B A Balkanac
Az írónő, az újságírónő és az ördög(egy utcai dedikáció rövid története)
Az Újvidéki Városi Könyvtár az utolsó pillanatban visszalépett, de az olvasók nem: Ksenija Ćaćić végül nem a „patinás intézményben”, hanem egy közeli cukrászdában dedikálta könyveit a Könyv Világnapján. A történet egyszerre szól egy lemondott eseményről, egy rögtönzött megoldásról és arról a folyamatról, amely által a belgrádi rezsim behatol az élet minden pórusába a Vajdaságban is
Április hó 23-án, a Könyv Világnapján – olvashatjuk a szerb N1-en Lea Apro, azaz Apró Lea tollából: – a neves újvidéki írónő, KSENIJA ĆAĆIĆ dedikálta két művét a polgároknak.
Mégpedig a DOBRO JUTRO (Jó reggelt) című regényt, meg a SPIRO I LUNA (Spiro és Luna) c. gyermekirodalmi válogatást, azonban az Újvidéki Városi Könyvtár helyett, mely utolsó pillanatban lemondta a meghívást a „lehetséges túlzsúfoltság miatt”, egy ezzel a patinás Duna utcai intézménnyel szomszédos cukrászda asztalánál fogadta olvasóit az írónő, amely cukrászda tényleg a közvetlen közelségben, Vajdaság fővárosának szóban forgó régi kulturális csomópontja mellett található.
Mintegy negyed-ugrásra.
– Tehát tulumbák és baklavák társaságában kerülhetett sor erre az ünnepélyes pillanatra (is).
Apró megjegyzi, hogy a történéssel egyidejűleg a Városi Könyvtár előtt végig nem volt tömeg, ahogy attól a renomés intézmény irányítói (kvázi) tartottak, viszont ténylegesen sor alakult ki azon a ponton, ahol az írónő ült. Ezzel kapcsolatban Ksenija Ćaćić az Nova S televíziónak elmesélte, hogy tkp. két héttel azelőtt kapta a kedves hangú meghívást a „patinás bibliotékától”, hogy legyen díszvendége.
Jelenlétével úgy majd – ahogy mondták neki – maga is plusz fényt kölcsönözhet a Könyv Világnapjának. Pontosan azzal az egy kerek órával, amelyben maga is könyvtárosként szolgálja ki az olvasókat. Még díjazást is felajánlottak neki érte, amit ő természetesen visszautasított.
– Nagyon profik, nagyon kedvesek voltak – mesélte később Ćaćić. – Kedvesek az utolsó pillanatig, amikor aztán váratlanul, kurtán tudatták velem, hogy rossz hírük van: kénytelenek lemondani az eseményt. Én viszont akkora már elterjesztettem a vendégszereplésem hírét. Tudtam, hogy lesznek olyanok, akik meglehetősen messziről érkeznek majd oda, és úgy gondoltam, végképp nem lenne rendjén való, hogy hirtelen lefújjuk, a magam részéről ugyanúgy végérvényesen lefújjam az egészet. Mivel rá kellett jönnöm, ezek szerint a könyvtár ajtaját végérvényesen becsapták az orrom előtt, valamiféle megoldás után kellett néznem…
Kapcsolódó cikk
Megtámadták az N1 televízió vajdasági magyar újságíróját, a szerb elnök kettős mércéje
Utólag felvetődött a kérdés, vajon miért kerülhetett sor erre a több mint sima kellemetlenségre? Milyen fokig áll a dolog összefüggésben azzal, hogy Ćaćić – kezdetektől fogva – nyíltan támogatta, támogatja az egyetemistákat és a diákmozgalmat? – E tényről ugyanis feltételezni lehet, hogy vastagon belejátszott a történések alakulásába, ha megdönthetetlen bizonyítékokat szerezni rá nem is oly könnyű… dolog.
Törékeny Apró Leának egyébként tavaly volt egy kellemetlen találkozása Újvidéken az intézkedő rendőrséggel, amely megmaradt a vajdasági sajtó archívumában. Az újságírónő bal karja sérült valamelyik tiltakozáson, miután az egyik rendőr durván egy közeli fához lökte-szorította, neki ugyanakkor sikerült a mobiljával végig rögzítenie az eseményt. Ugyanezen a felvételen látható, ahogy többször is jelzi a rendőröknek, hogy újságíró – PRESS! PRESS! –, ő is csak a munkáját végzi, azonban mindhiába.
A történtek után Apró Lea a Sürgősségi Központban orvosi vizsgálaton esett át, ahol röntgenre küldték, az ügyeletes orvos pedig hivatalból értesítette a rendőrséget. (Tovább csak sejthetjük, ugyebár… mekkora jóvátétel érkezhetett.)
P.S. Szűkebb körben mellesleg ismert dolog, hogy Lea az Újvidéki Televízió ma már nem élő egykori operatőrének, Apró Zoltánnak a lánya. Apró Zoltán fő munkái között ott található a Petrović Balázs Éva rendezte, Pannon-csúcs című, anno a pulai fesztiválon is járt 1989-es tévéfilm, amely a maga idejében jócskán megosztotta a közönséget.

Pannon-csúcs (1989) – Apró Zoltán balról jobbra a legszélső
Megosztotta olyan alkotásként, amely az önkényuralomban kicsúcsosodó hatalom degenerált sztálinista gyökereit igyekszik kitapogatni egy különös figurával a középpontban. Mindenesetre nem fogjuk elmesélni az egész filmet, lényeges azonban az, hogy ott van benne –alkotói részéről – a mértéktartást ismerni nem akaró erővel való elszánt szembemenni akarás sok szép igyekezete és energiája. – Itt a végén persze tanulságot nem vonunk le, minden asszociáció: SZABAD. (Mint a madár.)

