Miért nem Szerbia finanszírozza a kisebbségi médiát?

A vajdasági magyarok fennmaradásához nem csak pénzre és politikuscserére, hanem új közösségi gondolkodásra is szükség lenne

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Végel László vajdasági magyar író abból a korábban már felvetett kérdéséből indul ki Facebook-bejegyzésében, hogy miért nem vállalja a szerb állam teljes egészében a vajdasági magyar közmédia finanszírozását, miközben a vajdasági magyarok Szerbiában fizetnek adót.

Szerinte ezt a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőinek, parlamenti képviselőinek és kormányzati tisztségviselőinek kellene kiharcolniuk, ahelyett hogy a kisebbségi intézményeknek magyarországi alapítványoknál és végső soron a magyar adófizetőknél kelljen „kalapozniuk”. Úgy látja, az egyszerű kérdés tabuvá vált, és több kritika éri a magyarországi támogatási rendszert, mint magát a szerb államot azért, hogy nem vállalja megfelelően a kisebbségi intézmények finanszírozását.

Mi mondott a bíboros?

Érvelését Németh László bíborosnak a Klubrádióban elmondott gondolataival támasztja alá. Végel értelmezése szerint a bíboros is azt hangsúlyozta, hogy nem kellene minden kisebbségi ügyben magyarországi adóforintokra várni, hiszen a vajdasági magyar polgárok Szerbiában adóznak. Végel szerint ha az írók szavára nem figyelnek, legalább egy tekintélyes egyházi vezető véleményén érdemes lenne elgondolkodni.

Konkrét példaként a vajdasági magyar közmédiát hozza fel. Azt írja, hogy miközben a médiumok működtetése valóban rendkívül költséges, az Újvidéki Rádió és Televízió finanszírozásáról gondoskodik a szerb állam, és szerinte a Magyar Szónak mint közszolgálati médiumnak sem kellene támogatásokért külön kilincselnie. A vajdasági magyar vállalkozásoknak pedig rendszeres hirdetésekkel kellene hozzájárulniuk a magyar média gazdasági hátteréhez.

Korábban írtuk

Nyitnikék: a VMSZ félreértelmezi a sajtószabadságot

Ebben Végel különösen nagy felelősséget tulajdonít a VMSZ-nek: ha a párt állítása szerint a vajdasági magyaroknak soha nem volt olyan jó dolguk, mint a Vučić-korszakban, akkor képviselőinek és kormánytagjainak képesnek kellene lenniük kiharcolni a kisebbségi közintézmények megfelelő szerbiai finanszírozását.

Végel azt is felveti: ha a szerb állam valóban arra számít, hogy a kisebbségi közmédiumok külföldi támogatásokból tartsák fenn magukat, akkor ezt nyíltan ki kellene mondani. Szerinte ugyanez a felelősség terheli a VMSZ képviselőit az oktatás, a kulturális egyesületek és más kisebbségi intézmények esetében is.

Végel azt kérdezi: ha megfelelő képviselői fizetés mellett még a kisebbséget megillető támogatásokat sem képesek megszerezni, akkor miért ülnek a parlamentben és a kormányban? Ironikusan szembeállítja ezt azzal, amikor egy képviselő a Szenttamás és Verbász közötti út javításáért végzett lobbizást mutatja fel jelentős politikai eredményként.

A Pannon Televíziót ugyanakkor külön kategóriába sorolja. Szerinte annak fenntartását nem lehet ugyanúgy számon kérni a szerb államon. Ha a magyar közösségnek szüksége van rá, akkor ebben a vajdasági magyar cégeknek, vállalkozóknak és az általa „új magyar oligarcháknak” nevezett gazdasági körnek kellene szerepet vállalnia – ahogyan szerinte a független magyar média támogatásában is.

Óriási az elvándorlás a szülőföldön maradás támogatása ellenére

Innen Végel kritikája átterelődik a magyarországi gazdaságfejlesztési és szülőföldön maradást szolgáló támogatásokra. Azt állítja, hogy a fokozatosan nyilvánosságra kerülő adatok szerint egyes gazdasági szereplők milliókhoz jutottak a kisebbség szülőföldön tartásának céljával, miközben az elvándorlás mérete szerinte azt bizonyítja, hogy ez a politika nem érte el célját.

Fontosnak tartja, hogy nyilvánosságra kerüljön, mely szervezetek és vállalkozások mennyi támogatást kaptak és milyen célra, különösen azok a cégek, amelyeknek szerinte alapvetően a piacon kellene megállniuk a helyüket.

Korábban írtuk

Magyar: a támogatás marad, de a médiának változnia kell

Ezeknek a kedvezményezetteknek Végel szerint ideje lenne a magyarországi adófizetők támogatását meghálálniuk, és nem valamely pártnak kellene köszönetet mondaniuk. A vajdasági magyar író úgy fogalmaz: ha a jelentős támogatásokban részesült gazdasági kör még egy televízió fenntartásában sem képes érdemi szerepet vállalni, akkor felmerül, hogy a magyarországi támogatások „feneketlen kútba” kerültek.

A bejegyzés azonban ezen a ponton túllép a médiafinanszírozás és a VMSZ kritikáján. Végel szerint a vajdasági magyar közösség problémája már nem oldható meg pusztán azzal, hogy a régi politikai elit megtartja hatalmát, vagy egy új politikai garnitúra leváltja. Nem egyszerűen új politikusokra, hanem új eszmékre van szükség.

A központi kérdés számára az, hogyan lehetne lelket önteni az elvándorlástól és válságtól sújtott vajdasági magyar közösségbe, hogyan lehetne pártszellem helyett hiteles közösségi szellemet kialakítani, megerősíteni a helyi öntudatot, a vajdasági értékek megbecsülését és a szülőföldön maradás kultúráját.

Korábban írtuk

Mi lesz veled, VMSZ? Pressburger Csaba cikkéről

Felidézi azt a korábbi vajdasági magyar magatartást, amikor még a külföldre vendégmunkásként távozók is otthon építkeztek, mert visszatérni készültek. Ezzel szemben ma sokan már eladják a házukat és az őseiktől örökölt termőföldet, vagyis távozásuk véglegesnek látszik.

Végel különösen elutasítja azt a politikai beszédmódot, amely az elvándorlókat divatból vagy pénzéhségből távozó emberekként bélyegzi meg. Szerinte azoknak, akik ilyen kijelentéseket tesznek, képviselői mandátumot sem kellene kapniuk.

A végkövetkeztetése ezért már nem elsősorban pártpolitikai, hanem közösségi és értelmiségi felhívás. Új stratégiát és új értelmiségi mozgalmat sürget, amelyben az értelmiség nem maradhat néma. Példaként Fülep Lajos és Illyés Gyula egykori társadalmi szerepvállalását idézi az egykézés ügyében. A vajdasági magyar értelmiségnek szerinte most hasonló felelőssége van: meg kell szólalnia, mielőtt a közösség fogyása visszafordíthatatlanná válik.

A bejegyzés zárómondatában Végel megjegyzi, hogy az értelmiségnek meg kell szólalnia, mert az utolsó magyar postás egy napon megkérdezi majd tőle, hogy miért hallgattak?