A szerb elnök megkezdte idei első politikai roadshow-ját, amelynek első állomásán a béke mellett rengeteg pénzt ígért Dél-Szerbiának. Aleksandar Vučić a mostani országjárással a Népi Mozgalom Szerbiáért elnevezésű szervezet megalakításához szeretné megszerezni a támogatást, amely a tervek szerint nem új párt, hanem inkább egy pártokon felüli szervezet lesz, és amelynek szlogenje szerint „Szerbia álmodik, és megvalósítja az álmait”. A „jól szervezett”, és korántsem spontán nagygyűlés résztvevői autóbuszok hadával érkeztek Vranjéba, ezért sokan nem jutottak be a helyi sportcsarnokba, így a szerb elnök hozzájuk egy külön beszédet intézett a szabad ég alatt. Az egész politikai hacacárét élőben közvetítette Vučić elnök leghűségesebb útitársa, a Pink Televízió.

Furcsa egybeesések

A szerb elnök furcsa egybeesések közepette kezdte meg szerbiai körútját, 2006. március 11-én halt meg ugyanis a scheveningen börtönben Slobodan Milošević szerb és kis-jugoszláv államfő, akinek az emléke még mindig „nem fakult ki”, és aki hasonló nagygyűléseken szólította meg a dél-szerbiai és a koszovói szerbeket a szintén viharos kilencvenes évek előestéjén. (Koszovói szerbek ezen a nagygyűlésen is voltak.)

Ugyanakkor az is igazsághoz tartozik, ha már a furcsa egybeeséseket keressük, hogy 2003. március 12-én lett gyilkosság áldozata Zoran Đinđić, az egykori Kis-Jugoszlávia egyik utolsó miniszterelnöke, bár őt inkább az Európa-barát ellenzék emlegeti, miközben a szerb elnök az utóbbi időben inkább az előző szellemét ébresztgeti mentegetve annak a cselekedeteit.

Számos összefüggést lehetne még keresni, miután a tavasz, és azon belül a március a legtragikusabb időszak az újkori Szerbia életében, 1999. március 24-én kezdődtek meg ugyanis a NATO-légicsapások a Kis-Jugoszlávia, azon belül pedig főleg Szerbia ellen, amelyek leginkább Koszovóval kapcsolatosak, miután Koszovó kérdése folyamatosan a szerb politika egyik sarokköve az utóbbi harminc évben, és ez igencsak sötét időszakokat eredményezett, amelyek a mostaninál jóval drámaibbak voltak.

A pénzről sokat beszélt a szerb elnök Vranjéban (Forrás: szerb elnöki Instagram)

Hogy ettől a kérdéstől még ma sem tud elszakadni a szerb politikai elit, azt jól jelzi, hogy a Népi Mozgalom Szerbiáért elnevezésű „politikai micsoda” megalakítását is ez a kérdés lengi körbe, bár ma már nem teljesen azokkal a felhangokkal, mint az előző években.

A kilencvenes években mutatott magatartásához képest a szerb elnök ma már két dologgal tisztában van: tapasztalatból tudja, hogy a NATO pár nap alatt képes elsüllyeszteni Szerbiát, amely, mint ezt egy korábbi cikkünkben már megállapítottuk, „nem egy orosz csatahajó, hanem egy kis bárka”.

Vučić azt is felfogta, hogy a „politikai nyugat”, ez alatt az Egyesült Államokat és az Európai Uniót értjük, nem csak katonailag képes elsüllyeszteni Szerbiát, hanem gazdaságilag is.

A mostani roadshow ezért egyszerre két dolgot szolgál, egyrészt a szélsőjobb terjeszkedésének megállítását, és ezáltal az orosz befolyás visszaszorítását, de ezzel párhuzamosan a nemzeti érzelmű emberek megnyugtatását is annak az ígéretnek az ismételt felemlegetésével, hogy a szerb elnök nem kívánja aláírni Koszovó függetlenségét és ENSZ-tagságát.

Ennek a „felhajtásnak” ezáltal nemcsak belpolitikai, hanem erős külpolitikai üzente is van, miszerint a Koszovóról szóló tárgyalások újabb, ikszedik fordulója előtt felrajzolja a határokat nyugati és keleti irányban egyaránt.

