Veszprém, Gizella-napok: feedback & kollapszus

(but punk is not dead!)

Hát igen, jó kérdés: hogyan kerülhet egymáshoz egészen közel – akár valamely szövegben, akár a valóságban – a mi szépséges, boldog GIZELLA királynénk meg az a ronda PUNK? A magyarázat nem oly bonyolult. Ugyanis, ha egy pillanatra visszatekintünk a történelembe, hogy aztán máris a mában kössünk ki, meglelhetjük a tök szimpla választ.

Tudnivaló ugyanis, hogy valamikor rég István királyunk VESZPRÉM városát és összes birtokát feleségének, Gizella királynénak ajándékozta, hogy attól kezdve Veszprém a mindenkori magyar királyné birtoka legyen. Innen ered a beceneve: „királynék városa”.

Ugyanakkor szóban forgó királynék közül mind a mai napig Gizella élvez elsőbbséget. Így alakulhatott aztán úgy, hogy róla kereszteljék el az 1990-es évek elején indult, utána minden év májusában ugyanott megrendezett, több napig tartó, szakrális elemekben is bővelkedő összművészeti fesztivált.

A plakát

Közben ugye szakralitás ide vagy oda: ma már aligha mellőzhető, aligha száműzhető a hasonló nagyméretű kulturális rendezvényekről a sok vonatkozásában rendhagyó, a maga módján szentségtörő modern művészet azokkal a legelrugaszkodottabb, ördögi megnyilvánulásaival, amilyen pl. a világhódító underground, vagy az említett szubkulturális punk. – És akkor most ide kanyarodunk vissza!

Oda, hogy miként derék Kassák Lajosunk életművét se hajítottuk ki az ablakon, nemzeti kultúránk ama jeles-jelentős részét, úgy Veszprémben például egy olyan rendhagyó, a megszokottól homlokegyenest eltérő újabb kori, de ma már nem élő művészt sem tagadtak meg, dobtak – műveivel együtt – a feledés sötét, feneketlen tavába, amilyen a hatvanas évek Veszprémjében született, a kétezres évek induló évtizedében öngyilkosságot elkövetett SZILÁGY LÁSZLÓ. (Nem tévesztendő össze a vajdasági Szilágyi Lászlóval!)

A festő és performer Szilágyi a nyolcvanas években a punk hatása alá került, így jelent meg alkotói világában – Warhol, Basquiat és a többiek mellett – utóbb a „punk keresztanya”: Patti Smith. Vagy például Johnny Rotten meg a Sex Pistols, vagy a Ramones, akik FENYVESI OTTÓ műveinek létrejöttében, alakulásában ugyancsak meghatározó szerepet játszottak. – Írásunkat utóbbi alkotóval, költő-képzőművésszel, szerkesztővel folytatjuk, majd zárjuk rövidesen.

Előtte Szilágyiról még csak annyit: hogy ha anyázóiból ugyancsak akadt és akad mind a mai napig nem elenyésző mennyiségben, ez nem jelenthette anno akadályát annak, hogy egy máig létező, a maga módján ugyancsak rendhagyó galériát (utcagalériát) nevezzenek el róla emlegetett Veszprém városában. Stílszerűen egy „underground” átjárót a Budapest út alatt. – Ami azért is lényeges most, mert Fenyvesi Ottónak a minap épp ott nyílt egy kis remek kollázs-kiállítása. Csakis az említett Gizella-napok „szubkulturális” keretében.

A G-pont

PÁR SZÓ A KIÁLLÍTÓ MŰVÉSZRŐL:

Az ötvenes évek Vajdaságában, pontosabban a bácskai Gunarason született, egyetemi tanulmányait az újvidéki bölcsészkar magyar tanszékén elkezdő, jóval később pedig majd a Nyugat-magyarországi Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán folytató Fenyvesiről ismert dolog, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek Noviszádján a híres/hírhedt avantgárd folyóirat, az Új Symposion ún. Sziveri-nemzedékéhez tartozott. Évekig – főleg a ’83-as Nagy Polit. Kirúgás után – az Újvidéki Rádió Gion Nándor vezette magyar szerkesztőségében tüsténkedett. Főfoglalkozásában lemezlovasként. (Innen is a punk megerősödése benne?)

