A Temerini Fiúk: megverték, majd le is ültették őket

A szerb igazságszolgáltatás próbája volt: mit bizonyít valójában a temerini példa?

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Az egyik neves magyar hírportál ma – június 12-én – helyszíni riportban számolt be a Szabadkán történt zászlóégetésről. Igazából nem világos számunkra, hogy miért nyúltak vissza a május végi bolondballagáson történt eseményhez, mint ahogy ezzel az esettel kapcsolatban mást sem nagyon értünk, ezért megpróbáljuk értelmezni.

Többször végigolvasva a cikket az az érzésünk támadt, mintha megrendelésre készült volna annak bizonyítására, hogy a szabadkaiak többsége elszigetelt esetnek tartja a zászlóégetést, a mindennapokban ugyanis a különböző nemzetiségek békésen élnek egymás mellett, és nincsenek komolyabb feszültségek. Sőt „nagyon jó” a szerb-magyar viszony, nem jellemzők a vajdasági konfliktusok – ahogy a magyar portál írja.

A cikk szerint a Vajdaságban nem rendszeresek az ilyen esetek, az elmúlt években azonban „több magyar közösséget érintő incidensnek is híre ment”. A cikk kitér arra is, hogy több magyar nyelvű felirat is bánta mostanában, például az igencsak giccses Szabadka felirat Palics határában, de nem művészi értéke, hanem nemzeti jellege miatt törték ripityára ismeretlen tettesek.

A palicsi támadás és az elhallgatott részletek

A lap felidézi azt is, hogy néhány hónappal ezelőtt Palicson két magyar fiatalt támadott meg egy nagyobb társaság. A szerző érdekes módon kihagyta a „szerb” jelzőt, és azt sem említette meg húszan mentek két emberre.

Kapcsolódó cikk

Kezdődnek a magyarverések a Vajdaságban?

A magyar lap szerint az ügy részletei máig nem teljesen tisztázottak, – mert nem volt meg a szándék az eset tisztázására! (szerk.) – és hivatalosan nem minősítették etnikai incidensnek, ugyanakkor a helyi közéletben sokan annak értelmezték.

A szerző arról is megemlékezett, hogy a korábbi évtizedekben még gyakoribbak voltak a hasonló konfliktusok. A 2000-es és 2010-es években több olyan eset is történt Temerinben és Szabadka környékén, amikor magyar fiatalokat támadtak meg azért, mert anyanyelvükön beszéltek vagy magyar szimbólumokat viseltek.

Aki ismeri a vajdasági viszonyokat, az tudja, hogy mindez miért történt, viszont azt állítani, hogy a szerb–magyar konfliktus nem egyirányú, a helyzet szándékos félremagyarázásának tűnik, annak bizonyítására, hogy „a magyarok verik a szerbeket”.

A Temerini Fiúk esete

A szerző a rossz magyar fiatalok közé sorolja a 2004-es temerini verekedés magyar résztvevőit, amikor öt magyar nemzetiségű fiatal brutálisan bántalmazott egy szerb férfit. Az eset országos visszhangot váltott ki Szerbiában, a vádlottak súlyos büntetéseket kaptak – öten 61 évet – az ügy pedig évekre a szerb–magyar viszony egyik legismertebb konfliktusává vált.

Itt megálltam a cikk olvasásában, és néztem magam elé, hogy ezt most hogy kell értelmezni: talán úgy, hogy a „rossz magyar fiatalok nemzeti felbuzdulásból” nekimentek egy szerb férfiúnak, akit „brutálisan összevertek”?

M. Szabó Imre levele a magyar köztársasági elnökhöz

Az eset valóban országos visszhangot váltott ki még Magyarországon is, ahol az államfői hivatalig jutott el az ügy, az öt vajdasági magyar fiatalt felkaroló M. Szabó Imre oknyomozó újságíró ugyanis Sólyom László köztársasági elnökhöz fordult segítségért, akit részletesen tájékoztatott a történtekről.

M. Szabó elismerte, hogy a temerini magyar fiatalok kétségtelenül bűnös magatartást tanúsítottak Zoran Petrovićtyal szemben, amikor a szerb nemzetiségű kábítószer ügynököt fizikailag bántalmazták, miután az menyasszonyaikat, barátnőjüket az eszpresszóban inzultálta. Megfogdosta a mellüket, a magyarok anyját szidalmazta, miközben cigarettáját az egyikük sörében oltotta el, a másikéba meg beleivott stb.