A szerb elnök az utóbbi időben ugyan többször bírálta az oroszokkal bratyizó szerb szélsőségeseket, akiknek azt rótta fel, hogy jobban szeretik Oroszországot, mint Szerbiát, ugyanakkor világosan megüzente Moszkvának, hogy továbbra is számítanak az orosz támogatására Koszovó ENSZ-tagságának meghiúsítása érdekében.

Ennek a feltétele orosz részről az, hogy Szerbia határozottan utasítsa el a koszovói ENSZ-tagságot, Moszkva ugyanis csak azt hajlandó képviseli, amit Szerbia saját álláspontként megfogalmaz, vagyis nem hajlandó a Biztonsági Tanácsban Koszovó tagsága ellen szavazni, ha Szerbia a nyugat felé történő bájolgás közepette netalán elfogadná volt tartományának független országként történő belépését az ENSZ-be.

A szerb elnök azokhoz is szólt, akik nem jutottak be a vranjéi sportcsarnokba

Vučić természetesen ezzel is tisztában van, és ezt úgy fogalmazta meg, hogy sem Moszkva, sem Peking „nem menti meg” Belgrádot, vagyis nem szavaz Koszovó ellen, ha a szerb vezetés másképp foglal állást.

És nem foglal másképp állást, a Népi Mozgalom Szerbiáért elnevezésű „politikai micsoda” első kampánygyűlésén ugyanis a szlogen a politikai realitásokat nemigen tükröző „régi térkpén” olvasható, amely magában foglalja Koszovót is, vagyis szerb részről is tudnak térképekkel manipulálni, nemcsak albán oldalról.

Mindennek tisztázása abból a szempontból fontos, hogy megértsük a nem éppen ellentmondások nélküli szerbiai politikai és közgondolkodást, és megpróbáljuk megtalálni a magyarázatokat arra, hogy a szerb elnök miért fogalmaz meg gyakran ambivalens gondolatokat akár egyetlen beszéden belül is.

Aleksandar Vučić ugyan a miloševići Szerbiában és Jugoszláviában szocializálódott, és politikai módszerei és megoldásai sok esetben alig különböznek a „nagy előd” elképzeléseitől, Vučić azonban semmiképpen sem Milošević újkori reinkarnációja, és a jelen pillanatban nélküle aligha lenne fenntartható (még ideig-óráig) a balkáni stabilitás, miközben azért maga is sokat tesz annak érdekében, hogy ez a stabilitás legalább olyannyira ingatag maradjon, mint amennyire a jelenlegi pillanatban az.

A kalandozások kora lejárt

Ha fent elmondottak alapján tekintünk az első – és várhatóan a következő néhány nagygyűlésre, akkor túl nagy meglepetés nem érhet bennünket, ezért az alábbiakban csak felvázoljuk a legfontosabb szerb elnöki gondolatokat, amelyek többsége egyáltalán nem ismeretlen a szerb átlagpolgár számára, de azoknak sem, akiket elhurcibáltak a vranjéi nagygyűlésre, és valószínűleg azok sem nagyon lepődtek meg, akik a Pink Televízió élő közvetítését áhítattal vagy éppen utálattal figyelték.

A szerb himnusz elhangzását követő hosszas üdvrivalgás közepette a szerb elnök azzal kezdte a beszédét, hogy most nem egy politikai párt vezetőjeként, hanem Szerbia elnökeként fordul egy nagygyűlés résztvevőihöz, amit azért emeltünk ki, hogy eloszlassuk a félreértéseket, amelyek szerint a szerb elnök nem új pártot alakít, hanem támogató mozgalmat hozz létre, ha úgy tetszik putyini módszerrel, vagy ha úgy tetszik a régi kommunista/szocialista népfrontos hagyományokra alapozva.

Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy a mostani hacacáré már az újabb előrehozott választásokra történő felkészülés nyitánya, amellyel a szerb elnök mankót nyújt a korrupciós cselekményekbe belesántult Szerb Haladó Pártnak.

Erre utal, hogy az említett párt elnöksége és főtanácsa pénteken egyhangúlag támogatta Aleksandar Vučić javaslatát a Népi Mozgalom Szerbiáért nevű szervezet megalakítására, amivel kapcsoltban a szerb elnök annak a véleményének adott hangot, amely szerint nem zárja ki, hogy a mozgalom részt vesz a következő választásokon.

