Ide kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)

Most nem arról lesz szó, amit láttunk, és tudunk, hanem arról, aki látta, és tudja, amit mi nem láttunk, és nem tudunk. Illetve arról a személyről, akinek a manőverezési lehetőségei igencsak beszűkültek, mert a Nyugat – értsen ez alatt mindenki, amit akar – választás elé állította őt, és általa Szerbiát, amely ezekben az évtizedekben éli át a maga „elnyújtott Trianonját”: elment Horvátország és Bosznia, majd elment Montenegró, és végképp elveszni látszik Koszovó is. Persze, hogy fáj, csakhogy a fájdalom mindig valami anomália következménye, amelyet hosszú időn át nem kezeltek. A hab a krémesen pedig az, hogy a „szerb Trianon” mostani, utolsó szakaszánál is Franciaország játssza az egyik főszerepet.

Az első vonat elment

Felbolydult Szerbia a nyugati közvetítőket tömörítő „ötös fogat” belgrádi látogatását és a szerb elnök bejelentését követően, hogy egyetlen dolog kivételével kész elfogadni a „nyugati koncepciót”, amivel kapcsolatban sokféle kérdés felmerül, de ez mindenképpen egy történelmi fordulat előjele, bár azt nem tudjuk, hogy ez a fordulat bekövetkezik-e, vagy egy újabb elszalasztott lehetőségként kerül be a könyvekbe, mint például az a javaslat, amelyet az Európai Közösség tett a kilencvenes évek legelején a volt Jugoszlávia egymásra acsarkodó népeinek.

1990 végén három európai politikus kereste fel Belgrádot az Európai Közösség megbízásából, és olyan „tisztességtelen ajánlatott” tett az akkori jugoszláv vezetőknek, amit csak a hülye utasíthatott vissza. Az Európai Közösség akkor társult tagságot, és plusz 5,5 milliárd dollárt ajánlott fel a volt Jugoszláviának, miután akkor még nem létezett az euró. Volt még vagy tíz pont, amelyekben további kedvezményeket soroltak fel a volt Jugoszláviát alkotó hat tagköztársaság vezetőjének az ország egységének megőrzéséért cserébe.

A találkozón résztvevő macedón köztársasági elnök, Kiro Gligorov itt látható nyilatkozata szerint a „jugoszláv oldalon” ülő hat vezető egy ideig csak hallgatott, majd a hatból három felszólalt.

Franjo Tuđman horvát törzsfőnök azt mondta, hogy nincs az a pénz, amiért feladná a horvát nép ezeréves álmát a horvát állam újbóli megteremtésére, Slobodan Milošević szerb törzsfőnök is keménykedett, és közölte, hogy ő csak a teljes és modern (jugoszláv, értsd szerb vezetésű) föderációt tudja elfogadni, és semmi mást, „menjen mindenki arra, amerre akar”. Alija Izetbegović, bosnyák törzsfőnök úgy fogalmazott, hogy ők nem tudnak meglenni sem Zágráb, sem Belgrád nélkül, mert Bosznia- Hercegovinában három nép él, ám szeretnének saját entitásként (értsd országként) tovább létezni, és az új helyzetben megtalálni annak a módját, hogy miként tartsák fenn a kapcsolatokat Belgráddal és Zágrábbal.

Az Európai Közösség delegációja ezt követően külön-külön is tárgyalt a hat köztársaság vezetőivel, majd éjjel fél kettő körül újabb együttes ülés következett, amelyen megállapították, hogy nincs egyetértés, és ennek szellemében térnek vissza Brüsszelbe, ahol nagy sajnálatukra, ezt kell közölniük az általuk képviselt közösséggel.

A következmények ismertek.

Felszállnak-e a második vonatra?

Ez volt az első elszalasztott lehetőség Szerbia előtt, hogy minden közép-európai és balkáni országot megelőzve gyorsvonatként fusson be a számára külön megépítésre kerülő vágányra – igaz Jugoszlávia részeként, és arra ítéltetve, hogy mutasson némi toleranciát más népek irányában, ami akkortájt még kevésbé jellemezte, mint ma.

A második lehetősége most kínálkozik, igaz most nem egy ország, vagyis Szerbia „integritásának megőrzése” a cél az ENSZ BT 1244-es határozatának a szellemében, hanem Koszovó leválasztása „de jure” értelemben, ami „de facto” már régen megtörtént.