M. Szabó szerint ez persze kellő és illő intellektuális töltettel- fölénnyel, jogkövető magatartással, türelemmel talán elsimítható lett volna. Ám ők – sajnálatos szocializációjuk, kisebbségi sorsuk okán, mindennek hiányában – a hagyományos védekezést választották, az anyázásra pofonokkal válaszoltak. Durván megverték a szerb embert, mind az öten.

M. Szabó Imre a Temerini Fiúk hírét elvitte Kanadába is

Őszintén szólva, én nemigen ismerek olyan magyar, de szerb férfit sem, aki hasonló esetben „kellő és illő intellektuális töltettel- fölénnyel, jogkövető magatartással, türelemmel simította volna el az ügyet, amiről M. Szabó beszélt.

Az esetről dokumentumfilmet is készítő oknyomozó újságíró az éppen aktuális magyar köztársasági elnökhöz intézett levelében megjegyezte, hogy a történtek után az akkori két magyar délvidéki párt (sic!) vezető politikusai azonnal megszólaltak, s az eset körülményeit nem ismerve a legsúlyosabb ítéletet követelték a „vandál magyar tettesek, bűnözők” ellen.

Ezzel felbátorították a jogállamiság alapelveit magyar ügyekben már oly sokszor megsértő szerbiai hatóságokat. Az esetet követően M. Szabó szerint 300 magyart vertek meg jogkövetkezmények nélkül Szerbiában, az arány ezzel 300:1 lett.

A bíróság úgy értékelte, hogy Petrović viselkedésével nem adott okot az erőszakra, és súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy sorsára hagyták a szerb férfit, aki meghalt volna, ha nem találnak rá, ezért gyilkossági kísérletnek minősítette az esetet, amivel megalapozta a szigorú ítéletet.

A szerb rendőri megtorlás

Az újvidéki rendőrségen és a börtönben a rendőrök s a fegyőrök nagyon súlyosan bántalmazták a fiatalokat, nem engedték magyarul beszélni őket, a kihallgatásokat is szerb nyelven folytatták.

Az ökölcsapásokkal, súlyos szemre mért ütésekkel egymás ellen fordított magyar fiataloknak egyetlen egy védőt rendeltek ki, aki ugyancsak szerbül beszélt velük, s úgy is diktálta vallomásaikat.

Súlyos jogsértéseket elkövetve: egymással ellentmondásban lévő gyanúsítottaknak egyetlen ügyvédet kirendelni nem lehet.

A bírósági tárgyaláson leállatozták a magyarokat. A szerb ember – aki a hivatalos jelentések, s a média szerint súlyosan megsérült, néhány nap múltán már autók tetején ugrált, kirakatokat tört be, kábítószert árult.

A szerb kisebbségi miniszter együttérzően meglátogatta az „álkapocstörést is szenvedett, de a helyi televíziós társaságoknak mosolyogva nyilatkozó sértettet. A sérülésről kiadott hír hamis volt”.

Filmem forgatásakor kiderült: hogy a temerini rendőrkapitány tudott a városkában viruló marihuána kereskedelemről, és arról is, hogy ültetvény is zöldell a fólia alatt.

Ezt annak a fiatalnak – Máriás Istvánnak – a szülei közölték a helyi rendőrfőnökkel – s később filmemben is elmondták, aki a legsúlyosabb, tizenöt éves büntetést kapta. A szülők különben összejártak a rendőrség első emberével. Összefüggést vélnek a két dolog között.

Az egyik elítéltet hosszú hónapokon át egy nyolcvan személyes „váróteremben” tartották fogva a börtönben.

A történetről még csupán annyit, hogy a médiának köszönhetően, amely beszámolt a magyarok által elkövetett verésről, a Szerb Radikális Párt jelentősen előbbre lépett, és jó eredményt ért el az indcidenst követő napokban tartott választásokon. Tehát nem zárható ki, hogy a politika motiválta – feltehetően – a provokációt – vélte M. Szabó.

