU-integrációját. Szkopjéban egyébként a közben gazdasági bűncselekmények miatt hazájában elítélt, és a börtön elől Magyarországra menekült Nikola Gruevski volt az oroszok fő szövetségese: a pályáját atlantistaként kezdő politikus személyes jóbarátjának nevezte Putyint, és az általa vezetett nacionalista párt, a VMRO- DPMNE a görögökkel való megegyezés ellen lobbizott.