A szerb igazságszolgáltatás néhány ügyben akár szabadságra is mehet, Aleksandar Vučić ugyanis távozóban gondoskodott arról, hogy bizonyos büntetőeljárásoknak ne kelljen eljutniuk az ítéletig. Az elnöki kegyelemben...
Aleksandar Vučić számára a szerbiai választások térképe meglehetősen barátságtalanul alakult. Az egyetemisták 22 városban győztek, Belgrád mind a 17 kerületét elhódították, Újvidéken pedig csaknem kétszer annyi...
Szerbiában ezúttal aligha lehet majd a választói érdektelenségre panaszkodni. Az urnák előtt már reggel hosszú sorok kígyóztak, és a részvétel olyan ütemben növekszik, amilyet az előző...
Aleksandar Vučić újvidéki nagygyűlésén a szerbiai választásokra készülő hatalom nemcsak a hazai híveit mozgósította, hanem a határokon túli szerb politikai képviseletet is felsorakoztatta. Érkeztek képviselők Észak-Macedóniából,...
A Szerb Haladó Párt kulisszái mögé enged bepillantást egy egykori pártaktivista vallomása, amelyből kiderül, mennyit ér egy verőember, hogyan lehet készpénzzel biztosítani a politikai hűséget, és...
Egy újvidéki utcai összecsapásból néhány óra alatt országos politikai ügy lett Szerbiában. Miután a dulakodásban ököllel megütötték Ljiljana Cvjetković SNS-aktivistát, Aleksandar Vučić és a Szerb Haladó...
A szerbiai választások új szereplője, az Egyetemista lista Újvidéken indította el kampányát. A diákmozgalom jelöltjei szerint az utcai tiltakozások után a választásokon kell kikényszeríteni a felelősségre...
A VMSZ is részese lett a Ratko Mladić körül ismét kibontakozó hőskultusznak. Miközben Belgrádban katonai tiszteletadással temették el a népirtásért és háborús bűncselekményekért elítélt egykori boszniai...
Aleksandar Vučić hivatalosan is visszatérne a miniszterelnöki székbe, a Szerb Haladó Párt Nišben bejelentette, hogy a következő parlamenti választásokon ő lesz az SNS listavezetője és kormányfőjelöltje....
Az újvidéki vasútállomás tragédiája óta Szerbia politikai élete szinte folyamatos válságüzemmódban működik. A hónapok óta tartó tüntetések, a diákmozgalom és az egyre erősebb társadalmi elégedetlenség közepette...
A horvát cyberzsaruk őrizetbe vettek egy 33 éves újvidéki programozót, akit azzal gyanúsítanak, hogy egész sor állami informatikai rendszerben járt hívatlan vendégként. A történet azóta egyre...
Nem az a legfontosabb, hogy az emberek elhiggyék a hivatalos magyarázatot, hanem hogy végül semmiben se legyenek biztosak. Egy friss kutatás alapján Rácz András bemutatta az...
A Budapest–Belgrád vasútvonalon kizárólag a kínai kivitelező szoftveres javításai és a sikeres biztonsági tesztek után indulhat meg a személyszállítás – fogalmazta meg Vitézy Dávid közlekedési és...
Modern városnegyed vagy visszafordíthatatlan városrombolás? Miközben az önkormányzat szerint az „Újvidék a vízen” projekt új lendületet adhat a Duna-part fejlődésének, a beruházás ellenzői úgy vélik, hogy...
Politikai ügynek minősítette az Interpol azt az eljárást, amelyet a szerb hatóságok hat újvidéki aktivista ellen indítottak az alkotmányos rend megdöntésének gyanújával. A nemzetközi rendőri szervezet...
A Hankó Balázs körül dagadó kulturális támogatási botrány első ránézésre magyarországi belügynek tűnik, de a történet szálai hamar elvezetnek a Vajdaságba is. A volt kulturális és...
Az újvidéki pályaudvar előtetőjének leomlásakor tizenhatan vesztették életüket. Egyetlen ember élte túl a tragédiát: a huszonnégy éves Teodora Martinko, akinek mindkét lábát és medencéjének egy részét...
Szerbiában manapság veszélyesebb lehet újságírónak lenni, mint maffiózónak. Dinko Gruhonjić újvidéki újságíró és családja évek óta a rezsimközeli médiumok célkeresztjében áll, a hétvégén pedig ismeretlenek szétverték...
Az újvidéki tragédia a mai napig újabb kérdéseket vet fel a politikai befolyásról és a korrupcióról. Egy televíziós műsorban megszólaló szakértők szerint a háttérben a hanyagság...