Öten hatvanegy év börtönt kaptak

Amint arról Tisztelt Elnök Úr is értesült, a szerb hatóságok gyilkossági kísérletnek minősítették a kocsmai verekedést, ezért összesen hatvanegy év börtönbüntetésre ítélték a fiatalokat.

Az összes jogorvoslati kérelmüket elutasították, Strasbourgban is.

A kétségtelenül kijáró – de nagyon túlzó, súlyos büntetést, az öt év alatt – véleményem szerint – letöltötték, ha figyelembe vesszük azt, hogy háborús bűnösöket ítéltek nyolc éves szabadságvesztésre – írta M. Szabó Imre 2009-ben.

Jogi megoldás nincs! Csak a szerb elnöki kegyelem gyakorlása mentheti meg a magyarságnak ezt az öt fiatalt. Akik nehezen élik meg azt a tudatot, hogy még legkevesebb öt–tíz évet kell rács mögött tölteniük.

Két szülő s egy nagyapa már belehalt ebbe az ügybe.

A szerb sértett, a boncolási jegyzőkönyv szerint (amely birtokomban van) heroin túladagolás, köznyelven szólva „aranylövés” következtében idén tavasszal, negyvenkét esztendősen, elhunyt.

A magam szerény eszközével, a dokumentumfilmmel igyekszem mindent megtenni a fiatalok kiszabadulása érdekében.

Ezúton kérem tisztelettel Sólyom László Köztársasági Elnök urat, hogy az ősszel, Boris Tadić szerb köztársasági elnök úrral Belgrádban sorra kerülő találkozójukon kezdeményezze, hogy az államelnök gyakoroljon kegyelmet a bűnüket már levezeklő „Temerini Fiúk” sorsa felett – írta M. Szabó.

Hogyan szabadultak a Temerini Fiúk?

Végül mind az öt „temerini fiú” kiszabadult, de nem egyszerre és nem teljes körű elnöki kegyelemmel.

A fiúk többször kértek elnöki kegyelmet. Boris Tadić szerb elnök idején több kérelem is érkezett, de nem mindegyiket fogadták el. Kifejezetten ismert, hogy Máriás István és Illés Zsolt kérelmét Tadić elutasította.

A fordulat 2012-ben következett be, amikor Tadićot Tomislav Nikolić váltotta az államfői poszton. Nikolić két elítélt – Horváth Árpád és Szakáll Sándor – esetében felfüggesztette a büntetés végrehajtását, ami gyakorlatilag lehetővé tette korábbi szabadulásukat.

Uracs József 2015 decemberében hagyta el a börtönt, Illés Zsolt 2016. március 8-án, Máriás István pedig 2017. december 26-án szabadult.

Vagyis nem kaptak kollektív kegyelmet, nem semmisítették meg az ítéletet, de részben kegyelmi intézkedések, részben a büntetések letöltése és kedvezmények révén végül mindannyian szabadultak.

A magyar közvélemény jelentős része nem elsősorban magát a bántalmazást vitatta, hanem azt, hogy az ítéletek aránytalanul súlyosak voltak, a vádlottak szerint a nyomozás során jogsértések történtek, a szerb–magyar etnikai incidensek más ügyeiben sokkal enyhébb büntetések születtek.

Ezért vált a „Temerini Fiúk” ügye a 2000-es évek vajdasági magyar közéletének egyik legismertebb politikai szimbólumává.

A Sólyom Lászlóhoz intézett kérés tehát történetileg érthető: 2009-ben valóban sokan még azt remélték, hogy kizárólag egy szerb elnöki kegyelem rövidítheti le érdemben a büntetéseket. Végül azonban nem egyetlen elnöki kegyelem oldotta meg az ügyet, hanem több év alatt, részben kegyelmi döntések, részben a büntetések letöltése révén zárult le.

Egyébként ha vajdasági magyar szempontból nézzük, a „Temerini Fiúk” ügye ma is az egyik legtöbbet vitatott kérdés: a szerb nyilvánosság brutális bűncselekményként emlékszik rá, míg a vajdasági magyarok jelentős része elsősorban az aránytalannak tartott büntetést és az eljárás körüli visszásságokat hangsúlyozza, nem észlelve azt a kiszolgáltatottságot, aminek az egész vajdasági magyar kisebbség ma is elszenvedője.