Helesfa–Szigetvár–Szekszárd (és a napfogyatkozás)

Részleges napfogyatkozás, Babits Mihály és egy dél-dunántúli utazás története

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Helesfa egy békés – amikor épp nem bontják a tetőt a szomszédban –, csendes aprófalu Baranya megyében, a Szentlőrinci járásban, a Mecsek nyugati lábánál és a Dél-Zselic találkozásánál. A Wikipédia adatai szerint a mintegy 430 fős lakosságú település Pécstől körülbelül huszonöt kilométerre fekszik. Ideális úti cél a természetet és a falusi turizmust kedvelők számára.

Közelében található a Helesfai tó, telis-tele hamisítatlan helesfai hallal, így nem csak a pihenni, hanem a horgászni vágyók számára is ideális hely. (Horgon csalinak legjobb a még mozgó, groteszk tornamutatványát végző vörös giliszta.)

A helesfai központi nagy kanyarnál kell egyébként felmászni a lépcsőkön, úgy a kíváncsi ember feljuthat a kálváriadomb tetejére. Az 1722-ben felszentelt, utána az ezernyolcszázas években barokk stílusban átépített Szent Péter és Pál apostolok templomáig, a falucska központi szimbólumáig.

Előtte a (sérült orrú) Szenvedő Krisztus szobráig, amely előtt/alatt állva egész természetes módon idéződhet fel bennünk Babits egy 13. századi, Jacopone da Todi nevű ferences szerzetes verse alapján írt, STABAT MATER c. zseniális lírai műve.

Ha templom mögötti kálváriaszobrok mellett sietve tovább haladunk, könnyen eljutunk a Csonka Krisztus szobráig is, amelynek jobb karja valamikor elveszett. („Az Ő jobbjával meg valaki elfutá…”) Ettől azonban még nyugodtan megállhatunk egy pillanatra előtte, kifújhatjuk magunkat helyben, majd lépjünk ki még jobban, fel-fel a gerincre!

Ahol aztán az alkonyati kutyaugatásban – kellő felszerelés birtokában – tanúi lehetünk a NAPFOGYATKOZÁS fantasztikus látványának. Miközben az a sötét fickó, a palócok Markolábja eltünteti a fényt, azaz megeszi a Napot. (És esetleg felcsendül bennünk, ha ismerjük: Verdi örökéletű és örökszépségű Stabatja.)

A helesfai Szenvedő Krisztus (Fotó: Lafferton&BAB)

Megjegyzés a helesfai Krisztus orrához: a fellelhető irodalom úgy tudja, hogy azt még rég egy részeg – esetleg a maga életével és az isteni gondviseléssel masszívan elégedetlen – zsellér zúzta össze elmerövidzárlatának egyik súlyos pillanatában. Hogy pontosan milyen módon, az a múlt homályába vész.

Tudjuk, hogy egy másik szomorú eseményláncolatbeli utódja hosszabb nyelű geológuskalapáccsal vette célba Michelangelo Pietà-szobrát, azonban hogy a helesfai merénylőnek milyen rombolászati eszköz volt a kezében, pontosan nem jegyezte fel a krónika.

Helesfától a 6-os úton a magyar-horvát határ irányában rézsút lefele, olyan huszonkét kilométerre a táborhelyünktől található a jóval nagyobb Szigetvár, a békés Zrínyi térrel meg a szépséges Szent Rókus Plébániatemplommal, nem utolsósorban a Szigetvári Zrínyi Várral, amelynek egyik érdekessége, hogy mielőtt oda érkezett volna Szolimán hódító hadserege, már Török család uralta.

Persze, olcsó tréfát itt (is) félre: az akkori Szigetvárt a nagybetűs Török család sarja, Török György fia Ambrus kapta egykor a mi igazságos Mátyás királyunktól adományba. – Az a Török család később valahol felszívódott, elveszett a történelem forgatagában, maga a vár pedig annak előtte, a família végleges eltűnése előtt török kézre került, ahogy azt ma jól ismerhetjük mindenféle históriából, históriás énekből és egyébből.

Szigetvár, muzeális szobacsata (Fotó: Lafferton&BAB)

Röpke emlékeztetőül: tudjuk, hogy a szigetvári csata, tkp. Szigetvár ostroma az 1566-os esztendő augusztus-szeptember havában zajlott. Tudjuk, hogy az egyik későbbi, ugyancsak híres leszármazott drámai eposzában is főszerepet játszó Zrínyi Miklós (Nikola Šubić Zrinski) horvát bán és kapitány védte a támadókhoz képest majdnem jelentéktelen méretű seregével az erődítményt, hogy végül ne tudja megállítani a törököt.