– hangsúlyozta Vučić, amikor a Népi Mozgalom létrehozásáról beszélt, és ehhez azok támogatását kérte, akik csatlakozni kívánnak a kezdeményezéshez, miközben „mandarin nyelven” fogalmazva, már az első mondatokban nekiment a baloldali és a jobboldali ellenzéknek, ami azt jelzi, hogy „megosztással szeretne egységet teremteni”, vagyis hogy közel sem egy össznépi mozgalomról van szó, és a kezdeményezés nem az a mező lesz, ahol mindez virág, még a gaz is virágozhat.

A szerb elnök beszédében visszaidézte a nyolcvanas évek végét, és a kilencvenes évek elejét, amelyekhez képest most drasztikusabb geopolitikai változások zajlanak, mint például a berlini fal leomlása idején, az ukrajnai háború ugyanis mindet megváltoztatott.

– fogalmazott a szerb államfő, aki feltette a kérdést, hogy vajon ki örülne annak, ha koporsóban látná viszont a gyermekeit, ezért szerinte olyan emberekre van szükség a vezetésben, akik képesek bölcs politizálást folytatni, aminek eredményeként „óvják Szerbiát a nyugtalan vizektől és a brutálisan erős szelektől”.

Ezzel kapcsolatban egy arab példát hozott fel – az utóbbi napokban már nem előszőr – amellyel az Egyesült Arab Emírségeket hasonlította össze Líbiával, megemlítve, hogy az első ötször kevesebb olajjal rendelkezik, mégis jóval előrébb jár az általa (szintén) Szerbia barátjának nevezett másodiknál.

Ezzel azt kívánta illusztrálni, hogy a különbséget az idézte elő, hogy az egyik és a másik ország egymástól eltérő állami vezetéssel rendelkezik, és ennek kapcsán megállapította, hogy kalandozásnak és komolytalanságnak nincs helye a politikában, ez sem új mantra már, ezért felelős és komoly államra, illetve állami vezetésre van szükség Szerbiában.

Több pénzt kap Dél-Szerbia

A szerb elnök ezt követően ígérgetésekbe kezdett, amelyek szerint az átlagfizetés két éven belül eléri az ezer eurót, az átlagos nyugdíj pedig meghaladja a négyszázötven eurót, amit szűnni nem akaró vastaps fogadott, így csak ötödik nekifutásra folytathatta a mondatóját.

– jelentette ki a szerb elnök, aki azt is elmondta, hogy erről már beszélt az ország miniszterelnökével és pénzügyminiszterével, valamint a parlament elnökével, az utóbbi a jogi felhatalmazások megteremtése érdekében.

A szerb elnök azt is jelezte, hogy az állam is több pénzt juttat az elkövetkező időkben az elmaradt déli körzeteknek, és ennek köszönhetően a déli országrész mindenben előnyt fog élvezni.

Ezt figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a szerb elnök nem csak politikai osztotta meg az országot, hanem gazdasági és földrajzi megosztástást is kilátásba helyezett az egység megteremtése örvén, ami nem csak a Népi Mozgalom felvázolt céljainak, hanem a józan észnek is ellentmond.

Vučić ezt a pillanatot használta fel arra, hogy az így felspannolt közönség elé tárja a Koszovóval kapcsolatos álláspontját, amely minden nemzetközi erőfeszítés ellenére jottányit sem változott, és a közeljövőben sem lehet ebben a tekintetben bármiféle változásra számítani.

– jelentette ki a szerb államfő, aki ismét elővette a lassan a szállóigévé vált szlogent, amely szerint „nincs megadás”, vagyis a kapituláció nem következik be, és Szerbia sem a ténylegesen (a realitások szintjén), sem „de jure” nem ismeri el Koszovó függetlenségét.

A helyzet tehát szinte minden nyugati politikai szájtépés ellenére szinte ugyanaz, mint 2000-ben, vagy 2008-ban, talán csak annyi változás történt, hogy már nem mindenki akarja lerohanni a Koszovót, és a Népi Mozgalom Szerbiért elnevezésű szervezet létrehozásának egyik legfőbb célja éppen az, hogy kikapcsolja és túlharsogja azokat a maradék erőket, akik orosz segítséggel támadnák meg Koszovót, és orosz tankok hátán „lovagolnának be Prizrenbe”.