A tét ezúttal is nagy, és ha ezt kimondjuk, akkor ezzel azt is állítjuk, hogy a következmények is nagyok lesznek, persze, nem akkorák, mint a volt Jugoszlávia esetében, de az egy nagy ország volt, óriási problémákkal, Szerbia viszont kis ország, de még mindig tud megoldhatatlan problémákat gyártani.

Mielőbb azonban továbblépnénk, vizsgáljuk meg azt is, hogy a kérdésben milyen szerepet játszott akkor, és milyen szerepet játszik most a volt Szovjetunió, illetve Oroszország, amelynek a befolyása ebben a térségben nehezen kivédhető, bár vannak erre irányuló törekvések.

Megállapíthatjuk, hogy az oroszok akkor is, és mai is ellenérdekeltek voltak, amit akkor is, ma is Szerbián keresztül igyekeztek, illetve igyekeznek érvényre juttatni. Nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy ez egy „proxy háború”, amelyet Moszkva Belgrádon keresztül folytat Washington ellen, némileg hasonlóan ahhoz, amit Washington Kijeven keresztül vív Moszkvával, itt az egyik a szerb, amott a másik az ukrán nacionalizmust fogta a maga szekerébe.

A dilemma tehát adott

Amikor a tét nagy, akkor a dilemma is az.

Ezért nem csoda, hogy a szerb társadalom különböző rétegei különböző módon válaszolnak, a bajt azonban tetézi, hogy a szerb elnök a kilencvenes évek csontvázaival vette magát körül, nem véletlenül, ő maga is a kilencvenes évek kreatúrája. Hogy ez szerbül is érthető legyen, a mostanában divatossá vált zoológiára alapozva leginkább úgy lehetne megvilágítani, hogy „vuk dlaku menja, ali ćud mikada”. A szerb közmondás szerint „a farkas a szőrét cseréli, de a természetét soha. Ehhez mellékelek egy szerb kisfilmet is.

A szerb elnöktől jobbra elhelyezkedő, de még parlamenti ellenzék a szerb képviselőház összehívását követeli a „nyugati ultimátum” megvitatása érdekében, de felmerült az a követelés is, hogy ezzel kapcsolatban írjanak ki népszavazást, vagyis hogy konzultálják meg a nemzetet.

A Dveri közleményében azt követeli, hogy az államfő ismertesse a parlamenttel a nyugati ötök javaslatát, és mindazokat a veszélyeket és kihívásokat, amelyek elé Szerbia kerülhet, ha nem fogadja el a tervet.

Egyúttal arra is választ várnak, hogy Vučić miként adhatta hozzájárulását a nyugati koncepcióhoz, és annak bevezetéséhez, amikor azt alig néhány hónappal ezelőtt parlament jóváhagyás nélkül még átvenni sem volt hajlandó.

Boško Obradović, a Dveri vezetője a Twitteren az írta, hogy nem tartozik azok közé az ellenzéken belül, akik azért szurkolnak, hogy Vučić árulja el Koszovót, hogy aztán ezen az alapon támadhassák és buktathassák meg.

– Nyomást kell gyakorolnunk a jelenlegi kormányra mind a parlamentben, mind az utcai tiltakozásokon, hogy Szerbia utasítsa el a nyugati ultimátumot, vagy Vučić mondjon le, ha az túl nagy teher a számára

– tette még hozzá Obradović, aki szerint most a szerbség egész generációja vizsgázik, így a választ nem mondhatja ki egyetlen ember, vagy egyetlen párt.

Miloš Jovanović, a NADA (Remény) koalíció képviseletében írásos nyilatkozatot juttatott el a sajtóhoz, amely szerint mindenki, aki érez némi nemzeti büszkeséget és felelősséget Szerbia iránt, hitetlenkedve fogadta a köztársasági elnök nyilatkozatát, amelyet a „diplomáciai ötökkel” folytatott találkozó után tett.

Az erősen jobboldali Remény azt követeli, hogy Vučić sürgősen álljon ki Szerbia polgárai elé, és tájékoztassa őket a francia-német terv tartalmáról, és mondja el azt is, hogy azokat milyen felhatalmazások alapján fogadta el.

A NADA egyúttal azt is sürgeti, hogy a szerb elnök ismertesse azokat a problémákat és kihívásokat, amelyek elé Szerbia kerülne, ha nem ért egyet a javasolt tervvel, vagyis elutasítja azt.

A Szerb Királyság Helyreállításáért Mozgalom azt kérte, hogy az ország lakossága népszavazáson mondjon véleményt a francia-német tervezetről, az időnként liberális Vajdasági Szociáldemokrata Liga pedig felszólította Aleksandar Vučićot, hogy hagyjon fel a Szerbia jövőjével történő játszadozással, mert az országnak nincs szüksége újabb izolációkra és szankciókra.

