Cservenák Péter kimondta, hogy Ratko Mladić háborús bűnös – valaki pedig gondoskodott róla, hogy ez ne maradjon következmények nélkül. Nem egyedi esetről van szó, hanem valószínűleg...
Miközben a horvát közéletben újra fellángolt a vita az antifasizmus jelentéséről és szerepéről, négy városban is több ezren vonultak utcára a hétvégén, hogy tiltakozzanak a szerintük...
Aleksandar Vučić szerb elnök egyre nehezebben tudja cáfolni saját fiatalkori kijelentéseit, amelyek alátámaszthatják részvételét a szarajevói emberszafarikon. Egy harminc évvel ezelőtti interjú, friss nyilatkozatai és a...
Maszkos nacionalisták zavarták meg Splitben a Szerb Kultúra Napja ünnepét, amelyet a horvátországi szerb közösség évről évre megrendez – idén azonban novemberre esett, a vukovári gyász...
Az Európai Szocialisták Pártja végleg kizárta Robert Fico pártját, a Smer-SD-t, ezzel hivatalosan is pontot tett a szlovák baloldal és az európai szociáldemokrácia több mint húszéves,...
A szerb–albán világbajnoki selejtező mérkőzés ismét bebizonyította, hogy a Balkánon a futball gyakran csak díszlet a mélyebb, nacionalista indulatok számára. A Leskovacban rendezett összecsapás után Dragan...
Koszovóban újra mozgásba lendülhet az államgépezet: Albin Kurti ismét megbízást kapott a kormányalakításra, miután a parlament hosszas huzavona után megválasztotta szerb származású alelnökét. A jogi és...
A politikai pályafutása során Simion gyakran hivatkozik a futballultrák világára, és kampányai során is felhasználja a stadionokban megszokott retorikát. George Simion, a futballdrukkerből lett magyar temetőt...
A kölcsönös vádaskodások és az éles szóváltások mindenesetre ismét rávilágítanak a Nyugat-Balkán érzékeny politikai egyensúlyára, miután a térségben a történelmi sérelmek és az aktuálpolitikai ellentétek folyamatosan...
A miniszter politikai múltja ellentmondásos: korábban az euroszkeptikus és nacionalista „SNP (Naši) 1389” mozgalom tagja volt, 2009-ben - a Szerbia elleni NATO-támadás 10 évfordulóján - nyilvánosan...
Most nem mélyedünk el mélyebben a szerb politikai vezetők habitusának elemzésében, inkább azt mutatjuk meg, hogy kik lépnek fel Vučić nagygyűlésén, kikkel blamálja magát a szerb...
Daytonban elismerték a hódítás és az etnikailag tiszta területek létrehozásának eredményeit megteremtő előfeltételeket, és Bosznia-Hercegovina területének 49%-án egységesen szervezett szerb entitást hoztak létre
Konaković szerint Dodik nemcsak politikai problémát jelent, hanem egyre inkább biztonsági fenyegetéssé is válik, ami veszélyezteti Bosznia-Hercegovinát, a régiót és az Európai Uniót is. A boszniai...
Malkovich állítólag részben horvát, atyai nagyapja horvátországi Ozaljból (Ozaly, város Károlyváros megyében) vándorhatott ki az USA-ba. Azért csak állítólag, mert amikor John Malkovich származásáról beszélt, azt...
A szerb elnök annak a reményének adott hangot - amin már Trump előző ciklusában is több alkalommal rugózott - hogy az újraválasztott amerikai elnök felkeresi Szerbiát,...
A belgrádi Mondo - amely ugyanúgy a kormányközeli üzletember, Igor Žeželj tulajdonában van, mint a Kurir - cikkében megjegyzi, hogy a magyarországi szélsőjobb nem titkolja területi...
A szerb nacionalista propaganda azonnal lecsapott a kínálkozó alkalomra, és felvetette a kérdést, hogy vajon veszélyben van-e minden Horvátországba induló szerb, aki videókat tett fel az...
A mostani kitiltás a Srebrenicával kapcsolatos szerbiai politika következménye, amely a montenegrói egység, valamint a NATO-tagság szerb (és orosz) részről történő megingatására irányul, egyúttal pedig megnehezíti...
A károlyvárosi rendőrség beszámolója szerint szombaton délután 14 érkezett a bejelentés, miszerint egy osztrák rendszámú autó vezetője embereket gázolt el egy vendéglátóhely parkolójában, majd elmenekült a...