A rendőrségi provokátor ugyanabban a nadrágban feküdt a kórházi ágyon, amelyet akkor viselt, amikor kapott a fejére a sajátjaitól
Az egyik leggazdagabb magyar kezébe kerül az év végére a Bosznia-Hercegovina északkeleti részén található lukavaci cementgyár – közölte az üzletember cégeit tömörítő Mészáros Csoport, amiről a...
Milorad Dodik eddigi tevékenysége során több pozíciót is elfoglalt már Bosznia-Hercegovinában, volt entitási miniszterelnök, a bosznia-hercegovinai elnökség tagja, most pedig a boszniai szerb entitás elnöke, de...
A Szabad Európa Rádió kutatása szerint több tucat szerbiai fantomcég játssza ki a Moszkva ellen bevezetett szankciókat, és szállít nyugati termékeket Oroszországba. Általában olyan cégekről van...
A szerb rendőrség igazgatójának helyettese szombaton közölte, hogy egy hét alatt 3811 migránst találtak annak a nagyszabású akciónak a során, amelyet az október 27-én történt három...
A szerb köztársasági elnök a várt időpontra írta ki a rendkívüli parlamenti választásokat, amelyeket 2023. december 17-én tartanak. Aleksandar Vučić egyúttal rendeletet adott ki a Szerb...
A bosnyák sajtó és a bosnyák internet népe nagy élvezettel csámcsog azon a videón, amelyen a boszniai szerb gyerekek egy csoportja tolvajnak nevezte Milorad Dodikot. A...
Három migráns életét vesztette egy lövöldözés során, amely kora reggel történt az egykori „Bácska” mezőgazdasági birtok elhagyatott létesítményeiben Horgos közelében. Szerbiai médiabeszámolók szerint ezt a nagykikindai...
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának külföldi pénzügyi eszközök ellenőrzésére létrehozott hivatala (Offive of Foreign Assets Controll, OFAC) október 20-án szankciós listára helyezte Milorad Dodiknak, a boszniai Szerb...
Egy boszniai szerb férfi zsoldosokat toboroz az Ukrajna elleni háborúhoz, és azzal fenyegetődzik, hogy a következő állomása Koszovó lesz. A Szabad Európa Rádió 2023 májusában írt...
Belgrádban őrizetbe vettek egy férfit, aki halálosan megfenyegette Christopher Hill amerikai nagykövetet a közösségi médiában. A hírnek az ad nagyobb súlyt, hogy azt megerősítette Nenad Stefanović...
A Hamász által Izrael ellen végrehajtott nagyszabású terrortámadás megosztotta a boszniai politikai szereplőket. Míg a horvát és szerb vezetők nyíltan kiálltak Izrael mellett és elítélték a...
Miközben helyben járás tapasztalható a brüsszeli közvetítéssel folyó, de inkább akadozó tárgyalásokon, Szerbia Oroszországgal és Kínával is tárgyal Koszovó ügyében. Az egyik ilyen találkozóra már sor...
Szerbiában harmadik alkalommal ünneplik meg a szerb összetartozás, a szabadság és az országzászló napját. Ez a nap Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság vezetésének megállapodása alapján...
Dragan Vasiljević szerbiai rendőrigazgató-helyettes bejelentette, hogy szeptember 13-ától a csendőrség számos tagja járőrözik Szabadka környékén. Erre azt követően kerül sor, hogy az utóbbi egy évben jó...
A szerb elnök videót tett fel az Instagram-profiljára, amellyel azt bizonyította, hogy olcsó párizsit reggelizett. Ehhez Siniša Mali pénzügyminiszter és Tomislav Momirović bel- és külkereskedelmi miniszter...
A Facebookon terjedő információk szerint a károlyvárosi megyében lévő Plaškinál a migránsok mintegy százfős csoportja megrohamozta a Split-Zágráb vonalon közlekedő személyvonatot, ami hétfőn megerősítést nyert a...
A politikai karikatúra viharos történetében örökké ott volt, ahogy itt van továbbra is annak a kérdése-mumusa, vajon meddig mehet el a karikaturista a kigúnyolásban? Az esetenként...
An opposition lawyer in Belgrade posted on his online profile that another manipulation is in the works, following the suggestion made by Aleksandar Vulin, the director...