Magyarországra – mint onnan többeket, őt is – a legutóbbi nagy balkáni robbanás nyomán keletkezett légnyomás röpítette. (Vitte, mint híres Mary Poppins dadácskát máshová a szél…)

F. O.-nak, ha jól számoljuk, olyan huszonvalahány könyve jelent meg, köztük ’88-ban a KOLLAPSZUS című, amely jelentésében mintegy megelőzte a Jugoszláviában akkor rövidesen bekövetkezőket.

Apropó: Jugoszlávia! Nyilvánvalónak tűnik, hogy alapvető kollázs-élményét Fenyvesinek a szülőhazáját jelentő ország alapvető jellege is fokozhatta, az egész világ kollázs-jellegén belül. Vagy azon is túl. (Ámen. De úgy is lehetne zárni, hogy: BUZZ OFF!)

Apa és fia: Fenyvesi Ottó és Fenyvesi Áron (Forrás: Vehir, Szalai Csaba)

RÉSZLET FENYVESI ÁRON MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ, KURÁTOR MEGNYITÓ BESZÉDÉBŐL:

(…) apám művészete az írás logikájába van ágyazva, vannak benne képzőművészetiesnek ható elemek, meg sok ornamentikusnak ható részlet terel minket abba az irányba, hogy képekként nézzünk ezekre a hibrid konstrukciókra – DE legalább ennyiszer a versei is tartalmaznak vizuális elemeket.

Elég csak most hirtelen például az amerikai improvizációk töredékeire gondolnunk, ahol kukacok, egyéb írásjelek, mint a kollázsok színfoltjai, vagy pöttyözései, vonalazásai tarkítják az írott, nyomatott szavakat. Szóval valahogy apám holisztikus művészetszemlélete mintha azon alapulna, hogy nagyon esztétikusan, lényeglátóan jelentéseket, üzenettöredékeket toljon az arcunkba.

Már érezte az 1990-es években írt verseiben, hogy néha még egy emailnyi terjedelem is sok lesz, és csak messenger-töredékekkel kommunikálunk majd egymással. Furcsa, mert egyszerre láthatom korszerűnek és időtlennek, azaz korszerűtlennek ezt a gondolatot. Egyszerre mcluhani és gutenbergi a nyomatás és a média logikájával az írásbeliség hagyományához kötődni, és még jó ösztönökkel belekapni a digitális kultúrába. De azért a Tik Tokig már nem merészkedik el, teszem hozzá félénken. De nem is kell, mert a művészet sohasem csak a jelen puszta lenyomata, a jelen referenciális ábrázolása.

Kapcsolódó cikk

Mély vizek, magas hegyek – balkáni túra Tina Turnerrel a tisztán csengő fülben

Másról szól: apám akár versekben, akár kollázsokban megtalált és gömbölyű kavicsokká csiszolt szavainak mintha még így is több értelme, realizmusa, morális tartalma lenne, mint annak a társadalmi vagy politikai valóságnak, ami körülvesz minket.

A valóság pedig makacs dolog, a történelemben a valóságtól egyre inkább elszakadó Rómát pillanatok alatt bedöntötték a barbárok, az ugyancsak hasonló cipőben járó rokokót lefejezte a francia forradalom, a koncentrációs táborok csendje elnyomta a weimari köztársaság nagyvilági lármáját.

Egy veszprémi aluljáróból nehéz megmondani, mi lesz a jövő, de nem is ez a feladat, hanem csak annyi, hogy megköszönjem, hogy eljöttek és az apámat ünneplik velem, úgyhogy akkor ezennel meg is nyitottam a kiállítást.