Korábban írtuk

Elmaradt koronázások Közép-Európában

Adott év szeptember 8-án, amikor a védőknek úgy tűnt, nincs más kiút, az a maroknyi még életben maradt katona kitört a vár maradék falai mögül, hogy közülük mindenki hősi halált haljon.

– A tragikusan végződő történelmi esemény érdekességei közé tartozik, hogy a hódítók vezére, I. Szulejmán szultán az ostrom utolsó napjaira elveszítette összes maradék erejét (vérhassal tetézett végelgyengülés?), majd meghalt, a török vezetőség azonban ezt végig titokban tartotta, nehogy lankadjon a harci kedv.

Figyelmet érdemel, hogy manapság rendszeresen járnak török turisták Szigetvárra, meg a környékbeli emlékhelyekre. Így például a város szélén található Magyar–Török Barátság Parkot látogatják sokan, ahol egyik legnagyobb történelmi figurájuk, Szulejmán szultán és Zrínyi Miklós monumentális páros (fej)szobra áll békés egymásmellettiségben. A dolog sajátos pikantériája, hogy eleinte csupán a török császáré volt látható ott, csak később került oda a magyar várvédőé.

Az örök török-magyar barátság jegyében (Fotó: Internet)

Másutt ugyan nem találkoztunk, viszont a várban igen: friss KEBAB hollétét jelző táblával, és ott jártunkkor is éppen török nyelvű interaktív előadás zajlott: nyilván török érdeklődők számára, a török félhold jegyében. (?)

Megjegyzésképp a szigetvári témához: a SZIGETI VESZEDELEM című Zrínyi-eposz rádiós adaptációját Surányi András rendezte. A produkció, melynek Galkó Balázs a főszereplője, először 1997. májusában hangzott el a Magyar Rádióban, hogy nagy figyelmet keltsen még ugyanabban az évben a Hvari Nemzetközi Rádiójátékokon.

Helesfáról hazafelé, Pest felé a hatoson érjük el a Szigetvárnál is sokkal nagyobb Szekszárdot, amelyet apátságként Béla királyunk alapított rég, az ezres évek első századában. Hogy ezzel mit véthetett az ördögnek Béla, mit nem, fogalmunk sincs, azonban tény, hogy eléggé furcsa katasztrófa érte. Kálti Márk képes krónikája szerint Dömösön összedőlt alatta a trón, s ebben a balesetben a király súlyos sérülést szenvedett.

A krónikás szerint ezt követően „félholtan vitték a Kanizsva patakjához; ott távozott el a világból. A Szent Megváltó monostorában temették el, melyet maga épített azon a helyen, melynek neve Szögszárd. Merthogy Béla szög színű volt és szár, azért nevezte el Szögszárdnak, a maga állapotáról, monostorát.” (Magyarázat: a „szög színű” barnát jelent, a „szár” pedig kopaszt.)

Visszakanyarodva írásunk elejére: Szekszárdon három írónk emlékmúzeuma, emlékhelye található. Említett és idézett BABITS MIHÁLY koszorús költőnké, továbbá Mészöly Miklósé és Baka Istváné (utóbbi fiktív alteregója: Sztyepan Pehotnij). Mindhárom látogatható hely ott van a Babits Mihály utcában, a Séd kanyarulatánál, erre azonban már sajna nem tudunk bővebben kitérni.

Babits-szoba, itt született Mihály (Fotó: Emlékház)

Babitsot idéztük az elején. Az ő életéből csak annyit, hogy az ő felesége volt TÖRÖK SOPHIE. De ha a Török családnév nyomában igyekeznénk járni – akár a fent elhangzottakkal kapcsolatban –, abba a bonyodalomba ütköznénk, hogy a Babits-feleség esetében ez egy felvett név, ugyanis az ő valódi neve: Tanner Ilona. Eredetileg Kazinczy nejét hívták úgy, hogy Török Sophie. És akkor nem tudjuk ezt így tovább göngyölíteni.

Mindenesetre Babits a magyarság sorsának és belső küzdelmeinek tökéletes megtestesítőjét látta az egyebek mellett a várvédő dédapát megörökítő Zrínyi Miklósban. Mert szerinte az ő utolérhetetlen alakjába sűrűsödik – a poéta csüggedéseivel együtt – a nemzet politikai és kulturális akarása. Zrínyi iránti csodálatát Babits természetesen a lírájában is megörökítette. A ZRÍNYI VELENCÉBEN c. versében a Szent Márk téren sétálva idézi fel a nagy író, költő, hadvezér és politikus alakját (legyen ez itt a végére!):