A szerb ellenzék legprominensebb alakjának kikiáltott Dragan Đilas szerint két „bűncselekmény” között kell választani, mert szerinte valóban valóban bűn volna, ha bárki is elismerné Koszovó függetlenségét, de az is bűn lenne, ha bárki megtagadná a szerb gyerekektől és Szerbiától az európai jövőt.

– Lássuk, mi van abban a francia-német javaslatban, ha európai jövőt ad Szerbiának, de nincs benne Koszovó elismerése, viszont lehetővé teszi a kapcsolatok további normalizálását, ha mindez így van, akkor készek lennénk rászavazni

Dragan Đilas ellenzéki vezető reagál a szerb elnök nyilatkozatára a Prva Televízióban (Screenshot)

– mondta a Szabadság és Igazságosság Pártjának vezetője a mérsékeltebben kormánypárti Prva Televízóban.

Đilas szerint a jelenlegi helyzetben „nem Aleksandar Vučić, hanem Szerbia pozícióit kell erősíteni a tárgyalásokon”, mert ha „kiáll (mellette) a parlament, az egyház és az akadémia, akkor jobb helyzetben van, aki tárgyal”.

Előre küldte az embereit

A szerb elnök egyelőre nem jelent meg a nyilvánosság előtt, de előre küldte az embereit, hogy megnézzék, milyen a széljárás, keleti vagy nyugati.

A szerb miniszterelnök egy vasárnap reggeli interjúban arról beszélt, hogy semmit sem titkolnak, és semmi sem döntenek el a nép és a polgárok bevonása nélkül. Ana Brnabić szerint bekövetkezett a nehéz döntések meghozásának az ideje, de arról még egyeztetni kívánnak a különböző hazai szereplőkkel, hogy ez milyen mértékben történjen meg.

A szerb kormányfő szerint egyrészt létezik a pontosan körül nem határolt „legfontosabb nemzeti érdek”, amelyről nem lehet tárgyalni, másrészt viszont tisztában vannak azzal, hogy nem veszélyeztethetik mindazt, amit az életszínvonal tekintetében elértek.

– Nem mondhatom el, hogy milyen ultimátum elé állítottak Szerbiát, azt viszont állíthatom, hogy a harchoz történt felelős elnöki hozzáállásnak köszönhetően nem lesz semmiféle meglepetés

– jelentette ki a kormány médiafészkének számító Pink Televízióban az akár a szerb elnök dublőrének is tekinthető Ana Brnabić, aki „szégyenletesnek nevezte” az ellenzék viselkedését, amely által „politikai előnyhöz kíván jutni saját hazája rovására”.

A szerb elnök üzenete az Instagramon keresztül

A kérdéssel foglalkozó előző cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy Aleksandar Vučić kész elfogadni a francia-német „titokzatos terv” által tartalmazott „koncepciót” és a „javasolt megállapodás végrehajtásán dolgozni”, egy dolog kivételével, amiről nem beszélhet.

Az államfő, most miután előre küldte az embereit a „médiacsatába”, még nem jelent meg a nyilvánosság előtt, kedvenc Instragram-profilján viszont közölte, hogy valamikor hétfőn (január 23-án) délután az ország népe elé, várhatóan a korábbihoz hasonló „mosott halott”, de mindenképpen komoly ábrázattal.

A nyugati partnerek ugyanis valami olyasmit akarnak lenyomni a szerb elnök torkán, amit annak a „haladó radikális” gyomra nem vesz be, és ezért szemmel láthatóan szenved tőle, a nagy titkolódzás pedig minden bizonnyal azért van, mert a szerb társadalom „nem úgy lett szocializálva” többek között Vučić udvari médiája által sem, hogy megrázkódtatások nélkül túltegye magát ezen a helyzeten, ezért nagy szenvedések várhatók még Szerbiában, amely előbb vagy utóbb rákényszerül arra, hogy lemondjon az egyébként már régen, és nem önhibáján kívül elvesztett Koszovóról.

Egyszóval, Koszovó nem most ment el, hanem a kilencvenes években, a szerb nacionalizmus tobzódása, vagy még előbb, már a titói Jugoszlávia idején. Azt viszont mindenképpen le kell szögezni, hogy a sors furcsa fintora volna, ha éppen Vučić lenne az a személy, aki formálisan is elengedné Koszovót.